Dátum: 2019. október 19. szombat    Mai névnap(ok): Nándor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Zsótér Sándor operettet rendez
Első operett-rendezésére készül a Kossuth-díjas Zsótér Sándor. Fényes Szabolcs-Harmath Imre: Maya című operettjét, Járó Zsuzsával a címszerepben viszik színpadra február 26-án a Gárdonyi Géza Színházban. ”Nem csináltam még ilyet, ki kellett próbálnom. Ez a műfaj elkerült idáig, pedig a darabot régóta szeretem.”
Az operettet 1931-ben mutatták be, de partitúra nem maradt meg, van olyan szám, aminek csak énekszólamát találtuk. Mégis Kákonyi Árpád, zenei vezető vállalta, hogy felkutatja az eredeti dalokat, amit az előadáson kilenctagú kamarazenekar játszik majd. Bevallom, nagyon megtetszett Harmath Imre szövege. Szellemes, ezért úgy gondoltam, hogy nem szabad hozzányúlni, az egri színészek majd újjávarázsolják.

Zsótér Sándor, Schruff Milán, Mészáros Sára, Vajda Milán
 
A történet szerint Maya egy különös táncosnő, aki Afrikában megismerkedik egy fiatalemberrel. Maya beleszeret. A férfit önvágy kínozza, mert azt hiszi, gyilkosságot követett el. Az előadás arról szól, hogyan tud leszámolni az illúziókkal.
Maya romlott és tiszta figura egyszerre. Ez a szép benne. A primadonna és a bonviván mellett a szubrett és táncoskomikus is remek szereplehetőség. Szeretném elmesélni ezt a történetet. Nehéz és szép dolgokat látnak majd, amely mögött sok munka van és gyönyörködtet.

Vajda Milán, Ladányi Andrea, Mészáros Sára
 
Főbb szerepekben: Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Mészáros Sára és Schruff Milán. A díszlet Ambrus Mária, a jelmez Benedek Mari munkája. Zenei vezető: Kákonyi Árpád. Dramaturg: Ungár Júlia. A koreográfiát Ladányi Andrea készíti.

[pcs]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu