Dátum: 2019. augusztus 22. csütörtök    Mai névnap(ok): Menyhért, Mirjam


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

TV-Töwis: Irodalmi mélyrétegek (alkohol, drog, zöldségek)
   A beszélgetés végső szimmetriáit teremti meg ezzel. Mert mi volna az alapkérdés, ha irodalom és szerek? Segít a munkában, hátráltat a munkában. Ha szövetséges, ha bizonyos határon belül szövetséges, jöhet, menjünk együtt. Nevezzék bárminek. Legyen alkohol, legyen drogféleség, legyen rohadt alma, legyen csipkés bugyogó. De ha hátráltat a munkában, le kell választani, csak a megfelelő időszakokban csatlakozhat.
   
   
   Aki szerda éjszaka várt valamire,

   
   ülve elszundított a kiváló közfilmek alatt, majd felébredt Lévai Balázs utánozhatatlan nazálisára, akinek éppen úgy állt meg a televíziója, hogy a féltizenkettes Záróra automatikusan elindult, szerencséje volt. Szerencséje, ha érdekli az irodalom, annak háttér ill. mélyvilága.
   Nem volt szerencséje azon kedves a nézőnek, akit az irodalomból az ezüstszegéllyel ellátott életműkiadások, a mögötte felsejlő szellemóriás, nem a hús-vér, megroppanó és feltápászkodó ember szenvedélyei érdeklik, na, neki nem volt. Ő akkor járt jól, ha nem ébredt fel a fotelban. Szundikált tovább.
   
   Érdekes ez a műsorstruktúra. A legveszettebb gagyi reklámblokkjával napi ötvenszer veri le a néző veséjét a reklámszerkesztő, aminek aligha van értelme, hiszen a gagyikereső gagyinéző már elmúlt hét pénteken, a műsorlap megjelente napján bekarikázta és megfelkiáltójelezte piros filccel. Nem felejti el. Ha elfelejtené, figyelmezteti a gagyinéző felesége. A rétegműsorokat pedig úgy kell levadásznia, kiböjtölnie az érdeklődőnek.
   
   Tehát: irodalom és stimulátorok.
   Záróra, 23.30. m2.
   Műsorvezető: Lévai Balázs
   Résztvevők: Bálint István, Jánossy Lajos, Peer Krisztián, Péterfy Gergely.
   
   Lévai azt a rendszer vezette be, hogy vonatkozó könyvekkel telepakolja az asztalt, a felvezetés alatt hol erre a könyvhalomra, hol a másik kettőre mutat, utal. Ami jó. Könyvekre könyökölve könnyű az írókról beszélni. Emelkedetten, a műveltséget meg-megcsillantva. Nem derül ki egyértelműen, de feltételezzük, a magyar válogatásból nem maradt ki Csáth, Hajnóczy, talán Bólya Péter. Hazai Attila semmiképpen. A nyugati exkluzív a narkós Ginsberg, Corso, az iszákos Lowry, netán Hemmingvay. De nem kerül mindenki szóba.
   
   A kezdetekben van esély, hogy a néző kinyomja az irodalmi mélységek szakértőit. Bálint István (aki költő és rendező, a néző amúgy soha nem hallott róla, nem ismeri a költészetét, munkáit a színi világban, most a kíváncsiság rámozgatja) első felszólalásával elképeszti. bedörrent egy verssel. Az előadó-költő meghatja magát saját megható gondolataival, szipog. A versben megjelenik a heroin, egy kislány, a kislány anyja, aki elment egy férfiú karján, megjelenik még a kérdés, hogy „mit hagysz örökül a kislánynak”. Még egy ilyen hangütés, és kivetem magam a busz elé, mondja a néző rendülten. Ki nem állja a könnyet nyelő nyilvános vallomásokat. Arra ott a Mónikasó, a Claudiasó. Ne csússzunk át az egyikféle szentimentáliából a másikba, ha van rá mód. De Bálint István költő és színházi ember visszafogja magát, ezt követő megszólalásaiban éppen csak elnézést nem kér, hogy ott van köztük. Sikerül ugyan néhány kevéssé sikeres személyes élmény leképezésével összemaszatolni a posztmoder ismert, de nem nevesített amerikai képviselőit (New Yorkban élt egy ideig), de a kezdeti - elszörnyedést okozó - irodalmi mélyfúrást meg sem közelíti.
   De mert megközelítéseiben mindig érzékelhető a lehetőség, letarolja a tájat egy melodramatikus formációval, reszkető hang, ráncolt homlok, remegő kéz, a néző óvatos.
   
   A beszélgetés egy órájában leginkább Peer szórja a köveket a tóba.
   Sziporkázik, színes, visszafogottan őszinte, tematizál, szubjektív, illusztrál, hiteles. Otthonosan mozog a kérdésben. Ahhoz képest, hogy valóban sziporkázik, szinte puritánul egyszerűsít. A drámatipológia valamennyi felhasználható elemét használja egy-egy megszólalásában, a gesztusok mögött ott az ilyen-olyan problémáival harcoló alkotó ember, aki keresi a megfelelő módszert, hogy könnyebben menjen a munka. Hol a munka, hol a hiánya.
   Egy különös fiziológiai értelmezést is hallunk a heroinistáról. Nevezetesen, az élet maga egy fájdalom, itt fáj, ott fáj, amott fáj, a lélek is fáj, a test is, a heroin - és gondolom, az ópiátok - ezt az általában megszokott, jól tűrt állandó fájdalomérzést szünteti meg, viszi alkalmazóját a testetlen és fájdalommentes felhőn túli szférákba.
   Peer ismeri, mi mire van, mire nincs. Pontosan tudja, a narkotikumok görcsoldók. Megfogalmazza és kézzelfoghatóvá teszi a „szer” és az alkohol közti különbséget, a „bármi” és a munka közti különbséget.
   
   Jánossy és Péterfy Gergely többnyire Peerre reagál. Jánossy, akár egy török herceg, elegáns, finom, könnyed. Mint aki alig érintett a témában. Rendszerint összefoglal. Konkludál. Helyére teszi a magyar és nem magyar irodalom rendszerében a Peer által megfogalmazottakat. Nevekkel, életművekkel, roncs életművekkel, félig elkészültekkel. Végül helyére teszi (rendesen) a műsorvezetőt is, aki számon kéri rajtuk (Péterfyn és Jánossyn), hogy nem vesznek részt önként és dalolva a személyes kitárulkozásban, mint valami pszichopata szeánszon - áteren csüggő szemmel - a megzakkantak. Jánossy meghatározza, milyen szerkezetet követel egy négyemberes beszélgetés, annak hogyan lesz sodra, hogyan képes hozzávetőleges mederben maradni. A beszélgetés jó aránya szerint legyen egyfelől személyes, másfelől dialektikus. Ő ezen szigorú formai igénynek beáldozva magát maradt személytelen, vonult háttérbe. Mert kalandja ezzel-azzal minden élőnek van. Ha van, van. Ez világos. A halottnak is, de ő nem beszéli ki a kalandokat. Ez is világos.
   
   Bálint István ekkor tesz még egy kísérletet, hogy valami vonatkozó nagyágyúval felturbózza a témát, és úgy ítéli meg, Hazai erre éppen megfelelő név, megfelelő élmény. Kalandos szerkezetű mondattal - New York is belekeveredik valahogyan, a repülőgép is, a puha fedél is - elárulja, mennyire legázolta őt Hazai Attila Cukor kékség című kötete. Csak később veszi észre - amit az operatőr jó érzékkel azonnal kiszúr, kétszer rásrenkel -, Peer a határon billeg, hogy a röhögéstől leessen a székről. Bálint, miután észbe kap, azzal zár, de viszont a többi Hazait már nem olvasta. Jó. Mondhatni.
   

   A néző szempontjait Péterfy Gergely fogalmazza meg, aki úgy ül elhúzódva a fősodorból, mint aki nem is érti, mit keres itt, semmi köze a narkotikumokhoz, a speedhez, a fűhöz, a durvábbjához. Ő boros ember, aki reggel kezdi a munkát, kávéval, kész, délig-ebédig dolgozik, akkor következhet az élet, ha olyanja van.
   Az ő korosztálya másképpen szocializálódott - mondja Péterfy -, és aligha váltaná le bármiféle narkós irodalmi honfoglalás miatt jól bevált alkotói szokásait.
   
   A beszélgetés végső szimmetriáit teremti meg ezzel. Mert mi volna az alapkérdés, ha irodalom és szerek? Segít a munkában, hátráltat a munkában. Ha szövetséges, ha bizonyos határon belül szövetséges, jöhet, menjünk együtt. Nevezzék bárminek. Legyen alkohol, legyen drogféleség, legyen rohadt alma, legyen csipkés bugyogó. De ha hátráltat a munkában, le kell választani, csak a megfelelő időszakokban csatlakozhat.
   Az író élete a munkája. Arra ugyan nem térnek ki, hogy az irodalmár civil élete, hagyományai, családi öröksége, kapcsolatai, kedvesei, az ezzel kapcsolatos zavarok, komplexusok, a megoldhatatlannak látszó problémák is követelik a magukét. Márpedig hiába a munka az író élete, a körülötte zajló események kezelése is feladat egyszerre. Sajnálatosan, de meghatározóan. Amikor pedig két-négy-nyolc rakás közt kénytelen lavírozni az író, akkor fejébe vágja művészkalpagját, lecsattog kedvenc kocsmájába, megbízható dealeréhez, benyomja a benyomandókat. És kiüti magát. Hogy holnap zúgó fejjel átkozza az egeket. Kimondottan civil emberként.
   Az író éppen úgy civilként iszik, mint a kőműves. Éppen úgy ugat vele az asszony, mint kőművesé. Az író pénze éppen úgy hiányzik majd, ha nem jobban, mint a kőművesé, és amikor határidős munkához ül, éppen úgy megfogadja, hogy egy ideig behúzza a fékeket.
   
   Írók, kőművesek, labdarúgók közt éppen úgy nehéz zsenit találni, akár iszákos, akár drogos, mint a kedvesen, de a legjobb pillanatban fölemlegetett utolsó magyar futballzsenit, Törőcsik Andrást. Emlékezetes, tökéletes párhuzam. Minthogy erről van szó. Csak a tehetség képes rá, hogy akár művi úton, akár a időjárási frontokból, akár a szerelemből (vagy ilyenekből) megteremtse a ritmusában, harmóniájában, látványában, lényegében legmegfelelőbb formát. Ha gól, akkor gól, ha kémény, akkor kémény. Ha regény, szonett, akkor az.
   *
   Kapcsolódó cikkek:
   TV-Töwis: Öt irodalmár a nőirodalomról
   Peer Krisztián a Szekcióban
   Jánossy Lajos a Szekcióban
   
   
   
 
[- töwis -]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Fekete Péternek
... hát megvan végre az új cirkusz helye!!!

Tekinthetjük a hírt születésnapi ajándéknak...

Archívum
Legfrissebb cikkeink
A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu