Dátum: 2019. október 24. csütörtök    Mai névnap(ok): Salamon


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

XVIII. Világsztárok Balettgála
A Világsztárok Produkciós Iroda és a M.Á.O. közösen rendezik meg 2010. szeptember 25-én a XVIII. Világsztárok Balettgálát. Az esten színpadra lépnek: Alvin Ailey Amerikai Táncszínház (New York City), a Grúz Állami Színház (Tbiliszi), a Kínai Nemzeti Balett (Peking), a Lett Nemzeti Balett (Riga) és a Szlovák Nemzeti Színház (Pozsony) művészei mellett a Magyar Nemzeti Balett szólistái is.
A gálaesteket az alapítók azzal a céllal hozták létre, hogy a balett irodalom klasszikus és kortárs műveit, a különböző stílusokat és iskolákat bemutatva a műsor keresztmetszetet nyújtson a táncművészet látványos szólóiból, kettőseiből.
A közönség neves hazai és külföldi csillagok, valamint kiemelkedő ifjú tehetségek világszínvonalú előadását élvezheti, emellett az est jótékony célú is: a Gálát kísérő rendezvények bevételéből és az általa generált egyéb adományokból a magyar egészségügyet és gondozást, valamint újabban a Magyar Nemzeti Balett Alapítványt támogatják.

A Világsztárok Balettgála alapítói nemzetközi hírű balett művészek és tapasztalt gazdasági szakemberek: Pongor Ildikó, Szuhay Judit, Harangozó Gyula, Jezerniczky Sándor, László Péter, Szuhay Lajos. Modell: a montreáli Le Gala des Étoiles.

Az első Gálát 1993. március 16-án rendezték az Operaházban, együttműködve a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, a "Welcome Canada Bienvenue" eseménysorozat részeként. A Világsztárok Balettgála színhelye – a 2006. év kivételével – azóta is az Operaház. A 2008/2010 évi gálaestek művészi programja a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházzal közös szervezésben, a budapesti Gála pedig az Operaházzal közös produkcióban valósult meg.

Alvin Ailey American Dance Theater, New York, Pas de Duke, Matthew Rushing és Linda C. Sims
 
1993 és 2009 között négy kontinens 76 együtteséből, 203 balett- és 72 néptánc művész, továbbá 110 növendék lépett fel; Anglia, Ausztrália, Ausztria, Brazília, Csehország, Dél-Korea, Fehéroroszország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Japán, Kanada, Kína, Kuba, Macedónia, Magyarország, Moldávia, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Ukrajna és az Amerikai Egyesült Államok együttesei és szólistái vendégszerepeltek a budapesti Világsztárok Balettgálán.
Az Operaház a tavalyi évadban partnerként is bekapcsolódott a Világsztárok Balettgála szervezésébe, így idén második alkalommal már nemcsak helyszínként várja a tánc iránt érdeklődő közönséget.

A szeptember 25-ei esten az Alvin Ailey Amerikai Táncszínház (New York City), a Grúz Állami Színház (Tbiliszi), a Kínai Nemzeti Balett (Peking), a Lett Nemzeti Balett (Riga) és a Szlovák Nemzeti Színház (Pozsony) művészei mellett a Magyar Nemzeti Balett szólistái is színpadra lépnek.
A műsorban szereplő darabok közül a grúz G. Alexidze Tangó című koreográfiájának és A. Leimanis Breakthrough című szóló számának a budapesti gálán lesz a premierje. A Világsztárok Balettgála világszínvonalú táncművészeti műsorával új színfoltot hozott Budapest kulturális életébe, emellett nívós marketing projektté vált a szponzorok és támogatók számára, és új találkozási fórum a gazdaság, a művészet és a közélet szereplőinek. Az alapítványok összesen 199.000 EUR anyagi jellegű bevételhez ill. szolgáltatáshoz juttatták a kezdeményezést.

A gála védnökei magyar közéleti személyiségek, valamint a nemzetközi gazdasági élet és diplomácia szereplői.
Fővédnökök: Balázs Péter, Csillag István, Demszky Gábor, Fodor Gábor, Gál Zoltán, Göncz Árpád, Hiller István, Kóka János, Mádl Ferenc, Martonyi János, Medgyessy Péter, Mihályi Gábor, Rácz Jenő, Sólyom László, Surján László, Szili Katalin.

Udvarhelyi Zsuzsanna (Zsud) alkotása
 
Képkiállítás és árverés
a Magyar Nemzeti Balett Alapítvány javára

A 2010. szeptember 25-ei XVIII. Világsztárok Balettgála kísérőeseménye

A Magyar Állami Operaház és a Világsztárok Produkciós Kft. együttműködésében szervezett Világsztárok Balettgála kísérőrendezvényeként képkiállítást és árverést rendeznek az Operaház Vörös Szalonjában. Az aukciók bevételével a Magyar Nemzeti Balett Alapítványt támogatják.
A Vörös Szalonbeli kiállításon és csendes árverésen két kortárs művész, Udvarhelyi Zsuzsanna (Zsud) és „MSL” festményeit állítják ki 2010. szeptember 8. és 25. között. A képekre a kiállítás helyszínén és on-line is lehet majd ajánlatot tenni a www.pictureshowandauction.com oldalon.
Az árverést szeptember 25-én 21:00 órakor zárják, az eredményt a Gála-vacsorán hozzák nyilvánosságra.

Zsud „Előadás előtt” és MSL „Grand Jetè”, valamint Faragó Miklós „Pas de deux”, Kovács Orsolya „The Pink Lady”, továbbá Kopek Rita „Az út vége”, Hervé Lóránt Ervin „Pop” c. az Alapítványnak felajánlott festményeire, illetve Kanyó Béla és Rajna Tamás fotóművészek összesen négy művészi fotójára kétlépcsős árverésen licitálhatnak az érdeklődők, szeptember 8-tól 23-ig on-line aukción, a fenti honlapon. A művekre legmagasabb ajánlatot tevők meghívást kapnak a Világsztárok Balettgálára és a gála- vacsorára, ahol a vacsoravendégeket is bevonva – élőben folytatódik az árverés.

[kl]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu