Dátum: 2019. október 23. szerda    Mai névnap(ok): Gyöngyi


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Beindul a 2004/5 színházi évad
A hét végén bemutató sorozattal elindul az igazi színházi évad. Csak vidéken tíz premiert láthat a publikum. Szolnokon ünnepelnek, ötven éves az állandó társulat. Zalaegerszegen Ruszt József újra Az ember tragédiáját, Verebes István a Komáromi Jókai Színházban, Szomory Dezső II. József című drámáját rendezi. Székesfehérváron átépítik és korszerűsítik a Vörösmarty Színházat.
’’1954. október 9-én egy magas fiatalember lépett ki a szolnoki színpad függönye elé: "Messziről jöttünk, nagy az út mögöttünk, kocsmákban, pajtákban kezdtük régen, nagyon régen. Itt vagyunk ismét, de most már mint állandó színház. Bolondos kedv, sok-sok szeretet hozott össze bennünket" - mondotta megnyitó beszédében Keres Emil, az új igazgató.

Igazán emlékezetes színházi est volt - írta a korabeli tudósító - a közönség szünni nem akaró tapssal ünnepelte a "szolnoki színészeket".

Valószínűleg ez a nyitó premier volt a Csárdáskirálynő sok mindent megélt történetében a leghosszabb előadás: öt és félóra hosszan tartott, természetesen az ismétlésekkel. Az előadást Seregi László rendezte. Megnézte Honthy Hanna is, - és állítólag "fintorgott": Még ilyet! Hogy mernek ezek ilyen jó előadást csinálni! ’’ Írja Tiszai Lajos, a színház honlapján.

A szolnoki társulat
 
Pénteken, 8-án este mutatja be a Komáromi Jókai Színház, Szomory Dezső II. József című drámáját, a címszerepben Mokos Attila, a rendező Verebes István, aki február óta a társulat művészeti vezetője.
- Arra a kérdésre: miért vállalta el a színház művészeti vezetését így válaszolt:

- Sokféle indokot mondhatok: mondhatnám azt is, hogy virtus, hogy egy nehéz helyzetben lévő de még a dolog lényegéért helytálló kis társulattal építsek valamit két három év alatt. De az igazi indok az volt, hogy amikor Tóth Tibor az igazgató aki egy fiatal, harmincegynéhány éves ember és akivel én Kassán dolgoztam megkeresett és megpendítette ezt a lehetőséget ennek az abszurdumát megpróbáltam lehetőséggé fogalmazni. Elmondtam a feleségemnek, aki egy nagyon okos, érzékeny nő aki engem nagyon szeret, azt mondta: ezt te vállald el, mert ez neked való. Evvel ő azt akarta mondani, hogy az én életemből, az eddigi sorsomból következően hiányzik valami értelem, valami olyan öröm, valami olyan törekvés, amely mindvégig hittel az én sajátom volt. És ez a mondat engem meggyőzött.
Nekem, rám bizonyos mondatok nagyon hatnak pro is és kontra is. Jól és rosszul is. Azt mondta, hogy ez nekem való és én azt gondolom, hogy ez tényleg nekem való.

Mokos Attila - Tóth Tibor ( Fotó: Dömötör Ede)
 
Zalaegerszegen 1983-ban, Madách Az ember tragédiája volt a színháznyitó előadás Ruszt József rendezésében. Lucifert Gábor Miklós, Ádámot Szalma Tamás, Évát Fekete Gizi játszotta.
A hétvégi bemutató három főszereplője: Lucifer Kamarás Iván, Ádám Szalma Tamás, Éva Fekete Gizi. Ruszt mindig tud meglepetést okozni, reméljük most is így lesz.

Szalma Tamás - Gábor Miklós - Fekete Gizi (1983)
 
Szegeden, D. L. Coburn: KOPOGÓS RÖMI-jét mutatják be. Pásztor Erzsi és Király Levente kettőse páratlan estét ígér.

’’A pazar szerző, D.L. Coburn és Vajda Miklós nem kevésbé pazar magyarításával így koppint az orrunkra. És miközben könnyesre nevetjük magunkat, talán egy-egy igazi könnycsepp is megjelenik a szemünkben, azzal az elhatározással, hogy mi különb módon fogjuk ápolni a szülő-gyermek kapcsolatot...
Ezért szóljon a harang Fonsiaért és Wellerért, és érettünk, akik útban vagyunk a gyermekeinknek és útban vagyunk az Öregek Otthona felé.’’
Írja a rendező, Székhelyi József.

Pásztor Erzsi - Király Levente
 
Kecskeméten, Kálmán Imre – A cirkuszhercegnő-jét Tasnádi Csaba,
Sopronban, T. Williams – Macska a forró bádogtetőn-jét Szilágyi Tibor rendezi.
Győrben, Kiss Csaba: HAZATÉRÉS DÁNIÁBA című művét a szerző rendezi.
Székesfehérváron, Shakespeare - Szentivánéji álom-ját Galambos Péter,
Veszprémben, Mitch Leigh - Joe Darion - Dale Wassermann: LA MANCHA LOVAGJA-t Korognai Károly rendezi.
Pécsett, Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony, rendező Béres Attila.
Madách Imre másik drámáját, a Mózes-t, Keresztúry Dezső színpadra alkalmazásában mutatják be Miskolcon. A címszerepben Gáspár Tibor, a rendező Csiszár Imre.

Mózes - Gáspár Tibor (fotó: Éder Vera)
 
Az elmúlt évad – a kritikusok szerint – a korábbi időszakhoz képest színvonalasabb volt. Most igazán gazdagnak és változatosnak ígérkezik a kínálat.

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu