Dátum: 2019. október 18. péntek    Mai névnap(ok): Lukács


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A Hang-villa titka
A Centrál Színház első bemutatója 2010. október 10. vasárnap, 11 órakor a legfiatalabb közönségnek szól, a darabválasztásban pedig nem titkoltan az is szerepet játszott, hogy az utóbbi időben nagyon kevés nagyszínpadi gyerekelőadás látható Budapesten. A rendezőként a színház fiatal vezető színésze, Simon Kornél (fotó) debütál.
 
A Centrál Színház évek óta igyekszik a fiatal közönséget „becsalogatni” a nézőterére. Ennek első jele volt, amikor 2005-ben, Shakespeare Vízkereszt előadásában a fiatalok között népszerű Quimby zenekar szerepelt. Sok ifjú akkor szokott rá a színházba járásra. Majd a megfiatalított társulat olyan zenés játékokat mutatott be, mint az Ájlávjú, vagy A mi utcánk - Avenue Q, amely előadások során egy új fiatal színészgeneráció mutathatta meg tehetségét. Közülük többen a mai magyar prózai- és zenés produkciók keresett valódi sztárjaivá váltak, mint Balogh Anna, Radnay Csilla, Andrádi Zsanett, Vári-Kovács Péter, vagy a mostani bemutató rendezője Simon Kornél.
Sir Alan Ayckbourn mesejátékát a Londoni Nemzeti Színház mutatta be, ami nem meglepő, hiszen a szerző a kortárs angol színház egyik legsikeresebb és legtermékenyebb alkotója, akit idén munkájáért a legrangosabb színházi kitüntetésben a Tony-életműdíjban is részesítettek.
A mese főszereplője Suzy, aki a mamájával és a kutyájukkal hármasban lakik egy kis vidéki kulipintyóban. A szomszéd telken egy ódon és baljós villa áll, ahol emberemlékezet óta nem él senki. Ám egy nap egy titokzatos úr megveszi a villát, és onnantól kezdve különös dolgok történnek. Suzy, hogy a rejtélyek végére járjon, bemerészkedik a hatalmas házba, és sorra fedezi fel a titokzatos szobákat. De hogy ne legyen teljesen elveszett, a nézőtéren ülő gyerekek segítségét kéri.
A mesejáték különlegessége, hogy a közönség döntései következtében minden előadás alkalmával máshogy alakul a történet fonala.

 
 
 
 
 
 
Alan Ayckbourn:

A Hang-villa titka
Interaktív mesejáték két részben

- Fordította: Békés Pál-

Szereposztás:

Mesélő/Mama Kovács Vanda
Mesélő/Papa Schmied Zoltán
Suzy Andrádi Zsanett
Albert, a kutyája Mészáros András
Tántor úr Papp János
Akusztikusz úr Vári-Kovács Péter

Dramaturg: Baráthy György
Díszlettervező: Horesnyi Balázs
Jelmeztervező Rátkai Erzsébet
Zeneszerző: Lázár Zsigmond
Rendezőasszisztens: Vándor Veronika
Rendező: Simon Kornél

Bemutató: 2010. október 10.

[kl]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu