Dátum: 2010. szeptember 3. péntek    Mai névnap(ok): Hilda, Csobán


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Emotion
November 23-án lemezbemutó koncertet tart a Budapest Saxophone Quartet és Kertesi Ingrid a Zeneakadémián. Különleges, négy szaxofonra átültetett kísérettel hallhatják az ismert és kevésbé ismert áriákat.
Kertesi Ingrid (kép) a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas operaénekesnője, érdemes művész.
Hét évig csellózni tanult, de a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán már ének, majd opera tanszakon végzett. Több versenyhelyezés és szakmai díj (Liszt Ferenc, Artisjus, Juventus, Bartók-Pásztory) után 2001-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze kitüntetést is. Tartós szerződés kötötte a düsseldorfi Operához és a bonni Theater der Bundesstadthoz, de vendégművészként Európa számos országában, valamint Észak-Amerikában és Izraelben is fellépett.
Rendkívül széles repertoárja szinte minden fontos szoprán operaszerepet tartalmaz, emellett oratóriumokban is gyakran hallható.

A koncert másik sztárja a Budapest Saxophone Quartet. Az együttes 1995-ben alakult, tagjai: Szepesi Bence, Puskás Levente, Tószegi Bernát, Horváth Marcell, akik mindannyian a Zeneakadémián végeztek. Eddig három saját CD-jük jelent meg (From Baroque to Jazz, Rhapsody in Blue, Around the World in 80 Minutes), és együttműködtek számos más együttes és művész lemezfelvételein (pl.Bartók Vonósnégyes).
A Budapest Saxophone Quartet egy korábbi hangversenye - a levegőben és a földön
 
A Budapest Saxophone Quartet megalakulása óta folyamatosan koncertezik Magyarországon és külföldön is, számos televízió és rádiófelvétel készült már róluk. Több ismert zeneszerző komponál műveket a különleges felállású csapatnak.
A november 23-i koncerten komolyzenei átiratokat ad elő Kertesi Ingrid és a Budapest Saxophone Quartet.
A műsoron szerepelnek J.S.Bach, Mozart, Vivaldi, Purcell, Saint-Saëns művek, híres operaáriák, slágerdarabok is, mint pl. Bach Air-je, vagy Albinoni Adagio-ja.

A hangverseny vasárnap este fél nyolckor kezdődik a Zeneakadémián. Az Emotion című lemez bemutatóját az MTV is rögzíti.
[Szikszay Szilvia]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Zsolt Istvánnak
Rám is esik egy kis fénysugár az ön – utólagos – dicsfényéből. Ilyenkor ismét sokan emlegetik – no nem a kedves édesanyját, ahogy fénykorában. „Ezekhez képest a Zsolt, egy zseni volt!” – szólított meg egy ismeretlen a tegnapi Egyesült Államok, Szlovénia mérkőzésre utalva. Az Ön kései sors(sport)társának nincs olyan szerencséje, mint volt magának annakidején. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Internet, mobil, Pozsgai

Mint a buborék

Vass Tibor apuka ráncba szedi a szavakat

Melodráma, abszurd, tragikomédia

Buster Keaton mosolyog

Villon, Ascher, Marivaux

A nyitány

Rippl-Rónai József (1861 – 1927) - emlékkiállítás

Nyár, szerelem, VIDOR

Régi- és új színigazgató

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu