Dátum: 2020. június 2. kedd    Mai névnap(ok): Kármen, Anita


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Tündérmese - Táncjáték gyerekeknek
2005. február 23-án mutattabe a Budapest Táncegyüttes a Tündérmese című új, zenés táncos gyerekdarabot a Nemzeti Táncszínházban. Vincze Zsuzsa írta színpadra, zeneszerző Rossa László, rendező-koreográfus Zsuráfszki Zoltán, Harangozó-díjas, Érdemes művész. A legközelebbi előadás: 2005. március 6. vasárnap 10.30-as kezdéssel. (1014 Budapest, Színház u. 1-3.)
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Jánoska, aki megelégelte két testvére gonoszkodását és elindult szerencsét próbálni…”

Így kezdődik a jó Tündér meséje, akinek segítségével találkozhattok a mókás Aranylúddal, a Papucsszaggató Királykisasszonyokkal és még sok más mesehőssel. A Budapest Táncegyüttes – nagysikerű „Csipkerózsika” c. táncjátéka után – most ismét a mesék birodalmában kalandozik, ahol megismerkedhetnek a népi kultúra legszebb gyöngyszemeivel; sok-sok tánccal és zenével.

 
 
 
 
Szereplők:

Jánoska - Kádár Ignác
Tündér - Endrődi Anna Sára
Aranylúd - Valach Gábor
Boszorkány - Abdulwahab Nadia
Királykisasszonyok - Gömöri Éva, Deffend Irén, Kocsis Enikő
Gonosz testvérek, Főördögök - Fitos Dezső, Hajdú Flórián
Király - Szappanos Tamás
Kincstárnok - Taba Csaba
Nagylány - Tóth Melánia
Huszár - Albunovics Milán
Sütőasszony - Fejér Erika
Pap - Tompa Attila
Tolvaj - Babus Tamás
Nép: Baranyai Barbara, Gelencsér András, Orosz Anett, Riba Gábor, Sík Réka, Tóth Gabriella.

[K.L.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Egy-Másért… Felhívás

Rendkívüli támogatás a színházi világban

Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Shahid Nadeem -

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu