Dátum: 2019. október 23. szerda    Mai névnap(ok): Gyöngyi


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Zsidó Nyári Fesztivál
A Zsidó Nyári Fesztivál az idén augusztus 31-én kezdődik, és a hagyományos helyszínek mellett újabb vidéki városok is bekapcsolódnak a programba. Immár hatodik alkalommal rendezi meg a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ. Budapest, Debrecen és Nagykőrös mellett az idén - új helyszínként - Szombathely, Eger, Szolnok és Vác ad otthont a szeptember 7-ig tartó programoknak.
A fővárosban a rendezvénysorozat előestéjén, Emlékezés címmel mutatja be műsorát Dés László szaxofon- és Snétberger Ferenc gitárművész a Dohány utcai Zsinagóga melletti Rauol Wallenberg-emlékparkban.

Ugyancsak augusztus 30-án adja elő Seress Rezső-estjét a Sziámi zenekar Szomorú vasárnap címmel az Erzsébet téri Gödör Klubban.

A Dohány utcai Zsinagógában a fesztivál keretében Mendelssohn-estet és nemzetközi kántorkoncertet rendeznek, itt lép fel Timna Brauer előadóművész, a Rajkó Zenekar, Rivka Golani brácsaművész, továbbá felhangzik Bruch: Mózes című műve.

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Tokody Ilona operaénekes ad dalestet, a Nemzeti Táncszínházban pedig az "Én így vagyok Én" című előadást tűzték műsorra.

A Madách Kamara színházban a Mi újság múlt század, illetve az Azt meséld el, Pista című előadást láthatja a közönség, míg a Budapesti Operettszínházban a Klezmer Táncszvitet mutatják be.

A Bálint Zsidó Közösségi Ház ifjúsági napot és utcabált rendez, míg a Gerbeaud Ház walzer- és operett estnek ad otthont.

Az Odeon-Lloyd Mozi Kabos László színész filmjeiből válogat, az Örökmozgóban műsorra kerül többek között Az utolsó klezmer című film.

A Magyar Állami Operaházban a fesztivál záró napján Zsidó Óév-búcsúztató Koncertet tartanak.

Debrecenben és Nagykőrösön Bíró Eszter énekesnő és Horgas Eszter fuvolaművész adja elő Eszterek estje című műsorát. Az utóbbi városban és Nyíregyházán a fesztivál keretében fellép a Pannónia Klezmer Band.

Az új helyszínek közül Egerben a Budapest Klezmer Band ad koncertet, Szombathelyen Szabó István: A napfény íze, illetve Roman Polanski: A zongorista című filmjét vetítik, Szolnokon és Vácott az izraeli művészekből álló hivatásos kamarazenekar, a Tel Aviv Soloists Ensemble lép fel.


Kapcsolódó programok a Spinoza házban:

A Zsidó Nyári Fesztivál előzeteseként Gutvill Sára fog fellépni, aki holland és magyar énekesnő. Jiddish dalokat fog énekelni jiddishül, héberül, ladinóul/ladinó: Spanyolországban élt zsidók nyelve volt, továbbá régi amszterdami dalokat.

Az együttes neve: Medines
Tagjai:
David Yangibarjan: accordeon
Huszár Bence: cselló
Gutvill Sára: ének

Az időpont: 2003. augusztus 21. 20 h. Szeptember 1-30-ig lesz látható Kaján Tibor kiállítása.

A Zsidó fesztivál keretében 2003. 09.03-án 21h-tól Jiddish Dalest lesz, illetve 09.04-én 21h-tól a Salamon irodalmi felolvasó est.

A helyszín: Spinoza Ház/légkondicionált/
1074, Budapest Dob u.15.

Zsidó Nyári Fesztivál

[EBICS]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu