Dátum: 2020. július 7. kedd    Mai névnap(ok): Apollónia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Bóta Gábor – aki provokálja beszélgetőtársait
A Budapest-Print gondozásában jelent meg Új beszélgetések címmel Bóta Gábornak, a Magyar Hírlap színikritikusának interjúkötete. A szerző szerint a kötetben szereplő beszélgetések hasonlíthatóak azokhoz a jól sikerült fotókhoz, amelyeket elkészültük után akár ötven év múlva is szívesen nézegetünk.
Tíz esztendeje annak, hogy a Budapest-Print jogelődjénél, amelyet akkor is a kitűnő szemű, kiváló tollú újságíróból lett igazgató, Baráz Miklós vezetett, megjelent Mi van a maszk mögött? címmel az első Bóta-interjúkötet. Bóta az elmúlt egy évtized során nemcsak a kiadó házi szerzője lett, de olyan szerkesztő is, aki a művész- és sztárportrékötetekhez remek csapatot sorakoztatott fel, akik aztán sorra hozták létre a jobbnál jobb kiadványokat.

 
Az Új beszélgetések-ben a szerző a 2001 és 2003 között a Magyar Hírlapban és a Kritika folyóiratban közölt beszélgetéseit adja közre. Miután abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az 1997-ben megjelent Mi van az álarc mögött? és a 2001-ben kiadott Szóváltások is tulajdonomban van (s gyakorta kézikönyvként forgatom őket), van összehasonlítási alapom. Bóta ma is, mint tíz évvel ezelőtt, boszorkányos ügyességgel provokálja riportalanyait. Teszi ezt úgy, hogy beszélgetőpartnerei soha sem orrolnak meg rá, sőt később sem, amikor netán elmarasztaló kritikát ír róluk – tudják, hogy Bótának a színház a kisujjában van. Annyira ismeri a színház világát, hogy még a vén színházi rókák sem tudják beugratni, csőbe húzni.
Élmény olvasni (újra olvasni) interjúit. Vannak olyan művészek, akikkel újra és újra leül beszélgetni, mert azok közben újabb és újabb feladatokat oldottak meg sikeresen. Pontosan tudja, kik azok, akik érdekesek a nagyközönség számára és/vagy érdemesek figyelmére.
Írásai egyszerre személyiségrajzok és korképek.
Volt egy időszak (amikor még az embereket is izgatta a hazai televíziózás, s voltak televíziós személyiségek), amikor sorra szólaltatott meg tévéseket. Azok az írások is arról tanúskodtak, hogy Bóta Gábor nemcsak színészekkel tud szót érteni. Olyan dolgokat „kapart ki” nagyképű tévésekből, amelyek felmutatták az egész magyar televíziós rákfenéjét.

Most, hogy új kötetét lapozgattam, az jutott eszembe: ha néha egy-egy képzőművészt, zeneszerzőt, karmestert is faggatna, akár csak a színházi kapcsolatukról, sajátos nézőpontjával nagyon érdekes dolgokra világíthatna rá.

[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól