Dátum: 2019. október 23. szerda    Mai névnap(ok): Gyöngyi


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Michael Schenker – Budapesten
Michael Schenker(fotó) a '70-es, '80-as évek egyik meghatározó rock gitárosa látogat el zenekarával Budapestre november 8-án. Várhatóan a Michael Schenker Group '80-as évekbeli sikerei és az UFO legnépszerűbb dalai szerepelnek majd a programban az E-Klub színpadán.
Schenker a tengerentúlon sosem kapta meg azt az elismerést - kivételes és jelentős hatású gitárjátéka ellenére –, amely Európában és a világ más részein jutott neki osztályrészül. Már gyerekkorában elképesztő tehetséget mutatott a gitáron, s a 70-es évek elején, tizenhét évesen kezdte karrierjét bátyja, Rudolf együttesében, a Scorpions-ban. Később az UFO együttes egyik legnépszerűbb tagja lett.

Schenker egy ízben felkérést kapott, hogy vegye át Joe Perry éppen akkor megüresedett helyét az Aerosmith-ben. Mégse lett semmi a Schenker-Aerosmith együttműködésből, néhány közös jammelést leszámítva (az érdekes találkozást a zenekar életéről szóló, 1999-es Walk This Way c. könyv részletezi).
Ugyanígy hiába hívták Ozzy Osbourne csapatába. Schenker szólópálya építésbe kezdett, és megalakította a Michael Schenker Group-ot. A csapat ígéretes rajtot vett olyan erős korongokkal, mint az 1980-as Michael Schenker Group, az 1981-es MSG, és az 1982-es Assault Attack és One Night at Budokan.
1993-ban és 2002-ben ismét beszállt az UFO-ba egy-egy lemez és egy turné erejéig.
Közben igen termékeny időszakában szokatlanul gyors ütemű szólóalbumokat adott ki: a 2000-es, instrumentális Adventures of the Imagination-t, valamint a 2001-ben megjelent három (!) lemez (MS 2000: Dreams and Expressions, Odd Trio, és Be Aware of Scorpions).

[EBICS]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu