Dátum: 2020. július 6. hétfő    Mai névnap(ok): Csaba, Ézsaiás


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A Vidéki Színházak új elnökséget választottak
A Rátkai Klubban ült össze a Budapesten kívüli kőszínházak igazgatói testülete, a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete A tisztújító közgyűlésen – Kaposvár kivételével – valamennyi vidéki színházigazgató megjelent. A VSzE új elnöke Fekete Péter (fotó).
Halasi Imre (Miskolc Nemzeti Színház) korábbi lemondása miatt, az elnökséget Tasnádi Csaba a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója képviselte. Első napirendként a leköszönő elnökség beszámolójára került sor, melyet a közgyűlés nem fogadott el, majd voksolás kezdődött a megújuló elnökség összetételére vonatkozóan. Szoros szavazás eredményeképpen, két fordulóban szavazott a 18 nagyszínház jelenlévő igazgatója. A legtöbb szavazatot (14) Nagy Viktor a Győri Nemzeti Színház igazgatója kapta. Az elnökségbe rajta kívül Balázs Péter /Szolnoki Szigligeti Színház/ és Fekete Péter (Békés Megyei Jókai Színház) került be. Az elnökség ezek után egyhangúan Fekete Pétert választotta a Egyesület elnökének. A társaság titkári feladatára Dr. Kriza Zsigmond a Mozaik Művész Egyesület elnöke kapott felkérést és megfelelő számú szavazatot.

Elnökségi tagnak jelölést és szavazatot kapott még: Balikó Tamás (Pécsi Nemzeti Színház) Gyüdi Sándor (Szegedi Nemzeti Színház).

Az új elnökség feladatául kapta a társaság alapszabályának, működési rendszerének átvizsgálását, az Előadó-művészeti Törvényhez való igazodás előkészítését.

A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének új elnöksége:

- Fekete Péter elnök
- Balázs Péter elnökségi tag
- Nagy Viktor elnökségi tag
- Dr. Kriza Zsigmond titkár


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól