Dátum: 2020. július 7. kedd    Mai névnap(ok): Apollónia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

''Szeptember 11''-én Zene a Periférián Koncertek
A Periferic Records ''Zene a Periférián Koncertek'' sorozatának következő rendezvénye ''Szeptember 11 – nine_eleven'' címmel a Petőfi Csarnokban kerül megrendezésre. A szervezők szándéka szerint szeptember 11-ének az ''önvizsgálat és megbékélés napjává'' kell válnia, amihez a zene egyetemessége, a kortárs zenei együttesek bemutatkozása nyújthat segítséget.
"Minden embernek szüksége lehet évente legalább egyszer arra, hogy megálljon, és megbékéljen saját magával, sorsával és embertársaival.
Ez a koncert alkalom lehet arra, hogy egyformán és különbözőképpen élő és gondolkodó emberek együtt lehessenek – békében" – ezekkel a gondolatokkal szólítja meg a zenekarokat és a közönséget a Periferic Records, amely a világon elsőként rendez koncertet az Amerikát ért terrortámadás második évfordulóján.
A szeptember 11-én és 12-én este 19 órakor megrendezésre kerülő koncerteken többek között fellép a Fugato (szinfo-progresszív kamara-rock), a Mindflowers (fotó) (progresszív rock), az After Crying (szinfo-progresszív rock), a Holdudvar (világzene), a Garmarna (világzene) és a Kormorán (folk-rock).


A Fugato 2000-ben alakult, amikor a Városmajori Gimnázium zenész diákjai létrehoztak egy szintetizátorral és dobbal kiegészített 22 tagú szimfonikus zenekart, amely ötvözi a komoly- és könnyűzene, valamint a jazz jellegzetességeit.
A kísérleti jelleggel alakult zenekar azóta kinőtte magát, zeneakadémista és konzervatóriumi zenészekkel bővült, és több sikeres koncertet adott Budapesten és vidéken is.
Repertoárjukat számos műfaj és stílus színesíti: a szerzemények között éppúgy találunk komolyabb, szimfonikus műveket, mint jazzes, rockos darabokat, középkori stílusgyakorlatokat vagy szintetizátoros fantáziákat.
A Periferic Records most jelentette meg Simphonic-art-Rock címmel azt a CD-jét, melyen a Fugato is előadja egyik, közel kilenc perces szerzeményét.

Fugato Orchestra
 

Az After Crying, amely ma már a világ egyik elismert progresszív szimfonikus rockzenekara, hat év után jelentkezik új stúdióalbummal.
Időközben megjelent két koncert- (Struggle For Life, Bootleg Symphony) és egy válogatásalbum (Almost Pure Instrumental), és kilépett az együttesből Légrádi Gábor, aki szerepel ugyan a lemezen, de már nem tagja a zenekarnak.
Az új énekes Bátky Zoltán, a Stonehenge frontembere. Markáns, magasabb tartományokban mozgó hangja tökéletesen illeszkedik a XXI. századi After Crying világához.
A szerzemények jelentős része instrumentális, az énekes tételek angol nyelvűek. Néhány hosszabb-rövidebb pillanat erejéig felcsendül Dvořak 9. szimfóniájának Új Világ tétele, Ravel Bolerója, a King Crimson Easy Money-ja. Az album néhol a Megalázottak és megszomorítottak melankólikus világát idézi, vagy épp a De Profundist. A Show monumentális és eget rengető, beleremeg a test és a lélek; olykor felemelő, olykor nyomasztó, világvégi hangulatot áraszt.
A zenekar tagjai létrehozták az Emberek hálóját, vagyis a HUMANET közösséget, valamint szellemiterror-elhárító szervezetét, a Csontbrigádot. Az alakulat elkötelezte magát az emberi kultúra és művészet önerős működtetése mellett a nagytőke és a reklámmédia teljes kizárásával. Lényegében a lemez mondandója is ez. A borítóban található idézetek Gilbert Keith Chestertontól származnak.

After Crying
 

A Holdudvar együttest 1999 nyarán alapította Fellegi Melinda, Sebestyén Miklós és Torda-Molnár Tamás, akik klasszikus tanulmányaik során ismerték meg egymást. Közös céljuk az volt, hogy a klasszikus zenei műveltségre alapozott, de könnyűzenei eszközökkel megkomponált zenéjükkel úgy értelmezzék újra a magyar népi muzsikát, hogy egyértelműen megmutassák a népzene értékeinek örökérvényűségét. 2000-ben csatlakozott a Holdudvarhoz Szendőfi Balázs, aki jellegzetes stílusával meghatározó, jazzes harmóniavilágot teremtett.
Az együttes magyar (főleg moldvai és gyimesi) népzene-feldolgozásokat játszik; zenéjük egyszerre autentikus és XXI. századi. A népzenei harmóniavilág és dallammotívumok megszólaltatása olyan hangszerekkel, mint a héthúros basszusgitár vagy a Chapman Stick, igen meghökkentő és újszerű benyomást kelt, ugyanakkor a hagyományosabb instrumentumokkal (népi fúvósok, hegedű) előadott modern, jazzes frázisok legalább ennyire érdekesek. Az együttes elkötelezte magát amellett, hogy az eredeti népdalok dallamát és szövegét változatlan formában közli, így a legelrugaszkodottabb, legszabadabb feldolgozást is alárendeli a népzene eredetiségének. Ez a tisztelet egy mértéktartó stílust eredményezett, amely tökéletesen jellemzi a Holdudvart.

Holdudvar
 

A Periferic Records gondozásában most megjelent Három esztendő című album rendkívül sokszínű, rendkívül változatos zenei anyag, mégis egységes képet nyújtó lemez, amely sajátos módon fogalmazza meg a magyar népzene fontosságát és aktualitását.
[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól