Dátum: 2019. október 21. hétfő    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Közönség.hu
A Közönség.hu egy közösségi portál, amely készítői szándéka szerint olyan közönségigényt próbál kielégíteni, amely a színházi és koncert élmények megbeszélése, tovább adása, ajánlása lesz.
"Meggyőződésünk - fogalmaz a Közönség.hu sajtóközleménye -, hogy a nézőben az előadás azzal még nem ért véget, hogy összement a függöny. A teljes katarzishoz hozzátartozik a látottak „kibeszélése”, értékelése. Mi volt az, ami felemelő, ami hatással volt ránk a látottakkal kapcsolatban. Ki tetszett nagyon, és ki okozott csalódást? Tudtál-e sírni, tudtál-e nevetni? Mit adott neked az élmény, amit átéltél?Még ezerféle vélemény ütközhet, vagy éppen simulhat egymáshoz. Hiszünk abban, hogy egy adott produkció megítélésén zajló parázs vita nem torkollhat durva mederbe. Viszont éppen a kommentáló szenvedélyes (vagy akár ironikus) stílusa utalhat a karakterére. Amilyenek vagyunk, olyan hőfokon osztjuk meg az érzelmeinket, gondolatainkat. De éppen ettől válhat a Közönség.hu egy olyan virtuális találkozóhellyé, amelynek sokszínű forgatagában jól esik elvegyülni. A színházban, illetve a koncertteremben a közönség - valami titokzatos módon – az adott estére közösséggé válik. Figyel és reagál. Kitüntet, elutasít. Érez, ért, értékel. Az oldalon kifejezheti tetszését, véleményét szóban és pontozhatja is a látottakat, művészeket, alkotókat 1-től 10 pontig.

Az előadások után az élményeiket szeretnénk megőrizni, hogy az a sok tartalmas, hiteles vélemény és csodálatos érzés ne tűnjön el a végtelenbe. Valami effélét célzunk meg, de nem csak pár órára, hanem évekre, és még tovább! Azt tapasztaltuk, hogy az ember mielőtt közönséggé válik, igénye lenne arra, hogy választásában segítsék emberi és hiteles vélemények, melyekre támaszkodhat. Ezek megerősíthetik elképzeléseiket, de új irányba is terelheti érdeklődésüket, és ösztönözheti a nem színházba járó embereket a színházi élmények megismerésére is. A Közönség.hu segítségére van abban, hogy a nézői vélemények alapján, és az 1-10-ig való pontozás eredményeképpen létrejövő előadások toplistájáról képet kapjon, akár kategóriánként is.

Hiszünk abban, hogy a nézői vélemények megismertetése a nagyközönséggel olyan értéket közvetít, melyek miatt a színháznak érdemes léteznie, hiszen amellett hogy gondolkodásra ösztönöz, a véleményformálással felerősíthetőek azon gondolatok, melyek mentén az alkotás, vagy akár a színház egyedivé jól megkülönböztethetővé válik.

 

A Közönség.hu-ra mint közösségteremtő kommunikációs eszközre és céljára igaz tehát, amennyiben a néző egyértelműen látja, mit vállal fel a színház, miről szólnak előadásai, ezzel azonosulni képes, és mindemellett még azt is érzi, hogy személyében megbecsült, fontos a színház számára, a hatás minden bizonnyal figyelemre méltó lesz.

Magazin oldalán – a Premier, Kulissza, Művészbejáró rovatokban - színes interjúk, riportok olvashatóak. A közönség.hu ellát hagyományos funkciókat is. Teljes tájékoztatást nyújt a fővárosi és vidéki színházak műsoráról és az idelátogató jegyet vásárolhat az általa kiválasztott előadásra.

 
 

A társadalmi felelősségvállalás jegyében elindítjuk projektünket, melyhez sikerült fővédnökként partnert találnunk Magyar Attila és Pikali Gerda személyében. Felelősséget érzünk az iránt, hogy a kulturális körülményeikben korlátozottakat segítsük, hiszen a színház kultúrmissziója akkor teljes igazán, ha azok is átléphetik a teátrumok küszöbét, akiknek nem, vagy csak nagyon nehezen adatik meg ez az élmény. Ezért projektünk célja az, hogy színházjegyekhez juttassuk őket. Első alkalommal – a Madách Színház felajánlásának köszönhetően – az óbudai Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon és Általános Iskola tíz kisdiákja tekintheti meg a Mary Poppins című előadást.

A terasz.hu szerkesztősége sok sikert kíván az új weboldal működéséhez!

[B.R.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu