Dátum: 2020. február 27. csütörtök    Mai névnap(ok): Ákos, Bátor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Závada Pál - Szólj anyádnak, jöjjön ki!
A szolnoki Szigligeti Színházban november 12-volt, Závada Pál: Szólj anyádnak, jöjjön ki! című darabjának ősbemutatója. A nagysikerű Jadviga párnája szerzőjének groteszk színpadi műve - két felvonásban - egy mai magyar kisvárosban játszódik, pár évvel az ezredforduló előtt vagy után. A rendező Telihay Péter.
Egy debütáló szerző – remélt nézőihez

„Kedves szolnoki színházbarátok” – ezzel kezdtem volna e sorokat, de rájöttem, helyesebb így: „Kedves barátai a szolnoki színháznak”, hiszen tudom, hogy az előadásokra számos látogató érkezik a megyéből és a megyén túlról vagy éppen Budapestről is.

Lehetőséget kaptam e hasábokon, hogy levéllel fordulhassak Önökhöz – abból az alkalomból, hogy bemutatkozhatom az Önök színházában.
Könyvbemutatóban, regény-beharangozóban pályám során volt már többször részem – mire ezek a sorok megjelennek, túl leszek a legfrissebbiken is, A fényképész utókora című regényemén, ugyancsak a Szigligeti Színház szervezésében. De színpadi ősbemutatóm soha nem volt még.

Azaz írtam én már színdarabot – tavaly mutatta be a József Attila Színház –, de az Mikszáth Kálmán regényéből, a Különös házasság-ból készült, vagyis nem egészen saját mű. Most azonban nem támaszkodhattam a mester pennát tartó kezére, s nem bízhattam benne, ez alkalommal is méltatni fog arra, hogy ráverjen az enyémre a pipaszárral, ha képernyőmön valami nem tetszik neki.
November 12-én, pénteken tehát bemutatkozunk a Szólj anyádnak, jöjjön ki! című előadással, amely „itt és ma” játszódik, és „rólunk” szól, de hadd ne meséljek róla többet (helyem sincsen rá). A szerző ilyenkor persze izgul, szorong, persze főleg örül, s megpróbálhatja magát és művét remélt közönségének jóindulatába ajánlani. De utóbbi talán mégiscsak fölösleges: Ítéljen csak a tisztelt néző a maga ízlése szerint, s ha úgy adódik, zaklassa csak föl magát szabadon. Annyit mondhatok, hogy a társulat és Telihay Péter rendező kitüntető figyelemmel bánt a darabommal – a színészek, úgy hírlik, örömmel vetették bele magukat, és szeretik játszani.
Őszintén remélem, hogy Önök pedig szeretik majd nézni, s ha az előadás fölzaklatóan hatna, az jótékony érzés lesz, nem pedig bosszús. Eddigi és majdani érdeklődésük iránti tisztelettel és köszönettel:

Závada Pál

 
 
 
 
 
 
 
A szereposztás:

MOTIKA Ferenc - Quintus Konrád
BOSZÁK Frigyes regionális elnök - Karczag Ferenc mv.
BOSZÁKNÉ Nusi, a felesége - Sztárek Andrea
BOSZÁK JULI , a lányuk - Huszárik Kata
ENCI - Sárvári Diána
HAJNI - Schramek Andrea
POSTÁS - Horváth Gábor
RENDŐR - Zelei Gábor
F. SZABÓ Béla polgármester - Mikó István
GUBA Miklós főmérnök - Harsányi Attila
SÁNTA Ernő, a volt polgármester - Petridisz Hrisztosz
SÁNTÁNÉ, a helyi tévétől - Gombos Judit
NÉMET TURISTA - Molnár László
JÉGKRÉMES - Hatvani Margit
ÚJSÁGÍRÓ - Barabás Botond

Díszlettervező: Kovács Yvette Alida
Jelmeztervező: Zeke Edit mv.

Rendező: Telihay Péter

Köszönjük a fotókat a színháznak

[KA-LÁSZ]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Pert nyert a Beatles Apple a csalók ellen

Ujhelyi Gabriella - A talpam alatt

Hajós Trianoni Emléktúra

Gene Sharp - Diktatúrából demokráciába

Több mint százezer látogató

A kelet vonzásában

Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu