Dátum: 2019. október 21. hétfő    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

2016/2017-es évad a székesfehérvári Vörösmarty Színházban
Dr. Szikora János igazgató, Bagó Bertalan művészeti vezető, Hargitai Iván prózai tagozatvezető, Horváth Csaba tánctagozat-vezető és dr. Matuz János művészeti intendáns sajtótájékoztatón ismertette a Vörösmarty Színház 2016/2017-es évadát.
A nagyszínpadon hat bemutató várható: az évad első bemutatója Mihály Tamás − Pintér Tamás − Horváth Péter: 56 csepp vér című musicalje lesz Szikora János rendezésében, ezt követi Beaumarchais Figaro házassága című vígjátéka Hargitai Iván rendezésében. Az Anconai szerelmesek című zenés komédiát Lendvai Zoltán rendezi. Az Ivan Szergejevics Turgenyev regényéből Brian Friel által színpadra írt Apák és fiúk című színművet Bagó Bertalan, Márton László Carmen című drámáját Horváth Csaba állítja színpadra. Neil Simon Pletykák című bohózatát Widder Kristóf rendezi.

 
A Kozák András Stúdióban négy bemutató lesz: Háy János A Herner Ferike faterja című groteszk komédiáját  Bagó Bertalan; Csehov Három nővér című színművét Szikora János; Ivan Viripajev Illúziók című drámáját Hargitai Iván állítja színpadra. Maurice Ravel – Witold Gombrowicz: Bolero – Yvonne, burgundi hercegnő műveiből Blaskó Borbála rendez táncjátékot.

A Pelikán Kamaraszínházban Tömöry Péter Európa, édes hazám! című színművét Szabó K. István, a Tündérhon vándorait Matuz János, valamint a Makrancos évszakokat Lőrincz Zsuzsa rendezi.

Fogadott előadások a 2016/2017-es évadban: a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Doktor Proktor és a Holdkaméleon című mesejátékát, a Nemzeti Táncszínház Tititá című előadását, a Kultúrpart Csoport Üzenet a Földről című, Weöres Sándor megzenésített verseiből készült koncert-színházát, a Ziránó Színház Babszem Jankó című vásári kesztyűsbáb-játékát és a Művészetek Palotája Fesztivál Színházának Vuk című nagy sikerű táncjátékát láthatja majd a fehérvári közönség.

 

 
Hírek, újdonságok:

•    A 2016/2017-es évadban nem lesz sem bérlet-, sem a jegyáremelkedés

•    2016. május 10-én indul a 2016/2017-os évadra szóló bérletek értékesítése: június 15-éig várják a törzsbérletesek visszajelentkezését, június 30-áig van lehetőség a bérletcserére, ezt követően várják az új bérletvásárlókat is.

•    A Vörösmarty Színház társulatának két új tagja lesz: Kiss Diána és Varga Lili. Távozik Radnay Csilla és László Zsolt.

Vendégelőadások a nyári szünetben:

a POSZT versenyprogramjában, június 11-én a Tizenkét dühös embert játsszák Pécsen, illetve a színháztalálkozó off-programjában a Hekabé című táncjátékot

június 23-án a Győri Nemzeti Színházban a Hekabé lesz látható

július 6-án a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpadon a Balfácánt vacsorára! című bohózatot nézheti meg a nagyérdemű

A Nyári Színház keretében július 17-én az Anconai szerelmesek című zenés komédiát mutatják be a Pelikán Udvarban, ezenkívül a Nagyszínházban az Abigél című musical is látható lesz.

Együttműködések: a jövő évadban a Vörösmarty Színház együttműködik a Magyar Állami Operaházzal az 56 csepp vér előadásban, az Átrium Film-Színházzal a Bolero – Yvonne, burgundi hercegnő táncjátékban, a Rózsavölgyi Szalonnal az Illúziók című előadásban és az Aradi Kamaraszínházzal az Európa, édes hazám című előadásban és a Nagyváradi Szigligeti Színházzal.

Műsoron marad: Csókos asszony, Augusztus Oklahomában, Balfácánt vacsorára!, Psyché, A rajongók, Terrorizmus, Száll a kakukk fészkére.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu