Dátum: 2020. július 11. szombat    Mai névnap(ok): Lili, Nóra


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Babos Project Special - Raiffeisen Jazz Klub
2005. május 6-án 19.30 Babos Project Special - Raiffeisen Jazz Klub-ban az IBS Színpadon (II. ker., Tárogató út 2-4.) Babos Gyula (gitár, zenekarvezető), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora), Hárs Viktor (nagybőgő-basszusgitár), Oláh Gábor (dob), Veress Mónika (ének). Vendégszólista: Kathy Horváth Lajos (hegedű).
 
Babos Gyula gitáros, a hazai dzsesszélet kiemelkedő egyénisége rendkívül sokszínű előadó, Babos Gyula, az egyik legkitűnőbb és legismertebb magyar gitáros már 17 évesen, 1966-ban megnyerte a Magyar Rádió dzsesszversenyét, s 1980 óta tanít is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Játszott 1972-től a legendás Rákfogóban, Szakcsi Lakatos Bélával ő alapította a Saturnust, szerepelt Szabó Gáborral, Frank Zappával, James Moodyval, Zoller Attilával – hogy csak néhány nagyságot említsünk.
A Babos Trio Plusz 1985-ben jött létre, ezt 1989-ben a Babos Trio követte, amelyben a ma már a hazai dzsessz élvonalába tartozó Balázs Elemér dobossal és Egri János nagybőgőssel muzsikált együtt. Majd jött a Babos Quartet, amelybe fiatal zenészeket hívott maga mellé (Szappanos Györgyöt, Ifj. Szakcsi Lakatos Bélát, Borlai Gergely).
1995-tól a Take Four következett Kőszegi Imrével, Pege Aladárral és Tomsits Rudolffal, majd 1997-től jött a Babos Project Romani. Ez utóbi csapat 1998-ban készítette le az Egyszer volt…című albumot, amely izgalmasan elegyítette a roma folklórgyökereket a dzsessz improvizatív lehetőségeivel.
A markáns arculatú Babos Project Romani 2004-ben a világhírű indiai ütős, Trilok Gurtu vendégszereplésével készített lemezt Budapesten.

A vendégszólista, Kathy Horváth Lajos (fotó) nagy zenész család sarja: édesapja, id. Kathy Horváth Lajos és nagybátyja, Horváth Sándor a negyvenes-ötvenes évek legnépszerűbb dzsesszgitárosai közül valók. A kis Kathy Horváth ötéves korában kezdett hegedülni, de hamarosan rákapott az otthonában hallott többi hangszerre is: a zongorára, a gitárra, a hárfára és a cimbalomra.
Az OSZK Zenei Stúdiójában folytatta tanulmányait. Csajkovszkij, Brahms és Paganini hegedűművei mellett a dzsesszből és a cigányzenéből merített ihletet. Így került kapcsolatba Cziffra György zongoraművésszel, aki – például id. Kathy Horváth Lajossal – éveken át játszott az Arizona lokálban.
1976-ban a Cziffra György Alapítvány ösztöndíjasaként a Párizs melletti San Lise-be került. Előbb Ivry Gitlis növendéke lett, majd miután Cziffra György bemutatta Yehudi Menuhinnak, a mester tanítványának, 1985-ben pedig tanársegédjének választotta. 1983-ban Kathy Horváth a Menuhin rendezte Bartók Emlékverseny I. díját nyerte meg. Párizsi évei alatt – az ott élő – klarinétos-szakszofonos Seffer Józseffel (Yochk’o Seffer) készített felvételeket.
Magyarországra 1990-ben tért vissza. Azóta a Filharmónia szólistájaként koncertezik. Zeneszerzői és előadóművészi munkássága elismeréseképpen 2001-ben a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

Fotó: Dobó László

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól