Dátum: 2020. február 23. vasárnap    Mai névnap(ok): Alfréd, Alfréda


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A Nyitott Műhelyben: Garaczi
Nemrég egy vacsorán egy német költő egy magyar költőhöz fordult az asztalnál. "Te most alacsony széken ülsz vagy depressziós vagy?" A fiatal magyar költő, nemzedékének jeles képviselője, egyfajta idol és példakép, lenézett maga alá, majd csodálkozva fordult körbe. "Jé, én ülök a cicaszéken?"
2002. november 23. szombat, 19.00 órakor:
   
   
   
Garaczi Laci olvas fel szintén a közeljövőben megjelenő, "Nevetnek az angyalok" című kötetéből!

   
   
   Garaczi Laci: "Nevetnek az Angyalok" esszékötetéből:
   
   Költők a cicaszéken
        Nemrég egy vacsorán egy német költő egy magyar költőhöz fordult az asztalnál. "Te most alacsony széken ülsz vagy depressziós vagy?" A fiatal magyar költő, nemzedékének jeles képviselője, egyfajta idol és példakép, lenézett maga alá, majd csodálkozva fordult körbe. "Jé, én ülök a cicaszéken?" Mivel titokban én is költő vagyok, sőt, mit takargassam, filozófus is, ily módon rendkívül fogékony a jelenségekből kibontható szimbolikára, az jutott eszembe, hogy a cicaperspektíva jól kifejezi korunk költőjének nézőpontját, mert a költészet valahogy pici lett, a dolgok viszont megnőttek, bonyolultabbá váltak, és bár körbe lehet őket szimatolni, de lényegüket vagy kozmikus összefüggéseiket, ha vannak egyáltalán ilyenek, megragadni aligha. A költő lángoszlopként, viharmadárként vagy a mennybolton suhanó, örök szellemként való leírása jelenleg mintha éppen nem lenne teljesen aktuális. A tökéletesség zavarba ejtő és valahogy olyan reménytelen. Ennél a pontnál (rágtam, úgyhogy feltűnés nélkül tudtam spekulálni), abba az irányba tereltem gondolataimat, hogy a kissé provokatív német kérdésre adott félszeg magyar válasz árulkodó természetű-e a két kultúra viszonyát illetően, illetve a cicaszék és a depresszió dialektikáját próbáltam volna alkotás-lélektanilag kibontani a költő eltörpülésének folyományaképp, de addigra annyira elfáradtam agyilag (egyszerre maximum kettőt vagy hármat tudok egymás után gondolni), hogy inkább átadtam magam a kulináris élvezeteknek, és a csörgedező beszélgetés puszta, reflexiómentes megfigyelésének szenteltem magam.

    Volt még egy érdekes pillanata az estének, ami távolról a depresszió témájával rokon, azt találgattuk, hány hártya van az emberben, csonthártya, mellhártya, agyhártya, itt elakadtunk, és akkor a költő, nemzedéke Rilkéje, kihúzta magát a cicaszéken, és a vacsora roncsai felett a levegőbe lehelte, szűzhártya.
   
    Másnap a BVSC sporttelep uszodájában, a langymeleg gyerekmedencében üldögélve arra lettem figyelmes, hogy egy őszes és pocakos úr feltűnően néz. Hamarosan kiderült, hogy gimnáziumi iskolatársam, mindketten kissé zavarba jöttünk attól, hogy belőle tekintélyt parancsoló külsejű úriember lett, míg én hamvas, bájos és üde maradtam az évtizedek során, de az igazi zavar akkor következett be, mikor udvariasan érdeklődő szokványkérdését nem volt módom mást válaszban részesíteni, minthogy én bizony foglalkozásomat tekintve író vagyok. Nem folytatom, mindenki biztos tapasztalt már effélét, mikor a nép úgymond egyszerű gyermeke, jelen esetben egy középkorú hologram-készítő, megütközve, értetlenül sőt hitetlenkedve áll a tény előtt, hogy ma is élnek írók, költők, mármint olyan írók és költők, akik nem újságot, lektűrt, reklámszöveget vagy politikai hirdetést írnak, hanem klasszikus értelemben vett szép- avagy magas irodalmat próbálnak előállítani az ihlet nevű kenőolaj segítségével, hasonlóképpen, mint, uram bocsá, Petőfi és Jókai, Hölderlin és Thomas Mann. De mégis, hogy?, kérdezte emberem gyanakvó kíváncsisággal, felkelsz reggel, írsz egy szonettet, és akkor azt neked valaki kifizeti? Látszott szánakozó majd gyorsan kiürülő tekintetén, hogy arra gondol, elvesztem a társadalom számára, az őrület örvényébe hullottam, jobb esetben haszontalan léhaságokkal foglalkozom, rosszabb esetben krónikus hazudozóvá váltam, és csak azért vezetem elő ezt a képtelen történetet a kortárs szépirodalomról, mert szégyellem, hogy munkanélküli, netalán hajléktalan vagyok, aki igazából mosakodni jár ide az uszodába, mosakodni és hazudozni, és éjjel a leeresztett kismedencében alszik.

    Ahogy ilyen esetekben lenni szokott, mikor egy vigyázatlanul kiejtett, szégyenletes szó köt váratlan bogot a beszélgetés fonalára, a továbbiakban már csak őróla csevegtünk, a hologram-készítés fortélyairól, az üzleti esélyekről, és a leghatározottabban kerültük a költészet sikamlós témáját.


    Kiderült, hogy a hologram-készítés mellett húsz éve karatézik, és bizonyítékképpen, derékig a forró gyerekvízben állva - ne feledjük, pocakos, középkorú úriember - bemutatott egy hatalmas karaterúgást, hogy csak úgy fröcskölt a víz, és közben azt nyögte, na, ezzel tíz téglát eltörök. Nagyon félek, hogy lesz tanulság, gondolkoztam, hogy legyen vagy ne, lesz.
   

    Mert az jutott eszembe, hogy bár a költők már nem közvetítenek isten és ember között, hanem cicaszéken ülve, cicaperspektívából nézdegélik a világot, és lányosan elpirulnak, ha számot kell adniuk hivatásukról, mindez mégsem jelenti a költészet halálát, mert költészet a hirtelen elnémuló szoba csöndjébe áhítattal lehelt szó, szűzhártya, költészet, ahogy egy hologram-készítő bácsi karaterúgása nyomán szállnak a fényes és forró vízcsöppek a medence fölötti gőzben, és költészet maga a költő is, aki cicaszékén ülve meglátja és megmutatja nekünk ezeket a kicsi szépségeket és bolondosságokat és fájdalmasságokat, amivel mégiscsak mintha arra emlékeztetne, hogy élni jó.

      *
    fotó: kenedi tibor
   

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hajós Trianoni Emléktúra

Gene Sharp - Diktatúrából demokráciába

Több mint százezer látogató

A kelet vonzásában

Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu