Nánay István laudációja

Ha valakiről, hát Zsámbéki Gáborról elmondható, hogy csaknem egész életét színházban töltötte, hiszen színészcsaládba született, s már gyerekkorától sokat volt színpadközelben. Sőt, Várkonyi Zoltán Művész Színházában, majd Kaposváron Németh Antal egyik rendezésében gyerekszereplőként is fellépett. Mégsem a színházi pálya vonzotta, hanem az irodalom. Miután a bölcsészkarra nem vették fel, a Nemzeti Színház kamara színházában lett díszletmunkás. A színészet ott sem varázsolta el, ám a rendezés igen. A főiskolán Nádasdy Kálmán tanítványa volt, aki nagy hatással volt rá, bár minden tisztelete ellenére lázadozott is tanára ellen. De megtanulta tőle a hatáselemzést, a mindenirányú rendezői figyelem elsajátítását, a feltétlen minőségtiszteletet, a pontos önkifejezést, a jelenségek mögötteseinek feltárását, az összetett színpadi fogalmazásmódot.

Végzés után Kaposvárra került, oda, ahol apja, Zách János 1956/57-ben igazgató volt. Egy évtizedes rendezői, főrendezői és igazgatói korszakában lett a Csiky Gergely Színház az ország egyik legizgalmasabb műhelye, amelynek előadásai eseményszámba mentek, amely sajátos stílust alakított ki, s amelynek produkcióit leginkább az kötötte össze, hogy bennük az alkotók valami általuk és a színház által is fontosnak vélt problémáról igyekeztek szólni.

Aztán következett négy nehéz év a Nemzeti Színház vezető rendezői posztján. Ott kezdett együttdolgozni Székely Gáborral, aki hasonló utat járt be, mint ő, csak Szolnokon. Nemcsak a társulattal kellett megküzdeniük, hogy érvényesíthessék színházi elképzeléseiket, hanem a politikával is, de ez utóbbiban elbuktak. Ezzel egy időben, 1982-ben új szakasz kezdődött a pályájukon, hiszen ugyanaz a politikai csatározás, amely a Nemzetiben elkezdett munkájukat derékba törte, teret nyitott a Katona József Színház létrejöttének.

Zsámbéki 1987-ig, Székely távozásáig főrendezőként, aztán igazgatóként, tehát harminc éven át vezette a Katonát, amelyről hazai és külföldi szakemberek sokszor nyilatkozták, hogy ez az ország legjobb színháza, s teljesítménye alapján ezt lehetne Nemzeti Színháznak tekinteni. Az kétségtelen, hogy e színház minden fontos előadásával bejárta világot.

Ma már generációk beszélhetnek úgy Zsámbékiról, ahogy ő méltatta mesterét, Nádasdyt, hiszen évtizedek óta tanít az egyetemen, és osztályaiból folyamatosan újult meg a társulata. Ez is az egyik titka annak, hogy a Katona három évtized alatt is megtartotta a valóság iránti nyitottságát, stiláris frissességét. A másik titka ennek az, hogy Zsámbéki a kezdetektől teamben, kiváló alkotótársakkal dolgozott együtt.

Zsámbéki Gábor harminc év után megvált az igazgatástól, de nem vált meg a Katona József Színháztól, ahol azóta is rendez, s legutóbb is olyan előadás állított színpadra, mint A nép ellensége, amely művészetének minden értékét, finomságát, igényességét és mélységét, felelős gondolkodásának összetettségét felmutatta.

Zsámbéki Gábor a magyar színház elmúlt közel félévszázadának megkerülhetetlen, jelentős alkotója, aki munkásságával, elvi következetességével, igényességével példa lehet a mai színházcsinálók számára.