Dátum: 2020. augusztus 12. szerda    Mai névnap(ok): Klára, Letícia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Zárul a Magyar Magic
A magyar elnök október 27-én találkozott a brit uralkodóval. A találkozóról kiadott közlemény szerint Mádl Ferenc és Erzsébet királynő megállapította, hogy a rendezvénysorozat révén a magyar kultúra ma jóval ismertebb Nagy-Britanniában. Az eseménysorozatot november 20-án este zárta be Hiller István kulturális miniszter. Elmondta: a Magyar Magic-nek köszönhetően máris négyszeresére nőtt a hazánkba érkező angol kultúr-túristák száma.
A zárókoncertet, ugyanúgy, mint a nyitót, Sebestyén Márta és a Muzsikás Együttes adta a londoni Royal Festival Hall 2500 embert befogadó, zsúfolásig megtelt termében. Bogyai Katalin, a rendezvénysorozat igazgatója, zárszavában arról szólt: a magyar kultúra ez alatt a szűk másfél év alatt kitörölhetetlen nyomot hagyott a britek gondolkodásában. A helyi sajtóban másfél év alatt több mint hatszáz említés történt a Magyar Magicről.

 
A főszervező, a londoni Magyar Kulturális Központ összesítő adatai szerint a Magyar Magic rendezvényeit hozzávetőleg egymillióan látták. Az események 125 helyszínen zajlottak, közel 500 kulturális eseménnyel és csaknem 2000 magyar és brit részvevővel. 155 brit partnerintézmény működött közre.
A rendezvénysorozat alatt 13 városban - Londonban, Bradfordban, Bristolban, Glasgow-ban, Cambridge-ben, Marlow-ban, Liverpoolban, Huddersfieldben, Cheltenhamben, Cardiffban, Edinburgh-ban, Canterburyben és Belfastban - voltak magyar kulturális események.

 
Pro Cultura Hungarica kitüntetéseket adott át csütörtök este Londonban Hiller István kulturális miniszter.
A londoni Magyar Kulturális Központban megrendezett ünnepségen Hiller István a szavai szerint ritkán és csak kiemelkedő teljesítményért adományozott elismerést nyújtotta át Péter László professzornak, a Londoni Egyetem tanárának, a Brit-magyar diplomáciai kapcsolatok című, tavasszal megrendezett nagyszabású diplomáciatörténeti konferencia elnökének, akinek a csütörtök esti rendezvényen mutatták be a "British-Hungarian Diplomatic Relations Since 1848" (A brit-magyar diplomáciai kapcsolatok 1848 után) című könyvét.

Ugyanilyen kitüntetésben részesült Sandra de Laszlo, Philip Alexius de Laszlo, azaz László Fülöp Elek magyar születésű, jelentős XIX.-XX. századi portréfestő leszármazottja, a László-életműkatalógus szerkesztője. László Fülöp képeiből januárban, a londoni Christie's aukciós ház termeiben rendeztek nagyszabású kiállítást, amelynek Sandra de Laszlo volt a kurátora.
A kiállításon - amelyet Anna hercegnő, II. Erzsébet királynő leánya nyitott meg - László kilencven olajfestménye és rajza volt látható, a művészetéhez kapcsolódó egyéb emléktárgyakkal és fotókkal együtt. A képek közül többet az uralkodó kölcsönzött saját gyűjteményéből a rendezvénynek.

Pro Cultura Hungarica kitüntetésben részesült Váci Sándor építész is, aki a Magyar Magic keretében megrendezett, "Magyar kortárs építészet: organikus és modern" című építészeti kiállítás kurátora volt. A kiállítás anyagát a Brit Építészek Királyi Intézetében és Glasgow-ban állították ki.

[K.L.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól