| David Sanborn életteli zenéje |
 |
 |
A korábban nálunk is fellépett amerikai altszaxofonos sztárnak, David Sanbornnak négy év szünet után jelent meg legújabb CD-je Timeagain címmel az Universal Verve Music Groupnál. Az életteli zenét, amelyet David Sanborn és együttese játszik, intim közegben érdemes meghallgatni. 
David Sanborn és (akkori) együttese 1998-ban járt nálunk, amikor két nagy sikerű koncertet is adtak a Petőfi Csarnokban. Mindez nem sokkal később volt, hogy nálunk is megjelent David Sanborn Love Songs című CD-je. Sanbornnak akkor még a Warner Brothers kiadóval volt exkluzív szerződése, amely az 1987-ben felvett lírai számokat adta ki.
|
Most visszahallgatva ezt az anyagot és az új CD anyagát, úgy tűnik, a ma már ötven felett járó Sanborn egész zenei pályáját ugyanazon stílus, melódiavilág és zenei költészet kíséri végig. Bár a régi csapatból csak Don Alias, az együttes ütőhangszerese és Ricky Peterson billentyűs orgonista maradt meg, mégis sok hasonlóság van a két lemez anyaga között. Eltérést talán csak a hangszerelések, az ütőhangszeres szólók és a feltűnően szép vokálosok, no meg egy-két számban Sanborn zongorajátéka jelent.
|
|
|
|
| |
Sanborn még egészen fiatalon a blues orientációjú játékosokat követte, majd ötvözte a gospelt, a jazzt és a rhythm and bluest. Ma már mindezek szervesen beépültek muzsikájába, miközben a world music is mélyen megérintette. Viszont akkor járunk közel az igazsághoz, ha azt mondjuk: Sanbornnak mára kialakult stílusa van, nemcsak a vájt fülű dzsesszrajongók, hanem a mindenevő zenebarátok számára. Sanborn különben ismert médiaszemélyiség is: Amerikában igen sikeres tévéműsora van, Jazz Show címmel pedig heti kétórás rádióműsort is vezetett.
|
|
| [Deák Attila] |
 |
Cikk nyomtatása
|
|
 |
Zsolt Istvánnak Rám is esik egy kis fénysugár az ön – utólagos – dicsfényéből. Ilyenkor ismét sokan emlegetik – no nem a kedves édesanyját, ahogy fénykorában. „Ezekhez képest a Zsolt, egy zseni volt!” – szólított meg egy ismeretlen a tegnapi Egyesült Államok, Szlovénia mérkőzésre utalva. Az Ön kései sors(sport)társának nincs olyan szerencséje, mint volt magának annakidején. (Kadelka Lászlótól) |
| Archívum |
|
 |
 |
|
 |
|
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
|
|
 |
|
|