Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

’’Közösségi –évadot’’ zárt a Gárdonyi Géza Színház
Mind az előadások létrejöttét, mind műfaját tekintve közösségi évad volt az idei – mondta Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője a május 26-i évadzáró társulati ülésen. A közönség Napsugár-díját, Bozó Andrea és Görög László, a legjobb előadás címet, a Szabó Máté rendezte Etherion érdemelte ki.
 
A direktor mellett Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Törőcsik Miklós, alpolgármester is értékelte a centenáriumi évadot. Sokszínű, „kísérletező” előadások, kiemelkedő alakítások jellemezték az évet. Jövőre a családok számára három előadásból álló bérletet vezet be a színház, amely vasárnaponként várja a kicsiket és nagyokat. Kiemelték, hogy bár nehéz anyagi körülmények között működnek a hazai társulatok, mégis fontos, hogy egy-egy nagyobb város, így Eger is tartsa meg saját színházát.
A társulat javaslata alapján Rácz János lett az évad művésze, az év műszaki dolgozója pedig Engler Imre, kelléktárvezető.

Bozó Andrea Görög László
 
Jövőre a színházba látogató családok minden tagjának kínálunk előadást, azt szeretnénk, ha estéről-estére együtt szórakoznának – mondta Csizmadia Tibor, igazgató-főrendező. Igyekeztünk olyan előadásokat műsorra tűzni, amely minden korosztály számára érdekes lehet.
Régóta nem játszott operettet a társulat, ezért egy igazi játékos előadással indítjuk a következő évadot: a nagyszínpadon Ábrahám Pál - Harmath Imre - Szilágyi László - Kellér Dezső: 3:1 A szerelem javára című operettet adjuk elő.
Folytatva az izgalmas emberi sorsokat, mély érzelmeket bemutató darabok sorát, a Macska a forró bádogtetőn, Az ügynök halála vagy Sarkadi: Elveszett paradicsom című drámája után Tennessee Williams: A tetovált rózsa című színjátékát mutatjuk be.
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk -ja régi adósságunk, s most egy olyan előadást láthat a néző, amelyet felnőttek játszanak és egy érettségi találkozón idézik fel az ismert történetet.
Minden évben igyekszünk színre vinni egy nagy irodalmi művet, idén látványos, szórakoztató formában Goethe: Faust -ját tűzzük műsorra.
Feydeau darabjai már többször megjelentek az egri színpadon, A balek című bohózata garantált szórakozást ígér az évad végén.

 
Nyáron az Agria Játékok keretében elsősorban a városba látogatókat várjuk a Micimackóra, az Érsekkertben. Az előadásra már előzetesen nagy az érdeklődés, ezért ősszel az ifjúsági bérlőinknek bevisszük a kőszínház színpadára is.
Nagy sikerrel szerepelt Egerben a Budapest Táncegyüttes, ezért meghívjuk Zsuráfszky Zoltán rendezésében a Tündérmese című táncjátékát.
Többek között új bérletlehetőséget kínálunk, amely vasárnaponként délután ígér közös kikapcsolódást a családoknak – mondta befejezésül Csizmadia Tibor.

BEMUTATÓK A 2005/2006. ÉVADBAN

Nagyszínpad

Ábrahám Pál - Harmath Imre – Szilágyi László – Kellér Dezső: 3 : 1 A SZERELEM JAVÁRA (operett)
Tennessee Williams: A TETOVÁLT RÓZSA (színjáték)
Molnár Ferenc: A PÁL UTCAI FIÚK
Johann Wolfgang Goethe: FAUST (dráma)
Georges Feydeau: A BALEK (bohózat)

Gyerekeknek

Alan Alexander Milne: MICIMACKÓ (mesejáték)
Budapest Táncegyüttes - TÜNDÉRMESE (táncjáték)

Stúdiószínpad

Kertész Lilly: MINDENT FELFALTAK A LÁNGOK
Parti Nagy Lajos: IBUSÁR
Ödön von Horváth : DON JUAN HAZAJÖN A HÁBORÚBÓL
Henrik Ibsen: KÍSÉRTETEK

[KA-LÁSZ]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu