Dátum: 2019. október 17. csütörtök    Mai névnap(ok): Hedvig


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Kerékpárral és zenével a Visegrádi Négyekért
2013. május 17-én indul útjára az 1. Visegrádi Kerékpárverseny. A Visegrádi Együttműködés tiszteletére első alkalommal rendeznek meg ilyen grandiózus sporteseményt. A nemzetközi program apropóját az adta, hogy tavaly júliustól egy éven át Lengyelország tölti be a V4-ek soros elnöki tisztjét, idén nyáron Magyarországnak adva át a stafétát. Ötletadója a lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski.
Radosław Sikorski kezdeményezéséhez sikerült megnyerni a partnerországok külügyminisztereinek támogatását, és befolyásos magyar, cseh, valamint lengyel támogatók együttműködését.
Az elnökség idei jelszava: „Visegrádi Csoport az integrációért és összetartozásért”. Ezért e rendezvény célja is elsősorban a húszéves múltra visszatekintő visegrádi együttműködés népszerűsítése, a közép-európai országok, V4 tagállamok közötti kreatív és újszerű összefogás bemutatása, s emellett az egészséges életmód és kerékpáros kultúra, a biciklizés és a biciklisturizmus propagálása.

 
A szervezők bevallása szerint ez nem profiknak szóló verseny, hanem midenkinek, aki szeret biciklizni, és úgy érzi teste és lelke felkészült egy kemény, több mint 17 és fél órás, 533 km-es májusi túrához. A versenyre nincs előselejtező, de a megfelelő mentális és fizikai kondíció előfeltételnek számít.
A kerékpáros kaland május 17-én veszi kezdetét, a versenyzők a budapesti WestEnd City Center tetőteraszáról (!) állnak startvonalhoz, hogy Szlovákia és Csehország festői szépségű tájain és hegyi szakaszain keresztülhaladva május 18-án végül megérkezzenek Krakkóba. Lengyelország e csodás történelmi városában ezen a napon rendezik meg a V4-ek és a keleti partnerség országai külügyminiszteri tanácskozását.

 
Az 1. Visegrádi Kerékpárverseny 13:00 órakor kezdődik, a versenyzők 16:00 órakor indulnak útnak. A nap folyamán a szervezők számos egyéb programmal várják a látogatókat, többek között lesz Chcicle Chic divatshow, BMX Flatland bemutató, kerékpár árverés, és fellép a Lynd Band, valamint a V4-ek tiszteletére 18:00 órakor a Visegrád Blues Band ad koncertet. A Peter Cmorik (ének/SK), Ondřej Konrád (szájharmonika/CZ), Zbigniew Jakubek (billentyűs/PL), Leszek Cichoński (gitár/PL), Póka Egon (basszusgitár/HU), Solti János (dob/HU) alkotta nemzetközi formáció a Visegrádi Négyek országainak illusztris muzsikusaiból alakult 2004-ben.
A szlovák Peter Cmorik országa egyik legjobb bluesénekese, mint ahogy a cseh Konrád is hangszere legismertebb játékosa hazájában. A 80-as években az Andrst-Lipa Blues Band tagja volt, majd később a Binder-Konrád Blues Band egyik alapítója. Európa számtalan országában játszott már.

 
A lengyel Cichoński hazája egyik legjobb blues-rock gitárosa, több elismerés és számtalan díj tulajdonosa. Egyik legismertebb CD-je, a Thanks Jimi tisztelgés Jimi Hendrix előtt. Leszek számos Guinness Record-ot álított fel, szervezésében és vezetésével 2004 óta évente több mint 5000 gitáros játssza egyszerre a Hey Joe-t Wrocław főterén. Az ugyancsak lengyel billentyűs, Jakubek a katowicei Zeneakadémián végzett, majd a jazz és a pop felé fordult. 12 évig az erópai hírű Walk Away formáció tagja volt. Számtalan jelentős amerikai és lengyel jazz, soul és pop sztárral dolgozott együtt és játszik folyamatosan. A jól összeszokott magyar ritmusszekció nem szorul különösebb bemutatásra: éveken át a Hobo Blues Band oszlopos tagjai voltak.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu