Dátum: 2019. október 19. szombat    Mai névnap(ok): Nándor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Andocsi Művészeti Napok
A Somogy megyei településen immár harmadik alkalommal rendezik meg az Andocsi Művészeti Napokat. Az ingyenes művészeti fesztivál három napos programjában láthatják – többek közt – Császár Angelát, Kubik Annát, Sudár Gyöngyvért, Oberfrank Pált és Vallai Pétert valamint a Márkus Színházat.
Fesztiválrajongók!

Ismét eljött a nyár és örömmel jelentem, hogy immár harmadszor rendezzük meg az Andocsi Művészeti Napokat!

A mi kis fesztiválunk, (mert ugye a három napig tartó – az „kis” fesztiválnak minősül) 2007 nyarán jelent meg először a színen és már az első évben nagy sikert aratott. Szerencsére a 2008-as nyarat az egyre szélesebb körű érdeklődés, a nagyobb számú látogatottság és a még nagyobb közönségsiker jellemezte. Most 2009-et írunk és - a gazdasági válság ellenére – megpróbáljuk rendezvényünket egyre színvonalasabban folytatni.

Ismét színes programmal várjuk látogatóinkat. Remekmívű színházi előadás, nagyszínpadi- és templomkoncertek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élvezetes báb- és marionett játékok, zenészek, táncosok, előadóművészek várják Önöket, sőt idén még egy kis opera is belefér az egyre gazdagabb választékba!

Az előadások továbbra is az országos hírű barokk templomban, a templomtér szabadtéri színpadán, a kert hűs lombú ligetében, sőt az iskola nagytermében is zajlanak!

Cserje Zsuzsa
művészeti vezető

 
A külső-somogyi dombság hegyes-völgyes gyönyörű tájai között, a Koppány völgye északi kapujánál áll Andocs. Középkori római katolikus barokk temploma Nyugat- Magyarország legjelentősebb búcsújáró szenthelye. A templom barokk hajóját 1747-ben szentelték fel. A templomban látható, Szűz Máriát ábrázoló szobornak a hívők csodatevő erőt tulajdonítanak, s ez Andocsot híres búcsújáró hellyé tette. Régészek szerint a szobor 700 éves, és a XIII. századi „Fekete Madonna” hasonmása. Andocs látogatottsága napjainkra is megmaradt, évente több ezren keresik fel a határokon túlról is. A Mária Múzeum legalább 240 db. ruhából áll. A ruhákat az ország minden részéből, sőt külföldről is a hálás hívők ajándékozzák a templomnak. Ez ma Közép-Kelet-Európa leggazdagabb gyűjteménye. Az andocsi templom országos műemlékvédettség alatt áll. A község területén a piros turisztikai vonal halad át, északi részén két halastó (az Öreg-tó és a Sziget-horgásztó) található, melynek környéke kirándulásra és üdülésre is alkalmas.

Andocson az eddig megtartott kulturális rendezvények mellett immár harmadszor tartják meg az Andocsi Művészeti Napokat. Augusztus 7-9-ig, péntektől vasárnapig színházi előadások, koncertek és gyermekelőadások sora szórakoztatja idén is az andocsiakat, a környék falvaiból valamint a Balatonról ide látogatókat.

 
Tamási Áron: Énekes madár – a Nagykovácsi Nemzeti Színház előadása

Székely népi játék.
Történik bármely faluban, akármikor.

Tamási Áron színpadi világa hetvenöt év után is zavarba ejtő: ha létezne tündéri tragikomédia, az Énekes madár műfaji meghatározása valami efféle lehetne. Juhász Ferenc is szemlátomást kereste a szavakat, amikor azt írta:

„Tamási színháza tündökletes, játékos, szivárványos, boszorkányos és ördöngös, vaskos és sokszor tromfos villanata az időnek, az igazságkereső létnek és az igazságot rejtőztető halálnak.”

Mert parádés alakításokban igazán nincs hiány: Kubik Anna periodikusan kitörő vulkánként ábrázolja a tizenöt éves meddő udvarlásba lassan besavanyodott vénlányt, a harmincöt éves öreglegény szerepében valósággal lubickoló Oberfrank Pál meg olyan módszeresen készíti ki menyasszonya idegeit, mintha évek óta marakodó házasok volnának. Gábos Katalin és Gados Béla ennek a gyilkos tündérjátéknak hasonló tenyeres-talpas ellentétpárját adják, mint a Csongor és Tünde Ilmája és Balgája. Lajos András alakításában Kömény Móka (polgári nevén Mózes) kedélyes székely legény, kicsit olyan anyámasszony katonája. Igaz, a darabbéli anyja, Császár Angela mellett nem is igen lehetne másmilyen: ő a hangjával és súlyos csendjeivel egyedül is képes betölteni a nyáresti színpadot. Nagy felfedezés a székely naiva szerepkörében Bánfi Kata: neki még azt is elhiszi az ember, hogy az igaz szerelem képes eltolni a falat is.

Gondos Eszter: Kubik Anna
Gondos Regina: Gábos Katalin
Gondos Magdolna: Bánfi Kata
Bakk Lukács: Oberfrank Pál
Préda Máté: Gados Béla
Kömény Móka: Lajos András
Kömény Ignácné: Császár Angela
Dobos: Springer Márton
Kislány, Boszorkány: Oberfrank Mária

Díszlet: Vladár Csaba
Jelmez: Juhász Róza
Hang és fénytechnika: Varga Endre
Rendező: Juhász Róza

Tamási Áron: Énekes madár
 
Pergolesi: Házasság olasz módra- operaelőadás

vígopera a La serva padrona nyomán magyar szöveg: Cserje Zsuzsa

Az eredeti műben egy ravasz szolgálólány elveteti magát zsémbes urával, de végül mindketten jól járnak, hiszen szeretik egymást. A gazdag öregúr behálózását végigdrukkolja a kissé együgyű szolga, Vespone...
Most más világot élünk: Vespone, a volt strici már régebben ideszegődött a házhoz (személyi titkárnak? inasnak? sofőrnek?), hogy előkészítse a terepet a gyönyörű „kurtizánnak“, Serpinának. A dúsgazdag nagyvállalkozó már magához is költöztette a lányt. A terv jól alakul. Csak rá kell venni Ubertot a házasságra és akkor...

Uberto, gazdag vállalkozó - Jekl László
Serpina, a barátnője - Sudár Gyöngyvér
Vespone, alkalmazott - Stubnya Béla
Maffiózó - Szöllősi Zoltán

A Művész Szimfonikus Zenekart Gulyás Nagy György vezényli

Díszlet-jelmez: cserje-sudár
Asszisztens: Sós Eszter
Rendező: Cserje Zsuzsa

Sudár Gyöngyvér - Jekl László
 
Vallai Péter estje

TI.ESZ.I. avagy egy három napos vízihulla csodálatos élete

"Az élet nagyon hosszú" T. S. Eliot. Ha ez igaz, márpedig kilencven éve, mióta ezt leírta, írásos cáfolat nem érkezett erről, akkor ebből a hosszú életből nyugodtan töltsön el egy órát Vallai Péterrel. A téma kicsit morbid? Vagy ez a fekete humor?

Könnyed, víg haláltánc ez a keserédesség halvány ízével, versek és anekdoták, Eliot, Updike, Petri, Kafka írásai segítségével. A Halál arra inti a költőt, hogy ne foglalkozzon azzal, vajon mikor jön el érte, inkább komoly dolgokon törje a fejét. Mondjuk, hívja meg egy italra... Vallai Péter színpadi alakításai mellett olyan sikeres előadóesteket jegyez, mint a Spionjáték, a Petri-szinopszis, a Gyere, Bodri kutyám, Az utolsó óra története, vagy a Haljatok meg csendesen. Állitólag, ha egyszer sem neveti el magát a néző, visszakapja a belépődíjat. (Egy Vallai - rajongó blogjából) - Andocson viszont belépő sincs!

Vallai Péter
 

[k.l.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu