Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

LÁTTAM KÉT FILMET…
Túl vagyunk az Oscar-díj osztás minden csillogó külsőségén és most jöhetnek a filmek, úgy ahogy azt gyerekkorom óta megszoktam. Bár a mozik félig üresek vagy félig tele vannak, mint a híres pohár – és zizegnek a pattogatott kukoricás zacskók és a műanyag szívószáltól pattognak a kólás poharak – mégis, ha jó a mozi, akkor kettesben maradunk. Én és a film, ezúttal nem is egy hanem kettő, egymásután.
És bár Hollywoodban a MILLIÓ DOLLÁROS BÉBI volt az abszolút nyertes, engem mégis a legjobb külföldi film kategóriában győztes spanyol BELSŐ TENGER nyűgözött le.
Amikor kijöttem a moziból az első gondolatom az volt, hogy vajon érhet- e egy Oscar-díj többet mint négy? És amikor aludtam egyet az élményre, másnap reggelre kiderült, hogy Federico Fellini Országúton-ja óta / a magyar mozikban 1955-ben vetítették /, film nem volt még rám ilyen hatással. Biztos, hogy személyes élmények, okok is befolyásolhattak ebben.
Mert hiszen kézenfekvő, hogy elsősorban nem is az Oscar-díjak köti össze a két filmet, hanem a történet közös alapmotívumai. Ugyanis a két film az alkotók szándékai szerint lényegében ugyanarról szól, viszont a végeredményt kissé leegyszerűsítve az egyik remekmű, és önmagában valószínűleg kiemelkedő helye lesz filmtörténelemben. A másik pedig minden igényt kielégít, amivel egy Oscar-díjat lehet szerezni – mit egyet, mindjárt négyet is – mégis szerintem csak ezen díjak miatt marad nyoma ott, ahol a filmtörténelmet írják.

 
A MILLIÓ DOLLÁROS BÉBI valójában két történet : az első egy bokszoló lány / megszemélyesítőjének, Hillary Swanknek meghozta a második aranyszobrocskát/ és edzőjének / Clint Eastwood, főszereplő, rendező,zeneszerző, társproducer / útja a „ nagy derby ” döntőjéig. A másik a ring terroristájának / egy szinesbőrü, NDK, szadista hölgy– Mr. Eastwood, tetszik tudni hol van Európa és mit is jelentett egyáltalán a Német Demokratikus Köztársaság nevet viselő államforma?/ boksz meccsként előadott merénylete után a kómába került lányt az edző egyszerűen átsegíti a túlvilágra. Itt az eutanázia ürügy, hogy az egymásra talált két embert, ha már az élet elszakítja egymástól, az egyik halála az életben maradót is végleg hozzá kösse, sőt a halálos injekciót beadva ő maga legyen a Halál.

 
A BELSŐ TENGER főszereplője / Javier Bardem lenyűgöző színészi vallomása az örök- életről, amely a halál után is bennünk marad / 28. éve fekszik, bénán, kiszolgáltatva. Mégis csak fizikailag várja, óhajtja tehetetlenül a megváltó halált, de miközben szemünk láttára vívja meg a törvénnyel, a hatóságokkal és a róla áldozatosan gondoskodó családi közösségekkel az ehhez való jogát, olyan látomásokkal meséli el a szörnyű történet kínjait és örömeit, amelyek visszaadják az ember hitét, hogy a „ vizuálisan szennyezett ” világunkban még mindig él a mozi varázsa, amelyet soha semmi nem lesz képes leteperni.

Alexandro Amenábar / társproducer, rendező, társíró, vágó, zeneszerző / és operatőr alkotó párja, Javier Aquirresarobe, meg a kiemelkedő többi színész nem csak az egyéni teljesítményekben rendkívüli, hanem a közös, játékban is. Így együtt, mint egy valóságos társulat – amellyel csak színházi teljesítményeket szoktunk jellemezni, pedig, ha a filmvásznon megszületik ez az élmény, akkor derülhet csak igazán ki nézőközönség, közösség formáló ereje – többet mutatnak be az élet értelméről és erejéről, mint bárki más, aki ezt a témát korábban már a kamera elé merte vinni. / Csak két példa a múltból, egy amerikai játékfilm , „Mégis kinek az élete ?”, és egy szintén lenyűgöző, holland dokumentumfilm, „Halál saját kérésére” /. Sőt, éppen az a csoda történik meg, hogy a film alaphelyzete a maga extrém végkifejlete ellenére mégis a hétköznapiság visszatérő csodáit is megfogalmazza. A halált okozó igazi tengernél erősebb a „belső tenger”, amelynek megtartó ereje még a béna és tehetetlen testet is elringatja, majd magával ragadja olyan „ belső erőt ” adva, amely a halál befejezettségét képekbe öntve még így is az örök életről vall. Nem arról, amiben egyesek vallásos keretek között a hálál utáni létre gondolva hisznek, hanem itt a „ belső tenger” az a többlet, amit mindig is keresett az emberiség, hogy megfogalmazza és láthatóvá tegye:

 
a fizikai elmúlás ellenére, aki ennek vízében megmerülhet az magával viszi a vizuálisan is örökre megőrizhető „ lelket”, amely mindaddig él, amíg tanú van rá, hogy a test örömei és fájdalmai, szenvedései és boldog pillanatai generációról generációra szállva éppen a természetes folytonosságban, a család keretei között az „örök élet ” ajándékát együtt teremtik meg és élik át, ki-ki folytatva a maga hétköznapi életét. A BELSŐ TENGER elsősorban arról szól, hogy ez nem csak a bennünk megszülető és élé hit, lehet, hanem képekbe fogalmazható, vizuálisan átélhető valóság is.

 
Végül is a véletlen hozta, hogy idén az eutanáziáról is szóló két film éppen Hollywoodban és az Oscar-díj osztáson találkozott és látszólag mindkettő megszerezte a maga kiváltságos helyét. De ez a szembesítés az igazi mozirajongónak és nézőnek arra is lehetőség, hogy pontos képet kapjon arról: a művészetben ugyanaz, lehet mégis más. Az összehasonlítás alapja, nem csak a közös problémafelvetés, majd az eutanázia kétféle fajtájának kézenfekvően néhol hasonló körülményei, hanem főleg az, hogy mindkét történet eredeti kiindulási alapja két valóban élő személy sorsa volt, és így a művészet egy két valóságosan is megélt történet ürügyén közvetíti egyetemes mondanivalóját. Csakhogy ezeknek filmre vitt változatából az egyik tehetséges nagyfogyasztásra szánt ipari termék lett, a másik igazi művészeti alkotás, amelynek mércéje csak a legnagyobbak / Fellini, Bergman, Kurosawa és Wajda – hogy csak négyet említsek / teljesítményével és tehetségével mérhető.

Láttam két filmet, és biztos vagyok benne, hogy az egyiket a BELSŐ TENGERT besoroltam azok közé, amelyeket annyiszor fogok végignézni, ahányszor csak tehetem, vagy sokcsatornás életemben belebotlom, mert nekem első látásra nyilvánvaló, hogy klasszikus film lesz belőle.

[Wisinger István]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu