Az Égtájak fesztiválok során a résztvevő fiatalok számára arra is alkalom kínálkozik, hogy megismerkedjenek az őket vendégül látó tájegység ünnepeivel, történelmével, földrajzával, nevezetességeivel, kulturális értékeivel, hogy intézményes, civil és baráti kapcsolatok épüljenek ki különféle települések és régiók között. A délvidéki programban kiemelt helyen szerepel a régió megismerése, melynek keretében a résztvevők felkeresik Zenta, Szabadka, Palics és Péterréve legfontosabb látnivalóit.
(A képen a Városháza napjainkban)
A rendezvény három napja során lehetőség teremtődik arra, hogy a művészeti csoportok tagjai együtt gondolkodhassanak gyökereikről, jelenükről, jövőjükről, azonosságukról, különbözőségeikről, hogy nyitottak legyenek más nemzetek kultúrájának befogadására, és higgyenek abban, hogy a sokszínű magyar kultúra termékenyítőleg hat az európai kultúrára is.
Ebben az esztendőben e gondolatok jegyében került sor Égtájak fesztiválra Farnadon (Felvidék), Mezőbándon, balánbányán, Szárhegyen, Szamosújvárott (Erdély) és Eszenyben (Kárpátalja), és zárul ez az egyedülálló programsorozat Zentán, Péterrévén és Bácskertesen (Délvidék).
A FESZTIVÁL PROGRAMJA:
December 17. péntek, 18 óra. Városi Múzeum, Zenta
Megszentelt emlékeink
Zenta község szabadtéri szakrális kisemlékművei
A 14. hagyományos karácsonyi néprajzi kiállítás ünnepélyes megnyitója.
A kiállítást megnyitja: PhDr. Liszka József, a rév-komáromi Etnológiai Központ igazgatója.
A kiállítás rendezői: Vida János és Nagy Abonyi Ágnes.
Közreműködik: a zentai Szélrózsa leánykórus, Takács Veronika és Berek Annamária, népdalénekesek, Farnad, Szlovákia és Sotkovszky Lajos, verséneklő, Garamkövesd, Szlovákia
A kiállítás 2005. január 31-éig tekinthető meg.
December 17. péntek, 19 óra. Művelődési Ház, Zenta
Égtájak Fesztivál – Vendégségben a Délvidéken
A budapesti Égtájak Iroda délvidéki gálaműsora
Az est vendégei: az erdődi Petőfi Sándor Kultúregyesület és a várdaróci Petőfi Sándor Művelődési Egyesület hagyományőrző tánccsoportjai (Horvátország); a farnadi Nádas néptánccsoport, Takács Veronika és Berek Annamária népdalénekesek, Sotkovszky Lajos, verséneklő, Garamkövesd (Szlovákia); a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület ének- és táncegyüttese, a péterrévei Tisza Néptáncegyüttes, a zentai Szélrózsa leánykórus, a zentai Barkóca és a Pitypang hagyományápoló csoportok (Szerbia és Montenegró). A rendezvény védnökei: Vrábel Károly farnadi és Juhász Attila zentai polgármester, valamint Goldschmied József, az Égtájak Iroda programigazgatója.
December 17. péntek, 22 óra Royal szálló étterme, Zenta
Közösségi együttlét, táncház
December 18. szombat, délelőtt és délután
Ismerkedés Szabadka és Palics történelmi és művelődéstörténeti emlékeivel
December 18. szombat, 19 óra. Színházterem, Péterrév e
Égtájak Fesztivál – Vendégségben a Délvidéken
A budapesti Égtájak Iroda gálaműsora
Az est vendégei: az erdődi Petőfi Sándor Kultúregyesület és a várdaróci Petőfi Sándor Művelődési Egyesület hagyományőrző tánccsoportjai (Horvátország); a farnadi Nádas néptánccsoport, Takács Veronika és Berek Annamária népdalénekesek, Sotkovszky Lajos, verséneklő, Garamkövesd (Szlovákia); a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület ének- és táncegyüttese, a péterrévei Tisza Néptáncegyüttes, a zentai Szélrózsa leánykórus (Szerbia és Montenegró).
December 18. szombat, 22 óra
Közösségi együttlét, táncház
December 19. vasárnap, délelőtt és délután
Ismerkedés Zenta történelmi és művelődéstörténeti emlékeivel
December 19. vasárnap, 19 óra. Színházterem, Bácskertes
Égtájak Fesztivál – Vendégségben a Délvidéken
A budapesti Égtájak Iroda gálaműsora
|