Dátum: 2019. október 23. szerda    Mai névnap(ok): Gyöngyi


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Turnézik a Pantagruel sógornője
Miután a Román Színházi Szövetség (UNITER) által a 2003-as év Legjobb előadásának díjára jelölt produkció szeptember elején Cognacban járt, a Silviu Purcărete által rendezett Pantagruel sógornője több mint egy hónapig tartó turnésorozatra indult.
November 4-én a Bayonne-i (Franciaország) Scène Nationale-ban került bemutatásra a Kolozsvári Állami Magyar színház, a szebeni Radu Stanca Színház és Nemzetközi Színházi Fesztivál valamint a Lyon-i Silviu Purcărete Társulat közös produkciója.
November 12-én a Seyne-sur-mer-i Európa Színházban mutatják be Purcărete különleges „gasztronómiai improvizáció”-ját. .

Jelenet az előadásból
 
A következő állomás Chatillon, ahol november 18-án, 19-én és 20-án kerül bemutatásra a nagy hírnévnek örvendő nemzetközi produkció.
A turnésorozat decemberben Portugáliában folytatódik, ahol a portói PONTI 04 elnevezésű Európai Színházi Unió Fesztiválján december 2-án, 3-án és 4-én mutatják be a Rabelais-ihlette nagyprodukciót. A fesztiválnak ez lesz a záró előadása.

Jelenet az előadásból
 
Bár a Kolozsvári Állami Magyar Színház, illetve a koprodukció másik tagja, a Szebeni Színház nem tagja az uniónak, a fesztiválon való részvétel egyben lehetőséget teremt arra, hogy tárgyalni lehessen arról, hogy még Románia Európai Uniós csatlakozása előtt a színház belépjen az Európai Színházi Unióba.

Fotó: Pierre Borasci

[K.L.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu