Dátum: 2019. október 20. vasárnap    Mai névnap(ok): Vendel


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Évadvégi sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
A társulat összetétele a 2005/2006-os évadban alig változik: Murányi Tündével közös megegyezés alapján nem újították meg a szerződését. Új színészt nem szerződtetek. A Színház- és Filmművészeti Egyetem két, jelenleg III. éves növendéke Vass Teréz és Nemes Wanda lesz gyakorlaton a Nemzeti Színházban.
Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója május 5-én az évadvégi sajtótájékoztató megkezdése előtt minden résztvevőt, szokásához híven kézfogással üdvözölt, majd az aktuális hírek ismertetése után egy nagyobb lélegzetű beszámolóba kezdett.
Előbb összefoglalta az igazgatása alatt történteket, a mögöttük álló két, ahogy mondta alapozó évadot. Eztán a közeli és a távolabbi jövő terveiről beszélt.
Már csak néhány hét van hátra az évadból. Június 6-án fejezik be a szezont egy jótékonysági esttel, melynek bevételét a beregszászi színház javára ajánlják fel.

 
Az évad hátralevő részében a repertoár játszása mellett két kedves esemény kerül megrendezésre. Mind a kettő már hagyománynak számit. Május 28-án, szombat este 22 órai kezdettel a „szezonzáró rendezvény” a Hajóorrban, melyen az újságírókat is szeretettel látják, s ahol szokás szerint a „Könnyű esti sértés” színész-zenekar játszik. Május 29-én, vasárnap 11 órától „Duna-parti gyerekparti” elnevezéssel gyereknap a Nemzetinél – összefogva a Művészetek Palotájával, számtalan helyszínnel és közreműködővel, a gyerekeket szórakoztató, foglalkoztató programokkal -minden lehetséges műfajban.

Hogy olvasóink első kézből értesüljenek mindenről, a sajtótájékoztató teljes szövegét közzé tesszük.

Itt olvasható

[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu