Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Magyar ősbemutató a Színházi Világnapon
Görgey Gábor (fotó) Görgey című drámáját ősbemutatóként a direktor, Blaskó Balázs rendezésében március 27-én tűzi műsorra az egri teátrum a Stúdiószínpadon. Díszlettervező Bényei Miklós, jelmeztervező Molnár Gabriella. Az előadás címszerepét Kelemen Csaba játssza.
GÖRGEY ARTÚRRÓL

Régi adósságomat törlesztem ezzel a drámámmal. Betöltve a nyolcvanat, írói aktivitásom birtokában, húszegynéhány színdarabbal a hátam mögött úgy éreztem, tartozom az általam is megfogalmazott történelmi igazságnak e dráma megírásával. A történettudomány objektív és politikai kurzusoktól független, tisztességes része már kellőképpen a helyére tette a szabadságharc árulójaként megbélyegzett, megrágalmazott fővezér szerepét. Aki nem vesztett csatát soha, de a túlerő reménytelenségének küszöbén Kossuth minden hatalmat átadva neki, rábízta a világosi szomorú vég lebonyolítását. Majd elsőként elmenekült az országból. És elsőként nevezte Görgey Artúrt, immár külföldről, árulónak.
Sajnos a politika, és sok évtized kötelező iskolai doktrínája több generáción keresztül sulykolta az áruló Görgey Artúr torzképét, mely még ma is százezrek tudatában él. A történészek, és néhány irodalmi alkotás igazságtétele mellett nekem is kötelességem volt a színház közönségformáló erejével beleszólni e történelmi perbe. Egy rossz nemzeti mítoszt oszlató kemény történelmi szembenézés, melyre sajnos kevéssé vagyunk hajlamosak e hazában.
De nem hiányzik a buffó - vonal sem. A téma komoly drámaiságát - mint általában minden darabomban -itt is átszövi az irónia.

Görgey Gábor, író

Blaskó Balázs - Görgey Gábor az olvasópróbán
 
Görgey Artúr tábornok személye, a nevéhez kapcsolódó világosi fegyverletétel, az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc nemzeti gyászba fordulásában neki tulajdonított szerep, az „ítélet, vagy felmentés” ma is ellentmondásokkal teli.
Van-e értelmes önfeladás? Lehet-e, kell-e vállalni a felelősséget az utolsó magyar hadsereg megsemmisüléséért, vagy a talán még lehetséges, de jóval távolabbi jövő életlehetőségét kell-e választani? Van-e vállalható kompromisszum?
A döntés egyszemélyi felelősség. Görgey Artúr honvéd tábornok döntött. A döntés megítélése, pro és kontra, máig ható vita tárgya. Több analógia ismert azóta történelmünkben. 1919 és az azt követő események….1945,….1956… Megtorlások, kitelepítések, ellehetetlenített élethelyzetek - kontra élni akarás, életben maradás, megélhetés, karrier. Magyarázatra, feloldásra, feloldozásra váró tragikus életpéldák. Görgey Gábor drámája mélyen átélhető, emberi feleletet ad.

Blaskó Balázs, rendező

Kelemen Csaba
 
Kelemen Csaba - Blaskó Balázs
 
Kelemen Csaba - Bodor Németi Gyöngyi - Balogh András
 
Kelemen Csaba - Nagy András
 
Tunyogi Péter - Kelemen Csaba
 
 
Görgey Gábor

GÖRGEY
Dráma Ősbemutató

Szereposztás

Görgey Artúr: Kelemen Csaba
Joskó, veterán huszár: Balogh András
Terka, házvezetőnő: Bodor Németi Gyöngyi
Anya: Dimanopulu Afrodité
Perczel Mór: Tunyogi Péter
Andrássy Norbert: Nagy András
Széchenyi István: Várhelyi Dénes
Kossuth Lajos: Blaskó Balázs

Rendező: Blaskó Balázs
Díszlettervező: Bényei Miklós
Jelmeztervező: Molnár Gabriella
Súgó: Szecskó Andrea
Ügyelő: Szecskó Andrea
Rendezőasszisztens: Blaskó Zsófia

Bemutató: 2015. 03. 27.

Forrás: gardonyiszinhaz.hu


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu