Dátum: 2019. október 22. kedd    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

VI. NAGYCENKI MŰVÉSZETI NAPOK - augusztus 6 – 15.
Hatodik alkalommal rendezi a SONARE Ifjúsági Kamarazenei Alapítvány – a „Fertőtáj Világörökség” részévé vált helyszínen - a Nagycenki Művészeti Napok-at, melyre a helybeliek mellett várja az ország minden tájáról, illetve a külföldről érkező vendégeket. Fővédnök: Dr. Mádl Ferenc köztárssági elnök. Védnökök: báró Wredené Széchenyi Alexandra, grófnő Széchenyi-Schönburg Beatrix, gróf Széchenyi Géza.
Széchenyi Ferenc intelmei István fiának:

’’Önérzeted emeljen fel, légy tudatában értékeidnek, Tekints büszkén az irigyek és gyermekek gúnyra.’’

Aki útra kelt azért, hogy kellő tisztelettel meglátogassa a legnagyobb magyar emlékhelyét, azt még nem tompították el a kirívó, hangos és üzleti szemléletű kínálatok, amelyek megpróbálják befolyásolni mindennapi életünket.
Szerény barátunkat, aki tudatosan szakított időt arra, hogy ide eljöjjön, a nyugalom és a belső béke jellemzi.
Különösen nagy tisztelettel köszöntjük azt, aki hűségesen ragaszkodik a Nagycenki Művészeti- és Kulturális Napok nem oly régi hagyományaihoz.
Gróf Széchenyi Géza

 
Jandó Jenő
 
Magyar Akadémia Vonósnégyes
 
A rendezvény mottója: ’’Fiatal nemzedék a történelmi emlékhelyen’’. A már hagyományossá vált művészeti fesztivál főszereplője a zene, de más művészeti ágak képviselői is helyet kapnak a programok között.
Az első napon – augusztus 6-án, délután 5 órakor kezdődő megnyitót követően a Nagycenki Horváh & Lukács Galéria művészeinek alkotásaiból nyílik kiállítás a kastélyban.
Augusztus 8-án három néptánc-csoport ad szabadtéri programot.
Augusztus 15-én - múzeumbéli kamarazenei hangversenyek zárkoncertjét - Jandó Jenő, Varga Gábor és a Magyar Akadémia vonósnégyes adja. Délután templomi orgonahangverseny színesít a programsorozatot.

EWALD Rézfúvósötös
 
Környei Zsófia - hegedű, Jandó Jenő - zongora, Maróth Bálint – gordonka
 
Vujicsics Együttes
 
A program:

Augusztus 6. PÉNTEK:
17,00 óra Múzeum: Művészeti Napok megnyitása: Ivanics Ferenc és gróf Széchenyi Géza A Horváth & Lukács Galéria művészeinek alkotásaiból való kiállítást Dr. Hann Ferenc nyitja meg.
18,00 óra Múzeum: Magyar Akadémia Vonósnégyes hangversenye
DVOŘAK: F-dúr vonósnégyes

Augusztus 7. SZOMBAT:
18,00 óra Múzeum: Magyar Akadémia Vonósnégyes hangversenye
SOSZTAKOVICS: 8. vonósnégyes
RAVEL: F-dúr vonósnégyes

Augusztus 8. VASÁRNAP:
18,00 szabadtér: soproni „Pendelyes” néptáncegyüttes
„Czenki” Hársfa Néptáncegyüttes
Sopronkövesdi Kövirózsa Kulturális Egyesület

Augusztus 9. HÉTFŐ:
18,00 óra Önkormányzat - Kultúrterem (Gyár u. 2.)
EWALD Rézfúvósötös hangversenye
GLUCK, ALBINONI, BELLON, KOETSIER ÉS ROBLEE műveiből.

Augusztus 11. SZERDA:
18,00 óra Múzeum: Deák Margit Gyöngy (szoprán), Petrován Mária (zongora) Ária és dalest MOZART, SCHUBERT, PUCCINI és KODÁLY műveiből Augusztus 12. CSÜTÖRTÖK: 18,00 óra Múzeum: Varga Gábor (klarinét) és a Magyar Akadémia Vonósnégyes hangversenye
FRANZ SCHUBERT: B-dúr vonóstrió
CONRAD KREUTZER: Klainét-kvartett

Augusztus 14. SZOMBAT:
18,00 óra Múzeum: GuitArt Duó hangversenye klasszikus és XX. századi művekből

Augusztus 15. VASÁRNAP:
16,00 óra Szent István Templom: Petrován Mária hangversenye
BACH, BUXTEHUDE, FRANK, WALTER, CZIPPOLI és LISZT műveiből
18,00 óra Múzeum: Művészeti Napok zárása
Jandó Jenő (zongora), Varga Gábor (klarinét) és a Magyar Akadémia Vonósnégyes hangversenye
MOZART: Esz-dúr zongoranégyes
MOZART: Kegelstadt-trió

A műsorváltoztatás jogát a rendező fenntartja.
Jegyek és bérletek a Soproni Tourinform Irodában (06-99/338-892) és a helyszínen (06-99/360-023) vásárolhatók.

A fotókat köszönjük a SONARE Alapítványnak.

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu