Dátum: 2019. október 21. hétfő    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Színházi Világnap
A színházi világnapon, március 27-én az előadások előtt Magyarországon is felolvassák az ünnep ez évi üzenetét, amelyet idén az ugandai Jessica A. Kaahwa drámaíró írt.
"Ez a mostani ünnep jól tükrözi, hogy a színháznak milyen fontos szerepe lehet a közösségek felrázásában, a megosztottság felszámolásában.

Gondoltak-e már arra, hogy a színház milyen fontos lehet a béke és a népek közötti megbékélés megteremtésében? A nemzetek hatalmas összegeket fordítanak arra, hogy nyugalmat teremtsenek a világ konfliktusokkal terhelt zónáiban, de kevés figyelmet szentelnek a színháznak, ami valódi lehetőséget kínál az ellentétek feloldására. Hogyan lehet békét teremteni a Földön, ha az ehhez szükséges eszközöket főként elnyomó hatalmak biztosítják?

 
A félelemmel és gyanakvással átjárt lelkekbe finoman fészkeli be magát a színház, megváltoztatja az embert, az önmagáról kialakított képét, és választási lehetőségek sorát kínálja fel neki, és általa a közösségnek. A színház értelmet ad a mának, és megóv a bizonytalan jövőtől. A színház egyszerűen és közvetlenül foglalkozik társadalmi kérdésekkel. A színház olyan tapasztalatokat sűrít magába, amelyek lehetővé teszik, hogy túllépjünk az előítéleteken.

A színház szószólója és eszköze a közösség haladó gondolatainak, amelyeket védelmeznünk kell, ha veszélybe kerülnek.

A békésebb jövő békés eszközöket igényel, olyanokat, amelyek hozzásegítenek az értékek felismeréséhez, megértéséhez. A színház egyetemes kifejezésmód, nyelv, amely a békesség és a megnyugvás üzenetét küldi.

A színház sok embert megmozgat, és ezáltal arra ösztönözi őket, hogy megváltoztassák korábbi felfogásukat, és ily módon megadja az esélyt, hogy az újra felfedezett tudás és valóság ismeretében döntsenek, válasszanak. Mint minden más művészeti forma, a színház is akkor prosperál, ha a mindennapi élet részeként a konfliktusok és a megbékélés égető kérdésivel foglalkozik.

A társadalmi változás és fejlődés elősegítőjeként a színház jelen van a háborúktól dúlt területeken is, ahol krónikus szegénységtől és betegségektől szenvednek az ott élők. Számos sikeres történetet ismerünk, amelyek arról szólnak, hogyan mozgósította a színház a közvéleményt, hogyan segített abban, hogy a szenvedők öntudatra ébredjenek, és képesek legyenek feldolgozni traumáikat. Az olyan kulturális platformok, mint amilyen a Nemzetközi Színházi Intézet, amelynek célja "a népek közötti béke és barátság megerősítése", már ennek nevében működnek.

Milyen cinikus, ha egy olyan korban, mint a mienk, amelyben ismerjük a színház hatalmát, olyan erők biztosítsák a világbékét, amelyek fegyverekkel és bombákkal harcolnak. Hogyan is szolgálhatnák a megnyugvást az elidegenítés eszközei?

A színházi világnap alkalmából arra kérem Önöket, hogy gondolkozzanak el ezen a perspektíván, és mától kezdve tekintsék a színházat a párbeszéd, a társadalmi változások eszközének. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége hatalmas összegeket fordít arra, hogy fenntartsa a békét a világban, pedig a színház olyan alternatíva lehetne, amely spontán, emberi, nem olyan költséges, de sokkal eredményesebb.
Bizonyára nem csak egyetlen válasz lehetséges arra, hogyan lehet harmóniát teremteni, de az biztos, hogy a színház ennek egyik hatásos eszköze."

Jessica A. Kaahwa


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu