A darabba nagyon egyszerűen kerültem: Alföldi Róbert felhívott telefonon. Azelőtt személyesen csak közvetve ismertem őt: Szörp nevű zenekarommal nem egyszer hívtak az RTL reggeli műsorába, amikor Robi még ott dolgozott. Ő, azon kívül ami a slágereket illeti – az Jazz meg azt, vagy a Bery-vel közös duettet – ismerhette a nagyközönség által kevésbé ismert oldalamat, amit a saját vonalamon csinálok. Erről ugyan sosem beszéltem Robival, de lehetséges, hogy akkor figyelt fel rám, amikor volt egy ominózus alkalom, hogy nem ért rá az egész zenekar, csak a zongorista és én. Jazz standardokat játszottunk éppen, de Robi nem utána rögtön keresett meg, hanem hónapokkal később. Elmondta, miről lenne szó, és hogy találkozzunk ezt megbeszélni, amire én rögtön igent mondtam. Igazából nem vacilláltam ezen, nagyon érdekelt ez a fajta együttműködés.

Mit jelent önnek, hogy ilyen aktív részese egy színdarabnak?

Nagyon tetszik, bár nem mint színésznő vagyok jelen, hanem énekesként. A zene – Robi jóvoltából – hihetetlenül átszövi ezt a darabot. Az eredetiben – úgy tudom - nem így van megkomponálva, és nagyon kellemes érzés, hogy ennyire szükség van a munkánkra. Azért nehéz erről beszélni, mert életemben ez az első szituáció, hogy így van kihasználva a zenei tudásunk. Az éneklés mellett egy bizonyos kiállásra is szükségünk van, mert szimbolizálunk egy hangulatot ezzel az egész bárkörnyezettel és az öltözködésünkkel. Nem gyakran fordul elő, hogy a fiúk öltönyben és csokornyakkendőben, én pedig talpig érő fekete estélyiben énekeljek, úgyhogy különleges alkalom ez, és szerintem zseniálisan lett összehangolva a külalak és a zene.

A zenét ki szerezte, és a műsort ki állította össze?

Alföldinek volt egy elképzelése, majd nálam találkoztunk, mert otthon van zongorám. Beraktunk felvételeket, melyekből kiderült, ki mire gondol, és eztán mutattunk neki a zongorista fiúval témákat. Előre megkaptunk a forgatókönyvből egy kivonatot, melyből kiderült, melyik jelenethez kéne zene, a többi pedig együttes munka volt. Minden jelenethez kitaláltuk a számok stílusát és nagyjából ott, a lakásomon ez véglegesült is. A próbák alatt nagyon keveset változtattunk. Ha a zene nem volt elég gyors, vagy épp túl belassult volt az adott jelenethez, akkor a tempón finomítottunk – nagyjából ennyi.

Ha nem a Szörp, akkor kik a társai a jelen produkciónál?

Sajnos van ez a félreértés, és örülök, hogy közönség előtt tisztázhatom. A Szörp egy kilenc tagból álló, funky és acid jazz alapokon nyugvó, szórakoztató zenét játszó zenekar, amely abszolút táncos, igazi bulizenéket ad elő. Amit viszont a Shopping and fuckingban játszunk, az az igazi klasszikus jazz, ahol a régi amerikai örökzöldeket lehet hallani, amiket eddig például Nathalie Cole vagy Louis Amstorng előadásában ismerhetnek az emberek. Miután általában a Szörphöz kötik a nevemet, vagy ahhoz a stílushoz, a színháznál egy kis félreértés történt. Mindenki automatikusan azt gondolta, ha én zenekarral vagyok, akkor az nem lehet más, mint a Szörp. Gyakorlatilag két embert fed a zenekarból a Szörp név, de most már nem lehet a kinyomtatáson változtatni, hisz mindenhol úgy jelent meg, hogy ez Váczi Eszter és a Szörp. Eztán nevezzük inkább Szörp-Jazz Kíséretnek a formációt.

Szívesen maradna színházközelben?

Nagyon élvezem az együttműködést, és a továbbiakban minden azon múlik, hogy hívnak-e hasonló produkciókba. Azelőtt álmomban sem gondoltam, hogy színházban fogok szerepelni, nem rajtam múlt, a továbbiakban sem rajtam múlik. Nem fogom nyakamba venni a várost és kibicelni, hogy hol van szükség a hangomra, ráadásul én csak ebben a stílusban vagyok otthon, és ha teszem azt egy musical-be hívnának, azt nem tudnám jól megoldani. Nem vagyok rá alkalmas sem színészileg, hangilag. Ez pedig épp egy olyan darab, amit meg tudtam valósítani a saját lehetőségeimmel. Speciális eset, hogy a Shopping and fuckingban épp erre a hangra, és stílusra volt szüksége, kevésbé gyakori, hogy ez a két dolog így találkozzon. Nem hinném, hogy erre olyan sok lehetőség van, de ha ettől más is kedvet kap, akkor én nagyon szívesen beszállok, mert érdekelnek az új dolgok, szívesen nyitok feléjük.

Azt mondja, nem keresi a lehetőségeket. Akkor hogyan indult a karrierje?

A Jazz meg az sokat számított, de nem ez volt az első lépés. Bekerültem egy együttesbe, életem első zenekarába, a Road Kill Café-ba, ami bluest játszott. Ez hat-hét évvel ezelőtt történt, az akkori énekes társam most a United frontembere, Pély Barnabás. Gyakorlatilag vele indult a karrierem, sokat tanultam tőle. Aztán mikor úgy éreztem, hogy szeretnék a magam lábára állni, akkor jött a lehetőség a Szörppel. Amikor a zenekarba bekerültem, akkor vettek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakára, és gyakorlatilag az első év után adódott a Jazz meg az. Innen már zsinórban történtek az események. Ebből is látszik, hogy nem szoktam elébe menni a dolgoknak, inkább várok. Nem szívesen emelem fel a telefont – lehet, hogy hiúságból is, pedig annyira sok lehetőségem nincs a műfaji megkötöttség miatt, hisz én a zenémmel egy kevésbé populáris vonalat képviselek.

Talán mindezek után jogos a kérdés: akkor miért éppen a jazz-t választotta?

A jazz nem kérdés. Jött, és azonnal megfogott. Hogy bluest énekeltem először, az csak úgy adódott, mert a jazzhez még fiatal voltam – nem mintha a blueshoz nem kéne egy-két dolgon átesni -, de a jazz az, ami leginkább belőlem fakad.

És arra mi késztette, hogy az éneklés maga érdekelje?

Az 16 éves korom körül kristályosodott ki bennem igazán, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. Egyetlen zenész van a családban, az unokabátyám, aki szaxofonozik. Általa ismertem meg a jazz-t, általa hallottam először egy itthoni klubban olyan zenekart, melyben jazz-énekesnő volt és akkor az borzasztóan megtetszett. Akkor éreztem meg, hogy nekem ez lesz az utam.

Ha valakinek nincs meg az a hátszele, hogy a Jazz meg az felkapja a nevét, akkor jazzénekesnőként hogyan lehet elindulni?

Az az igazság, hogy én a mai napig mint jazzénekesnő bajban vagyok. Igazából sokat köszönhetek a Jazz meg aznak, de megállni a lábamon a saját műfajomban nehezen tudok. Akinek nincs meg ez a löket, azoknak még nehezebb. Azt látom, hogy a jazzszakmában mindenki vergődik. Sajnos ez a realitás.

A Jazz meg azosokkal van még kapcsolata?

Néha fellépünk együtt. Kozma Orsival és Behumi Dórival a Szörp kíséretében és műfajában állunk ki a közönség elé. Mindenki hozza a saját számait, és szólót énekel, a másik kettő meg vokálozik. Ha nem is napi, de heti-kétheti kapcsolatban biztosan vagyunk.

Kozma Orsi nevét onnan ismertem, hogy Koncz Zsuzsának vokálozott. Ön foglalkozott ilyesmivel?

Cserháti Zsuzsának vokáloztam a barátnőmmel, Flumm Orsolyával, de csak egy évig, a Várj című lemezen. A turnékra is mi mentünk, de Zsuzsa most másokkal dolgozik.

Kísérletező alkat. Ezután mi jöhet? Filmben például gondolkodik-e?

Nem gondolkodom, a lényeg a véletlenen van. Ha azt mondanák, hogy énekeljek fel egy film főcímdalt, és ha tetszik a szám, elénekelném.

Fontos, hogy mihez adja a nevét?

Persze, alapvető fontosságú. Azért is érzem jól magam Alföldi produkciójában, mert szabad kezet kaptunk, és szeretem mindegyik dalunkat. Nem kellett megtanulni valakinek az elképzelését, nem egy újdonsült zenei művet kellett memorizálni - bár az is lehet jó, de könnyen előfordulhatott volna, hogy rábólintok olyasmire, amivel aztán borzasztóan küszködök, mert nem az én stílusom.

Komponál is?

Igen. A Szörpbe csak szövegeket írok – most kezdtünk magyar szövegű számokkal is foglalkozni. A zeneszerzés úgy fest, hogy a billentyűssel együtt írjuk a számokat, a dallamot én találom ki, mert az erősen a szövegtől függ. Ezen kívül másik együttesemben, a Jazzben próbálok alkotni, de az még sosem került előadásra, mert a mű a zongora és a kezem között van még csupán.

Elképzelhető, hogy ezeket a közeljövőben megismeri a közönség?

A közeljövőben biztosan nem, mert nehéz az előadásukhoz megtalálni a megfelelő embereket. Kísérletezem már egy ideje, mert ez a műfaj sokkal korlátozottabb. Számomra intim szféra a jazzéneklés, és nagyon meg kell válogatnom, kikkel dolgozom együtt, hogy a kontaktus pozitívan befolyásolja az együttzenélést. Évek tapasztalata, hogy kivel tud együtt játszani az ember, és én egyelőre még nem tudtam pontot tenni ennek a keresésnek a végére.

Kik voltak önre a legnagyobb hatással?

Sade nagyon, főleg a korai éveimben, utána pedig már csak jazzt hallgattam. Kedvenc énekesnőm Shirley Horn, Cassandra Wilson, Flora Purim, Kevin Machagonny – ez utóbbi viszonylag új felfedezettje a műfajnak - és egy Freddy Cole nevű igen öreg bácsi, aki szintén zseniálisan énekel. Az utóbbi időben viszont kevésbé vonz a jazz, mint olyan, inkább a nemzeti zenék, az arab zene, vagy a francia sanzonok érdekelnek.

Elképzelhető az, hogy ez a zene nem csupán feldolgozásként, hanem alapban átjöjjön a nagyközönségnek, és ne csupán a kis klubok világában maradjon? És az, hogy ön ismertebb a műfajban, rásegít-e erre?

Biztosan segít, például ha lemegyek egy klubba, már nem mondják, hogy hozzak egy demo-t, aztán tárgyalhatunk. De ahhoz, hogy egy színházban koncertet adhassak, vagy olyan szinten, hogy át tudnám vinni a munkánkat előadásként méltó helyre, például a Zeneakadémiára, ahhoz elég nagy felkaroltságra lenne szükség, mögöttem pedig nem áll senki. Az a lényeg, hogy előadásjelleggel tudnám ezt elképzelni a saját műsorom, de ahhoz rendes kapcsolatok kellenek.

Meg lehet élni a jazzből?

Ha sok koncert van, akkor igen. Igaz, akkor sem tudok Hawai-ra utazni egy hónapig, de nem vagyok elégedetlen. Nehéz megfogalmazni, mi a helyzet az anyagiak terén, mert itt volt a nyaram, amikor fél kezemen meg tudom számolni, hány koncertünk volt, és ez piszok rossz érzés. Életemben először volt ennyire sok időm, és megijedtem, hogy ennyire le lehet csúszni anyailag és foglalkoztattotságban, ám aztán eljött a szeptember, amióta gyakorlatilag ki sem látszom a munkából. Szezonfüggő a dolog, nem lehet irányítani. Ha valaki benne van a hakni-világban, akkor mindegy, akkor télen-nyáron van munkád, de ez engem nem igazán vonz.

Mit jelent egy koncert? Külföldre például hívják-e Szörpöt?

Külföldhöz szintén kapcsolatok kellenének, és ehhez sincsen utam. Furcsán hangzik, de nem mindig szeretek koncertezni, mert tudom, hogy sokszor nincsenek meg azok a feltételek, amik egy jó koncerthez kellenének. Sokszor úgy megyünk egy helyre, hogy legyünk már rajta túl. Rossz az arány az olyan koncertek között, amik igazán méltók ahhoz, hogy jó produkció szülessen, és ne valahol a háttérben bazseváljunk a tányérok között, mint általában a vendéglátó helyeken. Ami zenés szórakozóhelynek van kikiáltva ott a jazzkoncert úgy zajlik, hogy húsz ember vérverítékkel koncertrál arra, hogy kihallja a zenét a tányércsörgés mögött. A jó koncert hely és technikafüggő.

Emlékezetes koncertélményei azért biztosan vannak…

Legjobb élményeim a Szörppel voltak. Pécsett például nagyon jó koncerteket adtunk. Várták a zenekart, kíváncsiak voltak ránk. A Pécsi Városi napokon játszottunk, ez szabadtéri rendezvény, hálás közönsége volt. A zalaegerszegi zsinagógában is volt egy emlékezetes fellépésünk. Ott eleinte megijedtünk, mert ültetett koncert volt, úgy jöttek az emberek, mintha ez egy klasszikus zenei előadás volna és ennek ellenére hatalmas siker volt. Ahhoz vagyunk szokva, hogy a koncertjeinken állnak vagy táncolnak, itt meg ültek, és megtapsolták a szólókat. A zenére figyeltek, és nem arra, hogy itt mulatozás van. Másik zenekarommal, a Jazz zenekarral a Szigeten elég jól éreztük magunkat tavaly – idén nem játszottunk - a jazz sátorba csak azok jönnek, akik erre a zenére kíváncsiak. A klubokban változó a hangulat, elég kiszámíthatatlan és hálátlan dolog ott fellépni.

Van olyan hely, ahol rendszeresen fellépnek?

A Szörppel az Alcatraz-ban gyakran jelen vagyunk. De egyre nagyobb bennem az a vágy, hogy végre a saját zenémet képviseljem.

Mi a gond a Jazz zenekarral?

Olyan régóta kísérletezem ezzel a jazz-zenekarosdival… A Jazz-t én hoztam össze, és ezer tagot cseréltem, hogy összejöjjön a tuti, de úgy látszik, hogy reménytelen, mert egyik felállás sem a megfelelő. Ezek nem szakmai, hanem emberi dolgok, mindig a legjobbak jöttek el, de nem tudom őket megtartani. Egy énekesnek egészen más a pozíciója a jazz világában, mindig egy kicsit alacsonyabb lény a zenésznél, aki birtokában van a hangszeres tudásnak, meg a jazz elméletének, míg az énekes úgy van kezelve, hogy elénekli a témát, míg ők a szólókban kiteljesítik önmagukat.

Milyen szakmai visszhang kíséri művészetét?

Erről nem tudok mit mondani. A zenészek egymást nem fényezik, a civil szférából pedig általában pozitív visszajelzéseket kapok, bár hallottam már olyat is, hogy valaki kifejezetten utálja a hangomat. Ilyen van. Igazándiból a saját zenekaromtól kaphatnék valamiféle kritikát, de ott ez nem téma. Olyan régóta vagyunk együtt, hogy már nem kérdés, ki hogyan játszik, nyilvánvalóan azért vagyunk együtt ennyi ideje, mert értékeljük egymást. Vagy hívnak, vagy nem hívnak, ebből tudok valamit leszűrni.

Fotó: Peti Péter