Dátum: 2019. október 21. hétfő    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A zongora négy arca
A 2013-as, A zongora négy arca című sorozat jeles magyar és nemzetközi hírű zongoraművészeket állít a középpontba. A következő, márciusi koncerten Ránki Dezső Mozart c-moll zongoraversenyét játssza, majd áprilisban Fazil Say Ravel G-dúr, a májusi évadzárón Frankl Péter Schumann a-moll zongoraversenyét adja elő.
A pécsi Pannon Filharmonikusok immáron tíz éve van jelen saját sorozattal a főváros zenei életében. A teltházas koncertek sora jelzi, hogy megvalósult mára a zenekar szakmai megújulása. A Pannon Filharmonikusok a 2002/2003-as évadban adott első ízben három koncertet Budapesten, akkor még az Olasz Intézetben, maroknyi közönség előtt. Ma már 80% a bérletesek aránya az öt koncertből álló sorozatban, a Művészetek Palotájában.

A 2013-as, A zongora négy arca című sorozat jeles magyar és nemzetközi hírű zongoraművészeket állít a középpontba. Az első, január 18-i koncerten Bogányi Tibor, a PFZ vezető karmestere dirigálta a zenekart, a szólista Bogányi Gergely zongoraművész volt.

Ránki Dezső
 
A következő, márciusi koncerten Ránki Dezső Mozart c-moll zongoraversenyét játssza, majd áprilisban Fazil Say Ravel G-dúr, a májusi évadzárón Frankl Péter Schumann a-moll zongoraversenyét adja elő. Az évadzáró koncert különlegessége, hogy a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere, Vass András írta át nagyzenekarra Schubert vonósnégyesét.

A következő koncert:
A zongora arca: Ránki Dezső
2013. március 8., péntek 19.30h, Művészetek Palotája

Mozart: c-moll zongoraverseny K.491
Mahler: IX. szimfónia

Közreműködik: Ránki Dezső – zongora
Vezényel: Bogányi Tibor

Mint ha a zenetörténet ellentétes pólusai volnának, jin és jang: az örökifjú Mozart, s a fiatalon is elmélyült öregnek tűnő Mahler. Zenei világuk azonban közelebb áll egymáshoz, mint elsőre gondolnánk, és nem csak a mindkettejük számára meghatározó bécsi kultúra miatt. Ugyanaz a tisztaság, ugyanaz az univerzális igény, ugyanaz a nem e világi hangvétel jellemzi mindkettejük zenéjét.

Mozart Mahler
 
A legendás Mozart-karmesterként ismert Mahler zeneszerzőként is rengeteget „tanult” elődjétől: utolsó befejezett szimfóniája, a Kilencedik drámai epizódjaiban ugyanaz a „Don Giovanni-hang” érzékelhető, ami Mozart c-moll zongoraversenyének saroktételeit is áthatja, de a két mű lassú tételeinek rendíthetetlen nyugalmában és áradó dallamosságában is sok a közös vonás. A koncert vendége ezúttal az egyik legnépszerűbb hazai pianista, az elmélyült, legapróbb részleteiben kidolgozott produkcióiról is ismert Ránki Dezső lesz.

[eser]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu