Dátum: 2019. október 16. szerda    Mai névnap(ok): Gál


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Minden nőben ott rejtőzik egy Madonna
Különleges előadással készül a Nógrád Táncegyüttes 40. évi jubileumára. Február 6-án, a MÜPA-ban mutatja be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházzal és a Dobroda Zenekarral közösen megalkotott Palóc Madonnák című vendégjátékát. Az alkotók a néphagyományból merítkező asszonysorsokat, az élet forgatagát a mindenkori nő szemszögéből mutatják be.
A Nógrád Táncegyüttes egy rendkívüli előadássorozattal ünnepli fennállásának 40. születésnapját. A hagyományos táncelőadással szakítva, mozdulatokkal, verssel, zenével mesélnek a paraszti társadalomban élő nők áldozatvállalásáról, az életet adó anya családösszetartó erejéről. A táncos produkcióban a folklór tisztaságát és az évezredek alatt megfogalmazott érzelmeket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház művészei és a Dobroda Zenekar muzsikusai segítik megjeleníteni.

 
„A darabban férfi és nő táncol együtt, méltó partneri viszonyban. Mindenki teszi a dolgát ebben a páros kötelékben, ez az, ami a mai kor emberének nem megy. Az életünket megkönnyítő dolgokhoz és önmagunkhoz ugyanis a hagyomány visz közelebb. A tánc erre egy igazán jó közvetítő csatorna, egy nagyon erőteljes szakrális tudás, amelybe bele van kódolva férfi és nő viszonya, az ember és Isten közötti kapcsolódás. A Palóc Madonnák beszél eleve elrendelt dolgokról, mint a születés vagy a halál, de kiemeli az ember legfontosabb dolgát is, amelyben kifejezheti szabad akaratát, a párválasztást.” - mondta el a sajtótájékoztatón Furik Rita rendező, koreográfus, „a karikázók királynője”.

A többszörösen díjazott előadás a salgótarjáni kulturális közösségi élet terméke. A mindössze 3 éves Zenthe Ferenc Színház és a Nógrád Táncegyüttes ma már jelentősen hozzájárul a város szellemi fejlődéséhez és meghatározza Nógrád megye kulturális életét.

 
„A néptánc oktatás feladata nemcsak a hagyományok átadásáról és megőrzéséről szól, hanem fontos szerepet tölthet be a következő generációk boldogulásában is. Egyfajta önkéntes bázist teremt a térségben, amely aktív közösséggé kovácsolja össze a gyerekeket, ahol hasznosan töltik el az időt. Büszkén mondhatom, hogy hét éve sikerült elérnünk azt is, hogy a salgótarjáni első és második osztályos gyerekek megtapasztalhassák a tánc összetartó erejét a kötelező néptánc órákon. A kezdeményezést a szülők és a pedagógusok olyannyira támogatják, hogy szeretnék azt a 3.-4. osztályban is továbbvinni.”– árulta el Szabó János, a Nógrád Táncegyüttes vezetője, a Palóc Madonnák megálmodója.

A vidéki turné után most Budapesten bemutatott előadásban olyan hagyományos női szerepkörről mesélő mozdulatsorok és rituális történetek állnak, amelyek a mai rohanó világba is átörökítik a népi bölcsesség egyszerű, boldog életre adott, letisztult válaszait.

 
A sajtótájékoztatón a közreműködők mellett részt vett: Furik Rita rendező, koreográfus, a „karikázók királynője”, Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója, Fekete Zsolt, Salgótarján alpolgármestere, Simon Lajos, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház igazgatója; Susán Ferenc, a Zenthe Ferenc Színház rendezője, színházmanagere, Szabó János, a Nógrád Táncegyüttes vezetője.

A produkció február 6-án 19:00 órakor lesz látható a MÜPA-ban. Az est rendezője a Nemzeti Táncszínház.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu