Dátum: 2019. október 15. kedd    Mai névnap(ok): Teréz


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Hab a tortán…
A Tánc Világnapját 1982-ben, az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács határozta meg ezzel a dátummal, mellyel így évente egyben Jean-Georges Noverre (1727-1810), a modern balett megalapítójának születésnapjáról is megemlékezünk.
2010. április 17-29. között már tízedik alkalommal rendezett fesztivált a Nemzeti Táncszínház a Tánc Világnapja tiszteletére, amelynek programja idén is a Nemzeti Táncszínházban, valamint a Művészetek Palotája Fesztivál Színházban volt látható. A jubileumi Táncfórum vendégeként először járt hazánkban a világhírű Les Ballets Trockadero de Monte Carlo (USA) és többek között Fodor Zoltán alkotói estje is premierként került a jó ízléssel, kiváló szakértelemmel összeválogatott programok közé. Mindenki megtalálhatta a számára legizgalmasabbnak, legvonzóbbnak tűnő produkciókat.

Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója és munkatársai tevékenységét most is magas színvonalú profizmus jellemezte.

A Nemzeti Táncszínház történetéről és repertoárjáról bőséges információt találunk a színház honlapján: A Nemzeti Táncszínházat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma alapította a Táncfórum 20 éves eredményes működésének jogutódjaként, engedve a táncművész szakma több évtizedes nyomásának.

2001. december 1. óta "otthona" lett a magyar táncművészetnek Budapesten; egy ház, egy színház, ahol felmutatható, közönség elé vihető a hivatásos magyar táncművészet teljes spektruma a folklórtól a klasszikus balettig, a kortárs táncszínháztól az utcai breaktáncig, nagy együttesektől maroknyi alkotócsoportokig.

Az előadások mellett megjelentek a társművészetek is; a Nemzeti Táncszínház Galériájában kiváló magyar képzőművészek időszakos kiállításai láthatóak, míg a Kerengő Galériában fotókiállításokat tekinthetnek meg az érdeklődők.

Jelenleg a Galériában május 9-ig tekinthető meg az a gyűjtemény, mellyel Egy építész táncképei címmel Papp Dezső, erdélyi születésű fotós, építőművész-városrendező munkásságáról emlékeznek meg. Jellegzetes alakja három évtizeden keresztül volt elválaszthatatlan részese a magyar tánc-és színházművészetnek. Kortárs és klasszikus produkciók avatott és értő dokumentátora volt, aki mélységesen érezte és értette a műfaj törvényeit, atmoszféráját.

A Nemzeti Táncszínház anyagi támogatásaival inspirálja a hazai alkotókat új művek létrehozására, amelyek tovább bővítik a gyermek-, ifjúsági és felnőtt közönségnek szóló előadásait. A színház látogatói számos bérlet közül is választhatnak.

A Budai Várnegyed impozáns környezetében — amely a Világörökség része — található Nemzeti Táncszínház, történelmi légkörével, családias miliőt sugárzó hangulatával, változatos programjával várja a táncművészet szerelmeseit a "nemzet táncszínházába”.

2010. április 28-án itt nézhettem meg Fodor Zoltán alkotói estjét az Inversedance - Fodor Zoltán Társulata - és a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatóinak előadásában.

Fodor Zoltán darabjai 2005 óta láthatóak Magyarország különböző színpadain. A bemutatóval kapcsolatban a visszafogott eleganciával megjelentetett, igényesen szerkesztett műsorfüzetben az alábbiakat olvashatjuk:

„Műveit a változatosság, sokszínű színpadképek és magas színvonalú tánctechnika jellemzi. Koreográfiáit nagy sikerrel mutatta be a Magyar Nemzeti Balett, a Budapest Táncszínház, a MU Terminál, a Szegedi Kortárs Balett, a Magyar Táncművészeti Főiskola, valamint saját, újonnan létrejött együttese, az Inversedance.”

 

Az alkotói est első részeként a Kizökkenve című közel fél órás duettet láthattuk, melyet a Magyar Nemzeti Balett vendégművészével, Liebiech Rolanddal adott elő a koreográfus.

„A bennem morajló belső hangoknak akartam már régóta testet, formát adni vagy csak egyáltalán megmutatni, hogy vannak, és hogy meghatároznak, hatnak rám…” – nyilatkozta Fodor Zoltán.

Azt hiszem, hogy ennek maradéktalanul eleget téve, valóban nagyon kidolgozott, de spontaneitásaiban is erős kézzel megszerkesztett produkciót láthattunk. Minimalista díszlettel, maximális szakmai tudással kidolgozott koreográfiával, mértéktartó, de annál meggyőzőbb előadásban. Mindkét művész tehetsége legjavát adta nekünk.

A színpadkép látszólagos puritánsága ezalatt a röpke fél óra alatt időnek és térnek - az emberi érzékelés számára megragadhatatlannak tűnő - megfoghatóságát jelenítette meg. A végtelennek és az állandóságnak ilyetén ábrázolása felszabadította a lelkeink legmélyén lakozó ideákat és démonokat, Pandora szelencéje kinyílt, és egy ember két énje, az „énrészek” emberi mértékkel mérhetetlen összértéke manifesztálódott szubjektív és objektív szubsztanciákban, attribútumokban és modusokban a bergsoni tér-idő szemlélet keretein belül, sőt: még azokon túl is.

A színen mindössze két fekete kanapé, az egyik balra, a másik mintegy tükörképként a jobb oldalon. A kettő között a végtelenbe tartó fénysugár, mely kettévágta a teret, de a realista átjárhatóságot és a szimbolikus-allegorikus-metaforikus egészet nem szabdalta darabokra, nem illusztrálta demonstratív, szájbarágós üzenetként. Nem ábrázolta a „legbennsőben” zajló folyamatokat képeskönyvszerűen, nem színezte azokat rikító didaktikával. A szó legnemesebb értelmében véve hagyta, hogy hathasson ránk mindaz, a mi a felszínen és a mélyben zajlott. Engedte, hogy belefeledkezzünk a számunkra se ismeretlen érzések megjelenítődéseibe.

A két táncos teste - az átgondolt és következetesen konstruált koreográfiának köszönhetően - külön-külön is belefonódott egymás láthatatlan erővonalaiba, energiatartományaiba. Nem csak akkor kerültek szimbiotikus helyzetbe, amikor az összefonódottság megjelenítésére az egyediségükben is kiváló mozdulatok, gesztusok, koherens módon építkező alakzatok, a fizikai teret egyik pillanatban szétfeszítő, aztán a következőben magába sűrítő hatásával ábrázolták az idő megragadhatatlanságát.

A zenei válogatás az egészen finom tónusoktól a disszonáns kakofóniáig mindvégig tartózkodott a szélsőségektől. Nem hagyta ezt a karakteres mozdulatsorok hullámzásán alapuló szituációkban sem. És nem engedte (az ugyancsak mesterien ábrázolt) a test rezdüléseinek, a lélegzéseken – elhallgatásokon - ritmusos némaságokon keresztül érzékeltetett, árnyaltan megjelenített pillanatok önmagukban véve is kifejező egységén se felülkerekedni. A zene nem alapja, hanem része lett a produkciónak. Ugyanolyan eleme, mint a két férfitest egésze. Rész és egész így vált néhol légiesen könnyeddé, máshol erőteljesen harciassá.

Külön meg kell említeni a gesztusok hangsúlyozott szerepét és az arcok állandó játékát, mint a produkció ugyancsak lényeges elemeit. Ezek egyrészt életteli és hús-vér valóságot idéztek meg, másrészt mágikus erejű rítusokra emlékeztettek.

Az első rész keretbe foglalt „története” látszat és valóság kérdéseit éppúgy megfogalmazhatóvá tette, mint az egzisztencializmus és a fenomenológiai gondolkodás visszatérő kérdéseit, az identitáskeresés kaotikus állapotait.

A felvonás végére maradt a mindvégig egyértelmű következetességgel, minden szituációban annak adekvát módon használt, a színpadi „üresjáratokat” nem ismerő két fekete kanapé, az egyik a bal, a másik mintegy tükörképként a jobb oldalon. Látszólag „csak” annyi történt, hogy a bal oldali alak magára vette a jobb oldali tükörmásának ruháját, mintegy a nyitókép inverzeként, de ugyanúgy megjelent a kettő között a végtelenbe tartó fénysugár, mely ismételten kettévágta a teret. A realista átjárhatóságot és a szimbolikus-allegorikus-metaforikus egészet most se szabdalta darabokra; a záró kép sem illusztrált semmilyen demonstratív, szájbarágós üzenetet…

 

Az est második részében a koreográfust Mozart Les petits riens / kis semmiségek című műve inspirálta. Azonos című darabja négy lány és négy fiú számára komponált etűdök sorozata.

Az Allonge-parókás „habos-babos kosztümöket nélkülöző” mulatságoktól kezdve mindennapjaink elegáns fogadásaival bezárólag a táncosok légies könnyedséggel, ugyanakkor fegyelmezett összhangban adták elő az ugyancsak nem egyszerű elemekből építkező koreográfiát. Ezáltal a humor, a pikantéria és a szerelmi évődések útvesztőiben leledző boldogság és bánat ironikus-cinikus kifejezéseivel szembesülhettünk. Gyarlóságaink és erényeink hajdani és mai valójukban egyaránt megmutattattak.

Egy játékos, (hab)könnyű, néhol citrommal díszített szelet tortát kaptunk, helyenként már-már a szánkban érezhettük annak édesen- savanykásan pikáns ízét…

Az est harmadik részében a Magyar Táncművészeti Főiskola számára készített új darabjának bemutatója számomra az előző kettőhöz képest egyértelműen, de önmagában véve is csalódást jelentett. Ez a tortaszelet hasonlított ugyan az előzőhöz, de a látszólagos hasonlóság ellenére nyomát se véltem felfedezni mindazon erényeknek, amelyekről eddig írtam.

Tematikailag és koreográfiáját tekintve egyaránt közhelyek halmaza, sablonos klisék egymásutánja uralta a színpadot.

A kamaszkor lázadását, nihilizmusát, a „mienk a világ” érzését ilyen módon sekélyesnek mutatva annak ellenére leegyszerűsítően semmitmondó időhúzásnak tartom, hogy a táncosok még prózában is megszólaltak.

Ma már az a világ „táncszínházaiban” ez nem új keletű eleme az előadásoknak. Abban az esetben, ha a verbalizálás funkcionális, ha érthetően artikulált, ha a szavakhoz kötődő denotátum és konnotáció jelentéseket megkülönböztető többlettel bír, akkor valóban építő jellegű. Most azonban ezt egyáltalán nem állíthatom. A táncosokat kár volt megszólaltatni, ezt nem kellett volna. Ez vastag habként jelentkezett a tortán, ettől a szelettől már émelyegni kezd az ember gyomra…

A pubertás-kori divatőrület, az ébredező szexualitás, a tomboló vágyak promiszkuitása, a Tom Cruise-féle koktél, az egyetlen kézből kézbe adott joint még nem teszi valódivá és megmutathatóvá mindazt, aminek ábrázolása ebben a formában nem egyszerűen elmaradt, hanem még csak meg se jelent.

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a kamasz lányok mindössze a bárok kalandokra kiéhezett, rikácsoló, begyesedő, nővé válni hirtelen akaró cicababák lennének, akik feszengve várják azt a férfit, aki már végre beavatja őket az élvezetek élvezeteibe.

Ha így lenne, akkor se csak egyetlen heréletlen kakas uralná a szemétdombot, miközben a másiknak mindössze a voayeur szerepe maradna… az a strichelők és stricik világa… a kettő nagyon nem ugyanaz. Ez utóbbi ugyan valós és létező világ, de egyáltalán nem lehet egy (szín)lapon említeni a kamaszkor válságának deviáns viselkedési megnyilvánulásaival.

Éppen akkora különbség van köztük, mint amilyen távolra került ennek az estnek a harmadik része az első kettőtől.

Kár érte! Nagyon kár! A tortának ezt a szeletét már nem kellett volna felszolgálni, vagy ha mégis elkerülhetetlen volt, akkor ne nagyon csodálkozzon a szakács, hogy ezt már nem kérem. Az előző adag jólesett, ez viszont megfeküdte a gyomromat. Csak az vigasztal, hogy az első két rész mindenképp feledteti velem ezt az érzést!

[Trakl Tamás]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu