Dátum: 2019. október 24. csütörtök    Mai névnap(ok): Salamon


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Dunai Ferenc - Van Gogh szerelme
Dunai Ferenc Van Gogh szerelme című darabjának a Jászai Mari Színház, Tatabányán, Közművelődés Házában 2009. február 20. 19 órakor tartják a „felújítás-bemutatót”. Az ősbemutató 2008. március 8-án volt a Thália Régi Stúdióban. A fájdalmas és nevetséges történetet Pető Katával, és Katona Lászlóval újította fel a rendező, Simon Balázs. Valójában új produkció született.
Nem igaz, hogy Vincent van Gogh, a világ egyik legnagyobb festője, soha egyetlen képet nem tudott eladni élete során. Nem: egy képet eladott. Aztán szíven lőtte magát, halála után pedig felfedezték. Ma már a legkisebb vázlata is milliókat ér, és milliók csodálják képeit, személye köré pedig valóságos legendakör épült, tele titokkal, mely ma is élénken foglalkoztatja az utókor képzeletét.
Hogyan lehetséges, hogy kortársai – egyetlen öccsét kivéve – nem ismerték föl tehetségét és kinevették? Hogyan lehet, hogy csodálatos napraforgóiban a sárga őrület lobog? Miért vágta le a fülét egy éjszakán? Milyen dolog az, hogy valaki halála után lesz azzá, aki... És folytathatnánk a nyugtalanító kérdések sorát... Dunai Ferenc tragikomédiája van Gogh életének egy alig ismert, különös epizódját dolgozza fel, érzékeny emberismerettel és remek humorral. A darab a festő egy napjáról szól. Látogatóba érkezik hozzá szeretett öccse, akit azzal az „örömhírrel” fogad, hogy élete végre révbe ér, családot alapít, megházasodik: holnap feleségül vesz egy kétgyermekes prostituáltat, és öccsét fölkéri násznagynak...

Dunai Ferenc, a jelenleg Angliában élő drámaíró több darabját a hatvanas-hetvenes években hatalmas sikerrel játszotta a Vígszínház, de műsorra tűzték számos angliai színházban és a New York-i Broadway-n is, egyiket meg is filmesítették Jane Fondával a főszerepben.

 
 
 
 
Dunai Ferenc

Van Gogh szerelme
Tragikomédia

Az előadást a színház 16 éven felülieknek ajánlja!

Vincent van Gogh - Kovács Krisztián
Christien, a szeretője - Pető Kata
Theo, Vincent fivére - Katona László
Tersteeg, a házibarát - Egyed Attila

Közreműködik:
Viola Gábor – ének
Körtvési Kata – zongora

Dramaturg: Kárpáti Péter
Díszlet és jelmez: Izsák Lili
Asszisztens: Szántó Péter
Rendező: Simon Balázs Tatabányai bemutató:
2009. február 20. 19 óra (Közművelődés Háza)

További előadások:
2009. március 6. 19 óra (Közművelődés Háza)
2009. március 12. 19 óra (Közművelődés Háza)


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu