Dátum: 2020. január 24. péntek    Mai névnap(ok): Timót


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Keszthelyi Nyári Játékok - 2004
A Festetics-kastély parkjában július 23. - augusztus 8. között, ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton egyik legnépszerűbb nyári színháza, amelyet Básti Juli – Puskás Tamás művészházaspár hívott életre. Idén Beaumarchais vígjátéka, a Figaro házassága kerül színre. Az előadást – nagyrészt – a Vidám Színpad társulata prezentálja. Rendező Méhes László, díszlettervező Rózsa István, jelmeztervező Rátkai Erzsébet.
Ami a szereposztást illeti, Figarót a keszthelyi közönség nagy kedvence, Magyar Attila játssza. Suzanne szerepében debütál a Színház-és Fimművészeti Egyetemen frissen diplomázott Gidró Kati, a Grófnőt Létay Dóra, Almaviva grófot pedig Varga Zoltán alakítja, aki a budapesti Katona József Színházból szerződött át ősztől a Vidám Színpadra.

Méhes László rendezö:
’’A Figaro házassága nekem – ellentétben Beaumarchais korával, amikor ezt jelentette - nem a polgárság diadalát juttatja eszembe egy romlott, letűnt korszak feudális arisztokráciája fölött. A mi korunkban kicsúszott e gondolat alól a világ. Tehát nincs más út, mint megkeresni, és megragadni a darabban az általános emberi vonásokat, cselekvéseket. Az árulásokat, csalásokat, cselszövéseket, szerelmeket, az elementáris szexuális vágyat. Amelyek ugyanolyan érvényesek 2004-ben, mint a 18. század derekán’’.

Jelenet az előadásból
Gidró Kati - Magyar Attila Borbás Gabi - Újréti László
Létay Dóra - Simon Kornél
Varga Zoltán
Idén is tíz előadás lesz este 9 órai kezdettel a Kastélypark színpadán.
Időpontok: július 23., 24. (bemutató), 25., 29., 30., 31., augusztus 5., 6., 7., 8.
Esőnapok: július 26., 27., augusztus 1., 2., 9., 10.

Jegyek kaphatók a helyszínen:
Keszthely, Kastély utca 1.
telefon: 06-20-227-2853, 06-83-312-190/215-ös mellék
és
a Balaton Színház jegyirodájában, Keszthely, Fő tér 3.
telefon: 06-83-515-230, 06-83-515-232

Jegyárak:
helyre szóló jegyek kaphatók 2800,- és 1950,- forintos áron.

Internetes jegyvásárlás
Váltsa meg Ön is kényelmesen belépőjegyét bankkártyája segítségével!

Előadással kapcsolatos információk: Kiss Péter: 06-30-650-35-02

Fotó: a szerző

[K.P.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

AJÁNDÉK EZ A NAP

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2

Esti Kornél bárki lehet

Kocsis Zoltán -

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu