Dátum: 2019. október 15. kedd    Mai névnap(ok): Teréz


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Kelemen László emlékére
Kelemen László, 1762. július 26.-án született az első magyar színigazgató, aki társulatával 1790. október 25-én a VÁRSZÍNHÁZ-ban tartotta az első magyar-nyelvű előadást. A Magyar Színjátszás bölcsője 224 év után megszűnt, mint színház, a miniszterelnökség költözik az épületbe.
Kelemen László (Kecskemét, 1762. július 26. – Csanádpalota, 1814.december 24.) az első magyar színigazgató, színműíró.

Kelemen Mihály nemes származású kántor és Török Anna (makói származású) fia. Jogi pályára készült, és 1788-ban végezte tanulmányait.
Röviddel az ügyvédi oklevél megszerzése után Grassalkovich Antal gödöllői birtokán helyezkedett el. Az állás szép jövedelemmel járt, így némi vagyont is szerzett. A tanult, művelt ifjú közmegbecsülésben részesült, és a vagyonosabb polgári osztálynál is szívesen látott vendég volt. Még mint jurátus Budán Balogh János királyi tanácsos házánál is megfordult, és ennek tanácsára utazott külföldre.
Innen visszatérve, keserűen tapasztalta a magyar nemzetet szokásaiban, nyelvében, érzésében elidegenedettnek, elmaradottnak. Látta Európa főbb városainak színházait, tapasztalta a színészet hatását a nemzeti öntudatra. Ettől kezdve egy állandó színház alapítása foglalkoztatta.

Kelemen László szobra a színház előcsarnokában
 
Kelemen László nemcsak álmodozott a nemzeti színjátszásról, de jogi végzettsége révén tudta, hogy az országgyűléshez kell folyamodni játszási engedélyt. Az országgyűlési felhatalmazással Kelemen László vezetésével 1790. szeptember 1-jén megalakult az első Magyar Nemzeti Játékszíni Társaság. A magyar színjátszás születésnapja 1790. október 25. Ekkor mutatták be nagy sikerrel a budai Várszínházban Simai Kristóf Igazházi című darabját. Két nappal később, szintén teltházzal megismételték a pesti Rondellában.

A Várszínház Budapest I. kerületében, a budai várnegyedben található épület. A Szent György téri épületcsoporthoz tartozik (Színház utca 1–3.) A középkorban a ferencesek Szent János-temploma állt itt, amely 1269-70-ben épült, A telket 1693-ban adták át a karmelitáknak. 1725-ben rakták le a templomuk alapkövét, amelynek építése 1736-ra fejeződött be, de csupán 1763-ban került sor a felszentelésére. II. József azonban 1784-ben a rendet feloszlatta. 1786-os budai látogatásának alkalmával személyesen intézkedett arról, hogy színházat alakítsanak ki a karmelita templomból az 1784-ben Budára telepített központi kormányhivatalok tisztviselői karának szórakoztatására.
Kempelen Farkas készítette a terveket. 1787-ben alakították át színházzá. A Várszínház volt az első állandó színház Budán, amely 2014-ben megszűnt. (!?)

 
Kelemen László kudarc, csalódottság, szenvedés, nélkülözés, bukás után kénytelen volt apja foglalkozását folytatni. Ráckevén két, Makón három gyermeke született, a héttagú család ellátásához kevés volt a kántori jövedelem, ezért 1812. február 1-jén átköltözött Csanádpalotára, ahol fizetése nagyobb lett, mivel nemcsak kántori, de iskolamesteri teendőket is ellátott. 1814. december 24-én szerencsétlenség érte; szekerének megbokrosodott lovait a részeg kocsis nem bírta megállítani, Kelemen László a kocsiból kiesett, koponyaalapi törést szenvedett, és rövid haláltusa után meghalt.

Évtizedek során a magyar nemzeti színtársulat megteremtőjének még a neve is feledésbe merült. Közel kétszáz éven át nem tudták Kelemen László születésének helyét és idejét sem. Sírját is hosszas keresés után találták meg, a sírt nem gondozták, a korhadt fakereszten neve alig volt olvasható. Ilyen körülmények ellenére, 1888-ban a Kelemen-család leszármazottai, életben lévő leánya, Veronika és unokái Kelemen László sírjára vörös márvány síremléket állítottak. Az Országos Színészegyesület a község főterén emlékoszlopot állított.

Szélyes Imre - Szőke Pál (2013)
 
1993-ban egy lelkes csoport megalakította a Kelemen László Emlékéért Kulturális alapítványt, hogy az ott nyugvó színigazgató emlékéhez méltóvá tegyék a sírkertet. A héttagú kuratórium Ádók István elnök vezetésével alakult meg, és máig eredményesen működik. Elsőnek a Kelemen László síremlék készült el. A régi sírkő elé kapuszerűen csúcsíves elő-építmény került, amely egyszerű, de monumentális eszközökkel hívja fel a figyelmet a nemzeti színjátszás apostolára. Mögötte áll a főtéren 1888-ban felállított emlékoszlop.
Csanádpalota két elszármazott fia: Barta Károly és Sándor a temetőkápolna felújítására egy millió forintot ajánlott fel, amelyet – pályázati összeggel kiegészítve – Dér István orosházi vállalkozó referencia munkában újított fel. A stációk helyreállításának költségeit általában egy-egy család vállalta, az utolsót Gyulay Endre szeged-csanádi püspök. Az első és a második világháború hősi halottait a Hősi Panteonban temették újra, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Hadigondozó irodájának segítségével emeltek. A temetői középkeresztet téglából falazott új alapra állították. Az emlékpark építészeti tervezője Benke József volt.

[kl]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu