Dátum: 2019. október 16. szerda    Mai névnap(ok): Gál


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A hárpia megzabolázása, avagy a makrancos hölgy
Az évad elején Mácsai Pál az alább olvasható módon fordult – a színház internetes portálján keresztül – a közönséghez. A legújabb bemutatójuk azt igazolja, hogy az ígért, vagy vágyott úton haladnak. Keszég László rendezésének a szövegkönyve Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával készült. A képriportot Peti Péter készítette.
Kedves Nézőnk!

2001. őszén úgy terveztem, hogy az idei évadra kialakul az új repertoár, körvonalazódik a színésztársulat, jönnek az új rendezők. Szerettem volna nyitott közönséget, pártoló tagságot, szerettem volna próbahelyiséget, színésztársalgót, elegendő számú reflektort és hangszórót, elfogadható akusztikát, gyors és rugalmas műszaki stábot, saját dramaturgiát, műsorfüzeteket, plakátokat, szép kirakatokat, jó fotókat az előcsarnokban, működő és látogatott honlapot, jó modorú jegyszedőket. Jóformán minden sikerült, és szerencsére kudarcunk is volt néhány.
A következő évadtól önálló társulattal, saját közönségszervezéssel, új néven dolgozunk tovább.
2006- ban szeretném azt írni, hogy színházunknak a magyar színházi életben saját hangja van.

Köszönöm, hogy színházunk indulásánál melletünk voltak. Várjuk Önöket a jövőben is. Jöjjenek el, a többi rajtunk múlik

Mácsai Pál

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A színlap:

PETRUCHIO, Ravasz – GÁLFFI LÁSZLÓ
KATA, Kocsmárosné – FÜR ANIKÓ
BAPTISTA, Marika – VÉGVÁRI TAMÁS
GRUMIO, Lassú – MÁTHÉ ZSOLT
BIANCA – JÁRÓ ZSUZSA
GREMIO, Szabó, Vincentio – DUNAI TAMÁS
HORTENSIO, Iskolamester – DEBRECENI CSABA
ÖZVEGY, Walter – BÍRÓ KRISZTA
LUCENTIO, Nudli - DÖMÖTÖR ANDRÁS
TRANIO, Nátán – SZŰCS GÁBOR
BIONDELLO, Miklós, Kalapos – PLETL ZOLTÁN
ZENÉSZ - MÁRKOS ALBERT

Díszlettervező: Valcz Gábor
Jelmeztervező: Szűcs Edit
Dramaturg: Guelmino Sándor
Zeneszerző: Márkos Albert
Fénytervező: Bányai Tamás
Rendező: KESZÉG LÁSZLÓ

Fotó:Peti Péter

[Kalóz Róbert]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu