Dátum: 2019. október 17. csütörtök    Mai névnap(ok): Hedvig


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Macska a forró bádogtetőn a Tivoliban
A Budapesti Kamaraszínház játszóhelyén, a Tivoliban Asztalos Szandra rendezésében mutatták be Tennessee Williams (fotó): Macska a forró bádogtetőn című drámáját.
Tennessee Williams mostanság a legfelkapottabb szerzőnek számít Budapesten, ezt a drámáját, valamint A vágy villamosa című művét két-két fővárosi színházban is folyamatosan játsszák. A Macska a forró bádogtetőn előadásra érkezőket a Tivoliban, Kovács Yvette díszletében igen hatásos, nyitott színpadkép fogadja, amely egyben jelzés értékű is. A szünet nélkülire húzott változat (befogadott előadás) Vészics Andrea következetes dramaturgiai munkájának köszönhetően lényegre törően feszesre sikeredett.
Brick (Varju Kálmán m. v.) az italba menekül, mióta barátja, sporttársa, Skipper öngyilkos lett. A homoerotikus színezetű kapcsolat emléke épp a házasságában kísérti, mert felesége, Maggie (Hábermann Lívia) megpróbált lefeküdni Skipperrel. Brick nem tudja feldolgozni barátja elvesztését. Miközben a családfő, Big Daddy (Tahi Tóth László m. v.) hatvanötödik születésnapját ünnepelik, Brick kezéből ki sem kerül a whiskys üveg, illetve pohár.

Tahi Tóth László - Varju Kálmán
 
Varju Kálmán nagy színészi önfegyelemmel kerüli a figura külsődleges klisékkel való megjelenítését, s képes valódi feszültséget teremteni. (Azt már csak zárójelben jegyezzük meg: anyaszínházaiban, a Vígben és a Pestiben Varju az utóbbi években zsinórban kapja az ilyen szerepeket. Úgy tűnik, nem gazdálkodnak, hanem garázdálkodnak a tehetségével. Szinte csoda, hogy még képes a hasonló figurák megjelenítésébe új vonásokat becsempészni, de éppen ez bizonyítja, hogy nem csak egyféle szerepre alkalmas és nem csak önmaga ismétlésére képes. Ideje lenne már egyszer nagy formátumú drámai hősként is látni.)

Hábermann Lívia - Varju Kálmán
 
A Maggie-t megformáló Hábermann Líviát a Tűzközelben című televíziós sorozat negédes epizodistájaként ismerhettük meg. Most az önmagát kereső, a férjéért küzdeni képes nő drámai pillanatait egészen jó színészi eszközökkel jeleníti meg. Különösen megindító, ahogy a haldokló Big Daddy kedvéért várandósnak hazudja magát. Tahi Tóth László régen kapott ekkora feladatot, erősebb rendezői irányítással még többet tudott volna felmutatni az író által megírt figurából.

Andai Györgyi
 
A feleségét alakító Andai Györgyi egy megöregedett asszony megrendítő pillanataiban igyekszik érzékeltetni egy értelmetlen, hazug, érdeken alapuló házasság keserűségét. Bede Fazekas Szabolcs m. v. alakítja a család másik gyermekét, aki feleségével (Juhász Réka) mindössze arra koncentrál, hogyan tudja megszerezni a családfő vagyonát – ezt mindketten hatásosan játsszák.

[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu