Dátum: 2019. október 19. szombat    Mai névnap(ok): Nándor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A nyitány
Makk, a színházi zsűri elnök most is elragadó volt, szellemes, összefogott. Jó volt látni és hallani őt, a legendát, a magyar film doyenjét, a Liliomfi, A ház a sziklák alatt, a Szerelem, a Macskajáték, az Elveszett paradicsom, az Egymásra nézve celluloidra álmodóját, az örök fiatal művészt, aki szellemes, a derű ünnepéhez illő szavakkal, sodró lendületű körmondatokkal indította el a fesztivált.
Tegnap jó hangulatban, a kánikulai nyáreste fel-fellendülő szellőitől kísérve, végre megkezdődött a kilencedik VIDOR. A Kossuth téren háromnegyed hétkor még meglehetősen foghíjasak voltak az ülőalkalmatosságok, hétre azonban már moccanni is alig lehetett. Az üdvözlő szavak után felröppenő, a VIDOR szót formázó luftballonok hangos üdvrivalgás közepette emelkedtek a felhőkig, mintegy kérve az égieket arra, lehetőleg ne essen (sok eső) Miközben a térről a színházba, Gordon Eszter fotókiállításának megnyitására araszoltam, Makk Károly tömör, frappáns üdvözlő szavain morfondíroztam.

Makk Károly
 
Makk, a színházi zsűri elnök most is elragadó volt, szellemes, összefogott. Jó volt látni és hallani őt, a legendát, a magyar film doyenjét, fiatalságom meghatározó filmrendezőjét, a Liliomfi, A ház a sziklák alatt, a Szerelem, a Macskajáték, az Elveszett paradicsom, az Egymásra nézve celluloidra álmodóját, az örök fiatal művészt, aki szellemes, a derű ünnepéhez illő szavakkal, sodró lendületű körmondatokkal indította el a fesztivált. Nem kevésbé jelentett számomra nagy élményt Gordon Eszter tárlata. (Igaz, a kiállítás megnyitója a meghirdetettnél valamivel később kezdődött, s addig Eszter a képeinek helyet adó terem előtt, a képcsőkön kucorgott, mivelhogy a galéria csak az utolsó pillanatban tárult De aztán, akik kibekkeltük a rekkenő hőségben a bebocsáttatást, nem bántuk meg a várakozást.
Gordon Eszter hallatlan érzékkel, a női lélek finom rezdüléseivel közelít alanyaihoz. A többségében színészportrékat, előadás- és koncertpillanatokat fotografáló alkotó szinte valamennyi munkája az emberábrázolás legszebb hagyományait idézi. Mert ahogy Bodrogi Gyulát, Alföldi Róbertet, Gergye Krisziánt, Psota Irént láttatja, ahogy észreveszi, amint a pipára gyújtó Jancsó Miklós szemében megcsillan a láng, ahogy Kocsis Zoltánnak a kották mögül fellobbanó pillantását észleli, ahogy érzékeli Madonna testtartásának teatralitását, Mick Jagger kéjben és kínban vonagló arcát, az nem pusztán fénykép, nem pusztán digitális fájl: az (fotó)művészet. Abban az értelemben, hogy a mindentudó kamera mögött ott áll a fotográfus, aki nemcsak belepillant a kiválasztott ember életébe, hanem látja annak perspektíváit is. Gordon kiemelkedő intuíciós képességét még egy, ennél is fontosabb dolog minősíti: a szeretet, amellyel modelljeihez fordul. Ez a szeretet sugárzik képeiről. Az ő művészete arra tanít, hogy figyeljünk rá, ha ma gépet veszünk a kezünkbe, a technika ilyen-olyan ismerete nem elég. A katartikus képhez ihlet, érzékenység, áldozatkészség, szemlélet kell. Ez pedig aligha tanulható.

Gordon Eszter fotó
 
Miként a Pintér Béla-féle előadások technikája is elleshető, de a puszta technika még nem színház. Akkor mitől színház a színház? – tehető fel a kérdés. Pintér Béláék nem először vannak jelen a VIDOR Fesztiválon. Korábbi produkciók is izgalmasak, felkavarók voltak. Új művük, az Árva csillag beleillik abba a koncepcióba, amelyet az együttes mindig is képviselt. Nevezetesen olyan színház a cél, amely aktuális kérdéseket érint, töprengésre késztet, ugyanakkor szórakoztat, nevetést fakaszt, olykor folyamatos kacagást generál és formailag is újszerű.
Az Árva csillag is ilyen volt. Pintér ügyes gesztussal a cselekmény egy részét (a VIDOR kedvéért, nyilván) Ibrányba helyezte: a darab hőse, Póka Béla ötvenöt éves munkanélküli népművelő itt bonyolódik egy (egyébként elég) nehezen követhető sci-fi-kalandba. Az édesanyja házát eladni szándékozó férfiú és a Göncöl szekér utolsó csillagáról elszármazott nők szürreális-fikcionális históriája alkamat adott az író- rendezőnek arra, hogy egy másik dimenzióból hozzánk keveredő ufonauták szemüvegén keresztül megláttasson olyasmit, ami Póka Bélának már föl sem tűnik.

 
A nem kevés lírával átszövött Árva csillag Pintér színházteremtő kísérletezésének beszédes példája: a valós alapötletből kiinduló történet egy óvatlan pillanatban átlép a mese, a fantasztikum szférájába. A „harmadik típusú találkozásokra” hajazó, Sacra infantilia alcímet viselő játék megkapó sokszólamúságával, a színházi nyelvek keverésével, a látvány és a hang olykor meghökkentő disszonanciájával képes volt valódi színházi élmény kiváltására. A vaskos nyelvi humor, a sziporkázó gegek, a furcsa, az evilági és a nem-evilági határán billegő konfliktusok halmaza elgondolkodtató módon szembesített bennünket előítéleteinkkel.

Pintérék munkájában most is akadtak provokatív elemek, mosdatlanszájú, néhol öncélú nyelvi megnyilatkozások, s talán némelyik önálló betét is rövidíthető lett volna. Mindenesetre a közönség harsogó nevetése, s a mű végén felcsattanó, percekig tartó harsány tapsa azt mutatta, hogy sokan értették és értékelték az Árva csillag sugallatait. (Engem, aki hajdan szintén népművelőnek készültem, s lassan közeledek Póka Béla életkorához, az Árva csillag személyesen is érintett. Különösen értékeltem a befejezés többértelmű drámaiságát, amelyben líra és humor egybeolvadt; megrendített, de fel is oldozott.)

 
A feloldozás aztán előadás után folytatódott a Kossuth téren, ahol Manu Dibango még tíz órakor is zenélt, ahol régi és jelenlegi tanítványok légióival találkoztam, ahol fiatalok tucatjai trécseltek, bohóckodtak, vicceltek csókolóztak, táncoltak, ittak, röhécseltek, „Tanár úr, újra VIDOR!” – kiáltotta felém integetve Csilla, „De jó, hogy találkoztunk!”- kacagott Döníz, a könyvtár előtt régi hallgatók mókáztak, „Igyon egy kortyot, tanár úr’ – nyújtotta felém Krí a borosüveget, „Sajnos, vezetek”- feleltem, pedig, isten bizony, megkóstoltam volna…
A VIDOR Kertben most is rengetegen szórakoztak. Nem tudom, kik voltak többen, a dühítően röpködő sáskák vagy mi? Egy biztos: a tűzfalra vetített Buster Keaton szaggatott mozgása, néma komikuma, fehér, mosolytalan arca elmosódott előttem, amikor eleredt az eső.
Igy ért véget a nyitány, a kilencedik VIDOR első estéje.
Még nem volt éjfél.

[Karádi Zsolt]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu