Dátum: 2019. október 17. csütörtök    Mai névnap(ok): Hedvig


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Szentivánéji álom
William Shakespeare Szentivánéji álom című művét Nádasdy Ádám fordításában mutatja be, 2009. október 2-án az egri Gárdonyi Géza Színház, Radoslav Milenkovic rendezésében. Díszlettervező Juraj Fabry, jelmeztervező Szűcs Edit.
A Szentivánéji álom kegyetlen történet a hatalomról és a szerelemről – mondja a rendező. Nemcsak a szerelemről szól, számomra arról is, hogy a szerelem mennyire vakká, védtelenné teszi az igazi szerelmest. Ilyenkor nem a szemével lát, hanem a szívével, ezért is lehet manipulálni, amit a hatalom kihasznál. A Szentivánéji álom éppúgy szól a hatalomról is, amely mindenbe beleszövődik. Shakespeare világa a hatalom és szerelem körforgása. Sokat nevetünk, de szomorú is a történet. Kegyetlen vígjáték.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
William Shakespeare:

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

Théseus - BLASKÓ BALÁZS
Hippolyta - DIMANOPULU AFRODITÉ
Lysander - SCHRUFF MILÁN
Demetrius - BÁNYAI MIKLÓS
Hermia - SZABÓ EMÍLIA
Helena - MÉSZÁROS SÁRA
Égeus - SAFRANEK KÁROLY
Oberon - GÖRÖG LÁSZLÓ
Titánia - NÁDASY ERIKA
Puck - BOZÓ ANDREA
Philostratus - BOZÓ ANDREA
Tetősi - RÁCZ JÁNOS
Tompor - MÉSZÁROS MÁTÉ
Vinkli - HÜSE CSABA
Sipák - SATA ÁRPÁD
Kórász - SZÍVÓS GYŐZŐ
Lavór - BALOGH ANDRÁS
Tündér - DÉR GABRIELLA
Valamint: HORVÁTH ZITA, NAGY ESZTER KATA, ZOMBORI DOROTTYA

Rendező: RADOSLAV MILENKOVIC
Díszlettervező: JURAJ FABRY
Jelmeztervező: SZŰCS EDIT
Dramaturg: HORVÁTH BARBARA
Fordító: NÁDASDY ÁDÁM
Koreográfus: BARTA DÓRA
Zene: MÁRKOS ALBERT
Súgó: HORVÁTH ÉVA.
ügyelő: LUDÁNYI ANDREA
Rendezőasszisztens: LÁZÁR RITA

Bemutató: 2009.10.02.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu