Dátum: 2019. október 22. kedd    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Szimfonikus animáció az NFZ koncertjén
2005. április 21-én a Nemzeti Filharmonikusok hangversenyének közönsége újszerű kísérlet tanúja lehet a Nemzeti Hangversenyteremben. Bartók Csodálatos mandarinja Kocsis Zoltán vezényletével ezen az estén „szimfonikus animációs” előadásban hangzik el.
 
Ennek az összművészeti műfajnak az a lényege, hogy a koncertszerű formában felhangzó zenével egy időben animációs technikával előállított képsorozatok jelennek meg a zenekar mögötti vetítővásznon. E képsorozatok alkotója M. Tóth Géza animációs filmrendező, a Magyar Iparművészeti Egyetem tanára. Miről is van szó?
A közönség vetített képet lát és nagyzenekari muzsikát hall, a koncertterem mégsem változik át mozivá, és a közönség sem alakul nézőközönséggé. Az alkotók lényegesnek tartották, hogy ne a látványnak rendeljék alá a zenét, hanem – számítógépes technika segítségével – a vetített kép legyen az, ami az élő zenéhez igazodik, előadásról előadásra.

Alexander Lonquich Szabóki Tünde
 
A képsorozatok kialakításánál ezúttal elsődlegesen a zenemű partitúrájára támaszkodtak. E képsorozatok nem a történet filmes értelemben vett elbeszélését célozzák, hanem a zenében rejlő narratív lehetőségeket kiegészítve, új asszociációkat sugallnak.
A hangverseny első részében elhangzik Beethoven Opferlied című darabja Szabóki Tünde szopránszólójával és Schumann a-moll zongoraversenye a nagyszerű német zongoraművész, Alexander Lonquich közreműködésével.

[Kalóz Róbert]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu