Dátum: 2010. szeptember 3. péntek    Mai névnap(ok): Hilda, Csobán


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Barokktól a jazz-ig Rákoscsabán
A Rákoscsabai Közösségi Ház komolyzenei programokat ajánl a kedves érdeklődők figyelmébe. Az első, rézfúvós koncert időpontja január 25.
Egy igen népszerű felállás, az öt rezes hangszer (két trombita, kürt, harsona, tuba) által alkotott rézfúvós kvintett nyitja a sort a komolyzenei sorozatban. Szombaton este hatkor kezdődik a műfaj egyik jeles képviselője, az Ostinato Brass Band hangversenye Rákoscsabán. A fiatal csapat protokoll rendezvények, kiállítás megnyitók kedvelt vendége, de az igényes zene kedvelői találkozhatnak velük koncerttermekben és templomi hangversenyeken is. Fellépésüket közvetítette már a Bartók Rádió, hangversenyükkel szórakoztatták a Dunaparti Vígasságok és a Múzeumok Majálisa rendezvényeinek közönségét. Repertoárjuk igen széles skálán mozog, ebből a szombati hangversenyen Corelli, Vivaldi, Bach, Telemann és még számos, a legkiválóbbak közül való zeneszerző műveit hallhatja a közönség. A zenekar tagjai: Szabó Imre, Szilágyi Levente (trombita), Badon Ferenc (kürt), Hoffer Tibor (harsona), Redeczky Tamás (tuba).
 
A komolyzenei esték sorozat következő darabja február 22-én látható és hallható, ahol a Rotunda Énekegyüttes lép majd fel. A kórus 1992-ben alakult, főként főiskolás és egyetemista fiatalokból. A Rotunda szó körbástyát, átvitt értelemben körforgást jelent. Nevükkel azt a minden műfajt átölelő műsorpolitikát fejezik ki, ahogyan a különböző korok műveiből válogatnak. Egyházzenei darabokat éppúgy műsorukra tűznek, mint spirituálékat, népdalfeldolgozásokat, bordalokat, vagy népszerű karácsonyi énekeket.
 
A 22 tagú kórus koncertjei döntő többségét templomokban adja, de szerepeltek művelődési házakban, kiállítások megnyitóján és más világi rendezvényeken is. Rendszeres fellépői a Művészetek Völgye rendezvényeinek, a Piliscsabai Egyházzenei napoknak, a Pünkösdi Kórustalálkozónak. Ők adták elő elsőként Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar Mise című oratorikus művét a budapesti Szent Kereszt Templomban egy mise keretében.

A sorozat harmadik előadásának fellépői március 29-én a Bartók Zeneiskola legtehetségesebb növendékei és tanáraik lesznek.
[Szikszay Szilvia]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Zsolt Istvánnak
Rám is esik egy kis fénysugár az ön – utólagos – dicsfényéből. Ilyenkor ismét sokan emlegetik – no nem a kedves édesanyját, ahogy fénykorában. „Ezekhez képest a Zsolt, egy zseni volt!” – szólított meg egy ismeretlen a tegnapi Egyesült Államok, Szlovénia mérkőzésre utalva. Az Ön kései sors(sport)társának nincs olyan szerencséje, mint volt magának annakidején. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Internet, mobil, Pozsgai

Mint a buborék

Vass Tibor apuka ráncba szedi a szavakat

Melodráma, abszurd, tragikomédia

Buster Keaton mosolyog

Villon, Ascher, Marivaux

A nyitány

Rippl-Rónai József (1861 – 1927) - emlékkiállítás

Nyár, szerelem, VIDOR

Régi- és új színigazgató

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu