Dátum: 2020. október 31. szombat    Mai névnap(ok): Farkas


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Györe Gabriella: A legázolt posztmodern nyomában (helyszíni Debrecenből)
   Összességében egy nagyon színvonalas, néhol humorral is fűszerezett (Imre László, Parti Nagy Lajos, Fried István, nyomokban Kappanyos András), az előadók megválasztására és felkérésükre komoly gondot fordító, a kérdésre végleges választ ugyan nem adó, de a termékeny különbözőséget összehangoztató konferencián vehettek részt mindazok, akik eljöttek.
   
   
   
   Van-e posztmodern?
   
   Debreceni Irodalmi Napok, 2002. november 7.-8, Cívis Hotel Kálvin
   
   Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni. Felrémlik a kölyökkor, s összes álmai. Egy grand recit. Az eltűnt idő nyomába indul a keleti végekre, hátha meglesz az a pulykakakas is. Vagy nem. Ha lyukas a kas.
   Pulykakakasát jelen esetben egy veszélyesen hangzó névvel illetik. Úgy hívják, posztmodern. Vigyázni vele, ilyen nevű állattól minden kitelik! Még az is, hogy nem él. Hogy nincsen is. Nem is volt. Csak képzeli. Kölyökkori álomkép, fikció, mese. Dédelget. Dédelgeti.
   
   Első feladata tehát megtalálni e jószágot. Indul hát vándorútra, mint minden tisztességes mesebeli szegénylegény/leány kincsvadász. A vasútállomástól villamoson zötyögve a cél felé az az érzés kerítheti hatalmába, hogy a városban horizontálisan a Viacolor tört rémuralomra: két kereszteződésnyire terjeszkedett a főúttól, leigázva sínpárokat, autóutat, gyalogátkelőhelyet, járdát, mindent, amit elért. Itt az aszfalt van kisebbségben. De ez most ne érdekelje, keresse inkább a pulykát. De mit is keres? Segítségül hív néhány pulykakakas-szakértőt, határozzák meg ők a fajtát.
   Ha megérkezett, rögtön kiderül, nincs is olyan egyszerű dolga. Néhányan arról sincsenek meggyőződve, van-e ilyen fajta egyáltalán. Vagy ismernek ugyan egy furcsa fajtát, amit többen tévesen így neveznek, de szerintük az állat minden testrészének külön neve van (posztstrukturalizmus, dekonstrukció, meg ilyen furcsák), míg az egész egyben nincsen is, vagy legalábbis nincsen megnevezve. Ami, ugye, ugyanaz. Legyen hang-alakod, légy (másik állat) idézhető, vagy nem vagy.
   (Kierkegaard-allúziót inkább nem játssza ki, már megtette más –, mint minden mást a múltban –, s most nem erről szól a szó, csak valahogy mégis, a jelentő mindig többet, mást ad. Ki-, félre-, és elbeszél, azt is, amit nem akarna mondatni vele. Nem uralja. Az uralja. Ráfekszik, agyonnyomja, mint egy sor színes kockakő, nem szabadul következmények nélkül. Térjen inkább vissza választott fikciójába, célozza meg a pulykakakast. S lője le. A levesből kínálja meg az elcsigázott előadókat is, úgy sincs se ásványvizük, se poharuk, a mikrofonjuk is kontakthibás, két napig megfeszítetten munkálkodik a konferenciaközpont szakavatott gárdája, hogy a hibát helyrehozza, sikertelenül.)
   Nem csigázva (Újabb állat, a francia konyha remeke) tovább az érdeklődést elárulja, hogy a három vitaindító előadásból és a tizennégy hozzászólásból a kérdésre határozott válasz volt kiolvasható. Igen.
   Vagy nem.
   Ízlés és megközelítésmód szerint.
   
   A Debreceni Irodalmi Napok hagyományos Alföld rendezvény, amit egyre fontosabbnak tekint a város vezetése is. A polgármester megnyitójában a hallgató rögtön bepillantást nyerhetett a város kulturális költségvetésének tervezetébe is, ami szép reményeket ébreszthet, nem csupán az Alföld szerkesztőségében, de a szintén debreceni, s a pénzhiány miatt fojtott vegetálásra kényszerülő bölcseleti folyóirat, a Vulgo szerkesztőségében is.
   A konferencia programja ünnepélyes díjátadással indult: Aczél Géza adta át az idei Alföld díjakat, Földényi F. Lászlónak, Szijj Ferencnek és Halász Lászlónak, aki nem tudott eljönni.
   Angyalosi Gergely, mint levezető elnök saját élményeire hivatkozott, mikor a címadó kérdésben rejlő nehézséget világította meg. Gerard Genette-t kereste fel valamikor, hogy Barthes-ról (képünkön) váltson vele néhány szót, mikor a posztmodern kifejezést életében soha le nem író Genette azzal a kijelentéssel lepte meg, hogy Barthes-nak volt érzékenysége a modernhez, de nem volt posztmodern érzékenysége. Ami egyrészt azért volt meglepő, mert Genette szájából furcsa volt a posztmodern érzékenység fogalmát hallani, másrészt zavarba ejtő, hiszen szóban forgó irodalomelmélészről az volt előzetes feltevése, hogy kevés nála jellegzetesebben posztmodern jelenséget lehetne felmutatni. De máris kész a probléma feloldására is, hiszen attól, hogy valakinek nincs érzéke a posztmodernhez, még lehet posztmodern jelenség. A kiforrott tanulságokat leszűrve (vegykonyha): posztmodern akkor is van, ha nem volt.
   
   A New Yorkból érkező Heller Ágnes előadására csak a pénteki nap reggelén kerülhetett sor, így Kulcsár Szabó Ernő és Pethő Bertalan tartották meg vitaindítóikat. A kérdésre utóbbi határozott igennel, előbbi hezitatív igennel válaszolt. Kulcsár Szabó Ernő elméleti áttekintésében a hangsúlyt a technikai fejlődésre (hardware-ek előretörése a software-ekkel szemben) teszi, s így jut el a jelenkori irodalomtudomány feladatainak meghatározásához. Ezt egyik oldalról a szövegnek az antropológiai meghatározottság alóli felszabadításában látja. Másik oldalról az ily módon a szöveg mögött valamiféle automatikusan megképzett beszélőtől megszabadított szövegeknek távoltartása bármiféle, magamagát ideológiától mentesnek tituláló tudomány irányításától.
   
   A posztmodernt Kulcsár Szabó Ernő mint a romantika utáni első olyan lehetőséget határozza meg, melyben egyetemes korszaktudatról lehetne beszélni, ezt azonban még nem tekintve válasznak Paul de Man filológusi önmeghatározásából és Gadamernek a filozófia nyelvére és a költészet nyelvére vonatkozó meglátásaiból építkezett tovább, Walter Benjamin modernség-meghatározását is játékba vonva. A magyar posztmodern prózával kapcsolatosan két szerzőre tért ki említésszerűen, módszerük mibenlétét is boncolva: Garaczi ebben az olvasatban egy nem összegző jellegű nyelvhasználattal, sem az ironikus, sem az affirmatív olvasásmódot nem kiemelő, sűrű irodalmi transzfigurációkkal dolgozó szerző, míg Esterházy a különböző nyelvjátékok, nyelvhasználatok egyenrangúsításával az esztétikai nézőpontról teljességgel lemond, azt a nyelvhasználatok elkülönítéséhez nem tartja alkalmazhatónak. Heidegger gondolatával zárja le mondanivalóját, aki a megértést a legnehezebb harcként határozza meg.
   
   Pethő Bertalan előadása a történeti magalapozást hivatott képviselni a vitaindítók között: történelmi ívet vázolt fel, melyben mind a modern, mind a posztmodern forrásvidékét Amerikában leli fel. (Maga a ’vitaindító’ kifejezés itt egyébként félrevezető, hiszen a szövegek előre megírtak, spontán vita pedig egyetlen esetet kivéve nem volt, kérdésfeltevésre sem vállalkozott senki, igaz, időt sem kapott rá a hallgatóság.)
   
   Imre László hozzászólása a posztmodernt mint régi-új beszédmódot meghatározó tézisét szórakoztató XIX. századi példákkal támasztotta alá a magyar lírában elsősorban Arany János Bolond Istók-jára, s Arany Lászlónál A délibábok hősére hivatkozott, míg a prózában Nagy Ignác Magyar titkok-jára. A romantika spontaneitás-elvéhez köthető, nem hatásukban, de stílusukban, módszereikben elődöknek ható művek, melyeket a Sterne-ön keresztül Rabelais-ig visszamenő hagyományba állított, mint egy lehetséges, még felfedezendő irány mutatkozhattak meg.
   
   A következő három előadás külön-külön igyekezett választ találni a kérdésre, van-e posztmodern próza, líra, dráma. Szirák Péter az európai posztmodern próza jellegzetességeként a nyelv általi megelőzöttség tudatát mutatta fel, míg az amerikai posztmodernnél a szimulákrum és a valóság összemosásáról szólt, itt elsősorban Ellis-re: az Amerikai Pszichora és a Glamorámára hivatkozva. Számos példában vonultatja fel a posztmodern jellegzetességeit Italo Calvinonál, Thomas Bernhardnál és másoknál, míg az Esterházy Termelési regényének megjelenésétől számított magyar prózafordulatról szólva azt nem csupán korszakváltásként igyekezett láttatni, hanem mint más-más modernizmusváltozatokat játékba hozó folyamatot.
   
   Kappanyos András a posztmodern líra mibenlétét, illetve létét firtató kérdésre keresett választ. A lírát a befogadói elvárások felől közelítve négy trendet különböztetett meg. A romantikus vagy premodern befogadási stratégiájában a beszélő reflektálatlanul azonosul a szerzővel. A klasszikus modern esetében a szerző háttérbe vonul, objektivitásra törekszik, mégis megtartva valamiféle morális tényezőt a vers terében. Az avantgárdban megszűnik a lírai beszédszituáció, míg a posztmodern esetében a morális tényező eltűnik, a befogadó „amorális hedonista”, míg maga „a posztmodern passzív közeg: nem üt vissza, csak nyammog csendesen”. Invenciózus az Uhrin Benedek jelenségnek keresztelt posztmodernben jelentkező probléma feltérképezése. Mikor valamely mű nem mutatja ugyan fel azt az ironikus viszonyulást, ami a posztmodernnek titulált lírikusok esetében jellemző (pl Parti Nagy Lajos Sárbogárdi Jolán: A test angyala s költeményei esetében, vagy Kovács András Ferencnél), de azt a befogadó mégis megképezi, mögéképzeli a reflektálatlanul naív daraboknak.
   
   Jákfalvi Magdolna vállalkozott a posztmodern dráma jellegzetességeinek felmutatására, s meg is indokolva lépését, előadásában rögtön áttér a színházi előadások jellemzésére. Artaud kegyetlen színházától eredeztet jónéhány ide sorolható drámai jellemzőt, míg a másik forrásként a performance-ot nevezi meg.
   Nagy Pál viszont a következőkben határozottan tagadta a francia posztmodern, illetve egyáltalán a posztmodern létét, s mivel személyes érintettség okán Pethő Bertalan válaszolt neki, az egyetlen színre vitt nézetkülönbség a konferencián éppen itt csúcsosodott ki, ami az ezt megelőző s a további előadások ismeretében valamelyest sajnálatos.
   A szervezők igyekeznek visszahozni egy elveszett hagyományt az irodalomról szóló konferenciákra: hogy szerzőket, írókat is szólaltassanak meg. Ennek a törekvésnek köszönhette a közönség Parti Nagy Lajos bravúros tánclépéseit a posztmodernség kérdéskörében: a három mottó, Mészöly „Nem tudom…tényleg nem tudom”-ja, a Mennyi? Harminc. Mi harminc? Mi mennyi? vicc, s a Bartók dialóg a komponálás lehetetlenségéről, mely nyitó és utolsó lépésként keretezte a szöveget. A válaszkísérletek karneváli forgatagának felvonultatása (a nincs válasz; az „Írom vers ahogy jön aranyoskám”, s a „hezitatív odatartozás”) és elvetése, a nyelv tudatos („le vagyunk mi stilizálva magasról”) és véletlen játékossága („az ember – nevezetten szólva: én – partikuláris részéről”), s a végkövetkeztetés (Ha nincs is válasz, jó együtt. S az ember azért csak dolgozik.) Parti Nagy Lajos hozzászólását a nap remek zárókövévé vésték.
   
   Heller Ágnes péntek reggeli előadása a detotalizálás folyamatát vezette végig a történelemszemlélettől indulva, az igazságfogalom és a művészetfogalom változásain át a múzeumok megváltozott szerepének bemutatásáig.
   A korreferátumok sorát Vajda Mihály nyitotta meg, nem a februári Alföldben a posztmodern etikáról megjelenő szöveggel, hanem egy korábbi, Diderot Mindenmindegy Jakab-jának Kundera-átdolgozásához készített színházi előadás megnyitójával, mely valóban jobban rávilágíthatott arra, amit ő posztmodern etikának tart, bár felmerülnek kétségek azt illetően, valóban nevezhető-e ez még egyáltalán etikának, vagy áttér valamiféle létbölcselet területére. E megnyitó szerkesztettsége remek, humoros, színes, élvezetes, így annak is érdemes utánakeresnie a korábbi kötetekben, aki a februári Alföldben majd elolvassa az itt el nem hangzottat is, s ezt még nem ismeri.
   Kunszt György építész a posztmodern építészet sajátosságaiba nyújtott – illusztrációkkal is alátámasztott – bevezetést, míg Wilheim András zenetörténész a zene posztmodernnek nevezhető intézményi kereteit tűzte tollhegyre (mellékesen említette, hogy a normál A hangnak is négy változata lehetséges. Áhá, bökhet ujjával előre a kárörvendő hallgató, tehát nem csak a nyelvben mozgó tudományoknál kell szembenézni a fogalomhasználat zavaraival, ez jó, ez a tudat, ez nagyon jó.)
   
   Sajnos az eddigi szabad, időkorlátozás nélküli referátumok az utolsó csoport négy előadójának nem hagytak teret a kibontakozásra: Beke László művészettörténész, Gyáni Gábor társadalomtörténész, Fried István és a Garaczi László helyett felszólaló Szkárosi Endre kénytelen-kelletlen tizenöt percbe szorították mondanivalójukat. Utóbbi költő, avantgárd-kutató, tagadta a posztmodern létét, s az irodalomkritika szemhatárának szűkösségében mutatta fel azt a problémát, ami például Hajnóczyt, Márait, Kertészt kivetette a kánonból, marginalizálta befogadásukat. Előadása az irodalomkritikai rossz lelkiismeret felébresztését s a konferencia levezetését egyszerre látta el, minthogy egyéb levezetése a konferenciának idő hiányában nem volt. Szintén a Parti Nagy Lajosnál már az irodalomban lét miértjének meghatározására felmerült jó együtt-re helyezte a konferencia létrejöttének hangsúlyát.
   
   Összességében egy nagyon színvonalas, néhol humorral is fűszerezett (Imre László, Parti Nagy Lajos, Fried István, nyomokban Kappanyos András), az előadók megválasztására és felkérésükre komoly gondot fordító, a kérdésre végleges választ ugyan nem adó, de a termékeny különbözőséget összehangoztató konferencián vehettek részt mindazok, akik eljöttek. No meg, és nem is utolsó sorban: – annyira még nem bátran, hogy a levezető, szerkesztőségi bormeghívással is éljen, de – mindenképpen átérezte e sorok írója is: Jó együtt. Lenni. Ülni a kason. Nem kérni kölyökkori álmot. („Végsőkig leegyszerűsítve: a „posztmodernt” a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanságként határozom meg” szól Bujalos István és Orosz László magyar hangján Lyotard.)
   
[Györe Gabriella]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól