Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A KÖLYÖK (musical) – Miskolcon
Bemutató a miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában. 2004. október 15-én, A Kölyök – musical két részben. Zene: Nagy Tibor, szövegkönyv: Pozsgai Zsolt, versek: Bradányi Iván. Chaplin szerepében Bakai László(fotó). A díszletet és a jelmezeket Laczó Henriette tervezte, a rendező Halasi Imre. Képriport az előadásról.
 
Egy szerencsétlen külvárosi csavargó és egy utcára kitett gyerek a húszas évek amerikai nagyvárosában. Külön-külön nincstelenek, de egymásra találva értelmet kap életük.
"Édes-bús" történet, írta Chaplin a film elejére - ezt a hangulatot követi a musical is, a műfaj törvényei szerint sok humorral, meleg emberi helyzetekkel, megható történetekkel, slágerekkel és sok-sok tánccal.
S még valami, amiről keveset tudnak: Charlie Chaplin első gyermekének rendkívül korai halála után készítette el A KÖLYÖK című filmet, mintegy mozivászonra álmodva saját apai érzéseit, fájdalmát, álmait. Így a musical nem csupán egy "édes-bús" történet: a szerzők szándéka szerint főhajtás a század humanistájának emléke előtt.

Zene: NAGY TIBOR
Szövegkönyv: POZSGAI ZSOLT
Versek: BRADÁNYI IVÁN

A szereposztás:

Chaplin - BAKAI LÁSZLÓ
Mary - SZIRBIK BERNADETT
Jacky - VERÉB TAMÁS/KISS DÉNES
Madame Foyer - SERES ILDIKÓ
Lucy - BARTA MÁRIA VIOLA
Rendőr - LATABÁR ÁRPÁD
Ted - SZATMÁRI GYÖRGY
Ed - HOMONAI ISTVÁN
Med - MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS
Ben - KERESZTESI LÁSZLÓ

Közreműködik:

A Miskolci Nemzeti Színház TÁNCKARA
Díszlet - jelmez: LACZÓ HENRIETT
Koreográfia: GYENES ILDIKÓ
Zenei vezető: REGŐS ZSOLT
Asszisztens: RADNAI ERIKA

Rendező: HALASI IMRE Jászai-díjas

Kiss Dénes - Bakai László
 
Homonai István - Szibrik Bernadett Bakai László - Kiss Dénes
 
Seres Ildikó - Bakai László Bakai László
 
Bakai László - Kiss Dénes - Latabár Árpád Kiss Dénes - Barta Mária Viola
 
Bakai László - Latabár Árpád
 
Kiss Dénes - Bakai László és a tánckar
 
Köszönjük a képeket a színháznak.
[káel]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu