Dátum: 2019. október 21. hétfő    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Búcsú Falvay Kláritól
Életének 65. évében, súlyos betegség után április 15-én elhunyt Falvay Klári Jászai Mari-díjas színművész. Búcsúztatása május 10-én, hétfőn délután negyed háromkor lesz a Farkasréti temetőben. Az Új Színház saját halottjának tekinti.
Falvay Klári az utóbbi hat évben az Új Színház társulatához tartozott. Ez idő alatt, bár már megtámadta a súlyos kór, mégis kitartóan színpadra lépett a Gyöngéd barbárok, a Falunk rossza, az Angyalok a tetőn, valamint az Álszentek összeesküvése és a Roberto Zucco című darabokban. Betegsége alatt mindvégig odaadóan mellette volt, segítette a szenvedés elviselésében hű társa, Farády István.

A nádszálkarcsú szőke lány 1962-ben nemcsak a főiskolai vizsgaelőadásokon, de egy remekmívű rövidfilmben is felhívta magára a figyelmet. A „Variációk egy témára” című filmetűdben, egy napsütötte teraszon csaknem mozdulatlanul ült, s egy óralánccal játszadozott. Kezének mozgása szinte észrevétlenül vette át az ijesztően közeledő menetelés ritmusát. Villanásnyi volt a jelenet – mégis máig emlékezetes.
A főiskola után Győrbe szerződött, majd Kecskemét, Szeged, Szolnok, Zalaegerszeg következett, s Médeától Tangolitáig, Roxane-tól Claire Zachanassianig mindent eljátszott. Kezdetben nemcsak a főiskolai miliő, de a vidéki színészi lét is idegen volt számára, hiszen budai „melegházi” háttérből, építész-művész családból röpült ki egy számára szokatlan világba. Még főiskolásként házasodott össze a később tragikusan elhunyt Novák Márkkal, akinek szellemi-művészi elhivatottságát tartotta mércének. Egyre inkább arra törekedett, hogy alakításával fel tudjon mutatni az embereknek valami egyszerit, megismételhetetlent. Amikor készült egy-egy szerepére, szigorú elhívatottsággal magasra tette a mércét.
Pályája során mindig olyan színházban dolgozott, ahol a csapat volt a fontos, s ahol a csapatban ő is húzóember lehetett. Mindenütt az is volt, de pályáján a szolnoki és a debreceni évek voltak igazán meghatározóak.

Szolnokra akkor került, amikor ott Székely Gábor vezetésével országos hírű előadások születtek. Részt vett a Paál István rendezte Tangó előadásban, amely mérföldkövet jelentett pályáján. Szolnokon dolgozott Csiszár Imrével, Horváth Jenővel, Székely Gáborral. 1982-ben szolnoki munkájáért Jászai Mari-díjat kapott. Amikor Székely a fővárosba került, úgy volt, hogy ő a második etappal érkezik, de addigra már vége is lett a Székely-Zsámbéki vezette Nemzetinek.
Debrecenben nullpontról induló társulatba csöppent, de szimpatikus volt számára Pinczés István művészi hitvallása, és a teremtő-újító művészi elképzelések megvalósításának ő is részese akart lenni. Megkapta Claire Zachanassian szerepét, s tudott élni a lehetőséggel. Sőt! Fantasztikus, félelmetes alakítást nyújtott. A fekete ruhás milliomosnő megjelenésében hordozott méltósággal indult el a színpad mélyéről felvezető lépcsősoron, hogy birtokába vegye a teret, Güllent és lakóit, s mindent, ami pénzért megvásárolható. Falvay Kári alakításának nemcsak lebilincselő ereje, de ördögi kelleme, humora is volt.

Aztán történt valami, ami ezt a sokak szerint konok, kemény elhivatottságú színésznőt hirtelen védtelenné, sebezhetővé tette. Élete legizgalmasabb színészi lehetőségére készült, a Csirkefej Öregasszonyára. Úgy gondolta, a szerepben saját sorsát, az őt frissen ért csapásokat, az általa elkövetett mulasztásokat is el tudja játszani. Hatalmas fizikai és érzelmi terhet jelentett számára a szerep, de mindenáron meg akarta csinálni – mégsem tehette. A bemutató napján, délben érte a hír, hogy az igazgatóság lemondta az esti előadást. Tiltakozása hiábavaló volt, a szerepet soha nem játszhatta el…
Falvay Klári akkor és ott (belül) végleg elbúcsúzott a színháztól…

Most mi is búcsúzunk tőle; van, aki bűntudattal, van, aki békességgel…

[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu