Dátum: 2019. október 17. csütörtök    Mai névnap(ok): Hedvig


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A Vaknyugat hőse
’’Szeretek itt ülni az Európa kávéházban. Ez az egyik legkedvesebb helyem. Iszom egy teát, elszivarozgatok, miközben szinte minden pillanatban érzem a túloldalról szeretett színházam sugárzását.’’ Mondja, Hegedűs D. Géza(fotó).
Elhiszem neki, bár az utóbbi napokban a Víg helyett inkább a Pesti Színház atmoszféráját érezheti a bőrén. Szeptember 24-én mutatják be Martin McDonagh: Vaknyugat című drámáját, amelyben az idősebbik Connor fivért, Valene-t alakítja.

- Miféle érzeteket csal elő Önből az ír szerző darabja? Jólesik elmerülni ebben a lecsupaszított, tragikomikusan sötét, primitív világban?

- Tudja, a közelmúltban temettük el csodálatos mesteremet, Horvai Istvánt. Harminchárom éven keresztül voltam tanúja az ő munkásságának. Először mint növendéke, később mint alkotótársa. De atyai barátként, a mindennapi együttlétekben is sok mindent kaptam tőle. Az ő életművén keresztül tanultam meg, hogy minden egyes munkánál neki kell gyürkőzni újra. Le kell merülni, újra kell értékelni addigi felfogásunkat a saját művészetünkről, az életről, majd föl kell jönni és józanul, empátiával kezelve a világot, újrafogalmazni azt. Meg kell tudni újulni, újra és újra.
Ez nem megy mindig.
Vannak csöndes periódusok, vannak „buktásabb”, vagy félig sikerült időszakok. De hát ez a szép benne. Nem vagyunk folyamatos lények, hanem emberek vagyunk, akik teszik a dolgukat. A munkában ott van betétként addigi tapasztalatunk, tudásunk, tehetségünk. Ezt kockáztatjuk. Aztán vagy elveszítjük, vagy hihetetlen módon felfedezünk valami újat.

- Most mit ígér a csillagok állása?

- Úgy érzem, összeállnak a dolgok. Van egy kiváló drámai matéria, hihetetlen életanyaggal. Alkalmas arra – ami a színház legfontosabb dolga -, hogy a világ szélére sodródott emberek mellé álljunk. A kiszolgáltatottak mellé. Ez a mű arról nyüszít (vagy üvölt?) a világ felé, hogy szolidaritás és együttérzés nélkül nem lehet élni. A színészi közhelyek itt érvénytelenek. Létállapot követel mindannyiunk részéről.
De a csillagok állásánál maradva, szerencsés találkozásunk volt Gothár Péter rendezővel. Hihetetlen erős művészi hajlama, formaérzéke van a szociografikus pontosságra, a létezés megragadására. Velünk is nagyon finoman, pontosan bánt az egész próbafolyamat alatt. S végül: jól osztották ki a szerepeket. Az gondolom, a váratlanság, illetve felfedezés örömét jelenti majd a közönség számára Epres Attila, Hajdu István és Csonka Szilvia játéka.

Hegedüs D. Géza - Epres Attila
 
Epres A. - Hegedüs D.G. Hegedüs D.G. - Epres A.
 
- Végül is nem adott arra választ, belekomorodik-e a lelke ebbe a gyilkossággal terhelt, sötét titkokat hordozó történetbe?

- Nem. Rendkívül sokat lehet - a nyomorúságunkon – egyáltalán az emberi mivoltunkon röhögni. Egyébként is ez az előadás nem feketén-fehéren méri az életet. Vágyaink, érzelmeink, gondolataink lüktetnek benne, rengeteg mulatságos pillanattal - ami Varró Dániel pompás fordításának is köszönhető. Szóval nehogy azt higgye bárki, hogy egy vérdrámát fog látni. Ez egy fekete humorú tragikomédia.

- Az előadás kuriózuma, a színpad és a nézőtér „összeolvadása”. A közönség, akár egy ringet, úgy veszi körül a játékteret. Fent, a színpadon is ülnek. Ez esetben melyik a fő irány? Merre játszanak?

- Nem jó a kérdésfelvetés. Nem játszunk. Itt „lenni” kell. Minden másféleség lelepleződik. Egymással meccselünk, nem a közönséggel.

Köszönjük a képeket a Vígszínháznak.
Fotó: Koncz Zsuzsa

[Kiss Péter]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu