Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Születésnapi levél - Csizmadia Tibornak
Ez így együtt kemény kiképzés, különösen, ha valaki a munkabírást lelkiismeretességgel párosítja. Kemény, de Te bírod szusszal, szellemi energiával és figyelemmel. Ez a megállapítás születésnapi jókívánságnak is tekinthető: jelenideje folyamatos jelen, vagyis - kívánságom szerint - kiterjed a jövőre. (Márton Lászlótól)
Kedves Tibor,

kezdem azzal, hogy nem túlzottan kedvelem a születésnapi köszöntő műfaját, főleg akkor nem, ha az a címzetten és a közös barátokon, ismerősökön kívül a nyilvánosságnak is szól. Arról viszont a nyilvánosság előtt is szívesen beszélek, mi az, ami összekapcsol velem egy számomra fontos embert, adott esetben Téged. A kérdésre egyetlen szóban sűríthető össze a válasz: a színház. Ami nem meglepő egy rendező és egy író barátságának esetében.
Annak idején, huszonöt évvel ezelőtt Te voltál az a még fiatal, de már számottevő tapasztalattal, értékes eredményekkel és igen határozott elképzelésekkel bíró rendező, akivel pályakezdő íróként összehozott a sors. Színházról alkotott képemre és magukra a darabjaimra alapvető hatással volt rendezői munkád, az, ahogyan a még képlékeny és a már megszilárdult szövegekkel bánsz, miközben a színészt arra készteted, keresse meg azokat a mozzanatokat, melyeket fogódzóként használhat egy-egy jelenet megformálásakor.

 
Hosszú volna felsorolni egy rövid levélben, hány közös munkánk volt az elmúlt huszonöt év során. Különben is, mindketten jól emlékszünk a közös múlt mérföldköveire. Azt viszont örömmel írom le - ha már levelet írok -, hogy ez a közös múlt folyamatos múlt, vagyis a jelen pillanatig tart, a mindenkori jelen pillanatig. Amikor huszonhárom évvel ezelőtt első önálló színpadi munkámat, A kínkastély című parabolát rendezted Szolnokon, egy vesztésre álló helyzetből húztad fel a produkciót a magasba, s hoztál létre egy olyan előadást, mely számomra színházi szempontból máig ható megerősítést jelentett. Amikor másfél évvel ezelőtt nekiálltál megrendezni Egerben a Báthory Zsigmondról szóló trilógiát, egy könyvdrámának minősített munkáról bizonyítottad be nemcsak azt, hogy egy előadható, létező színmű, hanem azt is, hogy meg lehet szerettetni a színészekkel és a város közönségével.

Tanúja voltam a munkáddal kapcsolatos különböző döntéseidnek és annak a dilemmának, mely végighúzódik egész pályádon: nevezetesen, hogy Te igazából mindig is rendezni és igazából csak rendezni akartál, de különféle jó és rossz tapasztalatok azt vetették veled tudomásul: ahhoz, hogy rendezhess, építened és írányítanod is kell a társulatot. Ahhoz viszont, hogy társulatot építhess, ismerned kell a felbukkanó fiatal tehetségeket, azaz tanítanod is kell. Így tehát három ember munkáját végzed: a direktorét, a rendezőét és a tanárét vagy régiesebb, de pontosabb szóval: a tanítómesterét. (A színházi közélettel kapcsolatos feladatokat meg csak zárójelben említem.) Ez így együtt kemény kiképzés, különösen, ha valaki a munkabírást lelkiismeretességgel párosítja. Kemény, de Te bírod szusszal, szellemi energiával és figyelemmel. Ez a megállapítás születésnapi jókívánságnak is tekinthető: jelenideje folyamatos jelen, vagyis - kívánságom szerint - kiterjed a jövőre.

Budapest, 2009. VI. 7.

Márton László


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu