Dátum: 2019. október 19. szombat    Mai névnap(ok): Nándor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Tíz este Papp Jánossal
Papp János színművész, szenvedélyes túrázó itthon és nagyvilágban. A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok meghatározó szereplője főherold-ja, aki 25 év óta óriási munkabírásával teszi emlékezetessé a lovagi tornákat, évek óta fia segíti őt ebben, hiszen Papp Dániel színművész méltó folytatója édesapja munkájának, színpadon és az ösvényeken. Tíz hétfőn 18órakor, 2010. március 8.- május 31. között.
Papp János szenvedélyes természetbarát-túrázó. Két színházi évad között túrabakancsot ölt, hátizsák a hátra és élete párjával róják az ösvényeket. Magyarországon szinte nincs olyan ösvény, amelyet ne tapodta volna. Ezeken az embert próbáló utakon – pihenésként – verseket tanul és naplót ír. Miután elfogytak a hazai ismeretlen túra-utak, körülnézett a nagyvilágban.
Magunkfajta városi sétálóknak kimondani is sok, 900 (!) kilométer az El Camino, 2005-ben „Apostoli” kötelességének érezte, hogy végigjárja a Zarándokutat. Ez alatt született, a Zarándoknapló „Ha menni kell – El Camino” címmel.

A sikeres túratapasztalatok felbátorították újabb nagy túrákra; Lappföld következett, majd a távoli Japán szülte a „Japppános útinaplót, Skóciába csalta a duda hangja és a csodálatos táj – „Aki dudás akar lenni… skóciai útinapló” rögzítette az élményeket.
Ezen utak képi és írott dokumentumaiból, valamint kedvenc költőinek verseiből, tíz estére valót állított össze. Felváltva, túraélmény és vers.

 
„A csúcsokért vívott küzdelem maga is betöltheti

az ember szívét. Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt.”

Albert Camus

El Camino - március 8.
 
 
Lappföldön - március 29.
 
 
Japán - április 19.
 
 
 
 
 
 

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu