Dátum: 2019. október 21. hétfő    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Mitől bátor Koltai Tamás?
Kárpáti Tamás reagál Koltai Tamás Élet és Irodalomban megjelent Miért gyáva a magyar színház című írására, melyet azonban a hetilap nem közölt.
Miért gyáva a magyar színház – kérdezi, azaz kérdőjel híján inkább állítja Koltai Tamás az ÉS-ben, (ön)igazolásként Térey János laudációját tolván maga előtt. Színházilap-csinálóként, de még inkább megrögzött színházlátogatóként sajnos sok mindenben egyet kell vele értenem. Bár minden alkalommal naiv illúziókat ringatva várom az előadás kezdetét, a darab után (vagy már a szünetben) hazafelé tartva nemegyszer szomorúan konstatálom, hogy megint „néphülyítő kommerszben, langyos prostituálódásban, önélvező posványban” – hogy én is Téreyt idézzem – volt részem. Pedig őszintén mondom, hogy nem a fanyalgásra vágyakozom, saját újságomban – ez itt a reklám helye – azért is indítottam a Mézbe mártott tollal rovatot, hogy pont Koltai, MGP, Csáki, Fáy és a többi rettegett kritikus kiélhessék magukat akkor is, ha valahol dicsérendőre bukkannak. Mi tagadás, ritkán bombáznak ajánlataikkal.

Jó harminc évvel ezelőtt megkérdeztem Végh Antalt, hogy amennyiben megnyernénk a labdarúgó-világbajnokságot, akkor immár klasszikus botránykönyve, a Miért beteg a magyar futball? mintájára megírná-e a Hogyan gyógyult meg a magyar foci? című opusát. Azt válaszolta, hogy nem, mivel egy egészséges embernek nem kell csak azért felvágnia a gyomrát, hogy megtudjuk, ott minden rendben van-e. Épp ez a bajom Koltai Tamással is. A tökély nem vonzza, csak a métely. Nemcsak a színházat gyávázza le, hanem az egész társadalmat, köztük a kritikusokat is. Mondván, ha magából a színházból is hiányzik a teremtő gesztus, akkor „miért akarna épp a kritikus alkotó gondolatokkal hozzájárulni a színházhoz? ”Itt most ne nyissunk vitát a kritika feladatáról, csupán rögzítsük; Koltai megbízható diagnoszta, ám preventív gyógymódja az élveboncolás. Nagy élvezettel praktizál évtizedek óta, ráadásul érzéstelenítő nélkül dolgozik. Szikéje többnyire elevenbe vág, de mintha hadikórházban működne a fronton: nem sebet gyógyít, amputál. Tevékenysége engem az angol királynőjére emlékeztet, legalábbis egy lovaggá ütési ceremónia karikatúráját illetően; már fejek tucatjai hevernek a porban, amikor a protokollfőnök diszkréten odasúgja: lapjával, fenség. Koltainak nincs, aki odasúgjon, dolgozik is rendületlenül, akár egy sztahanovista nádvágó brigád. Ha a szükség úgy hozza, akár láncfűrészt ragad, és tömeges kivégzést is vállal. Mint például inkriminált vitairatában, ahol egyebek közt nem kevesebbet állít, mint hogy a színházművészeti egyetemeken (Budapesten és Kaposvárt is) olyanok tanítanak, akiknek egyelőre még tanulniuk kellene. Ez ám az igazi huszárvágás: egyetlen nyisszantással sebet ejteni két komplett tanári karon. Holott e kollektív büntetéssé fajult megállapítása alighanem csak egy elbocsátó, nem túl szép üzenet a Színház című folyóirattól méltatlan körülmények között távozott, majd Kaposvárra szerződött exkolleganőjének.

Koltai egyébként sem megy a szomszédba egy kis általánosításért, számára a politikai osztály és a lakosság an bloc „szűklátókörű és önsorsrontó”. Borzongva gondolok bele: mi lenne velünk, egy országnyi tudatlannal, ha nem volna nékünk Koltai, a megmondóember, aki az önmaga ácsolta piedesztálról osztja az észt, harsogja megfellebbezhetetlen (vég)ítéleteit. Ám tud ő megengedő és elnéző is lenni. Vidnyánszky Attilának ugyan felrója, hogy Magyar Teátrumi Társaság néven pártszervezetet alapított, ám mivel tehetséges ember, „…fölösleges érdemtelenek közé keverednie, kivéve, ha ez az ára annak, hogy pártja most és a jövőben pozícióban tartsa.” Hogy is van ez?! Van az a pénz, van az a pártpozíció… Bár lehet, hogy csak Vidnyánszky jövőjéért aggódik. No meg a sajátjáért.

Mitől bátor Koltai Tamás? – tettem föl a kérdést a címben, ideje volna megválaszolni rá. Nos azért, mert ő – saját állítása ezt igazolja – nem megvásárolható. Példát is említ: akkor hagyott föl a pécsi POSZT-tal, amikor az egyik hivatalnok „mekkora szemét”-nek nevezte, mert moderátorként pénzt vett fel a fesztiváltól, utána pedig rosszat írt róla.

„A sok intézményi elkötelezettség lakatot tesz a szájakra” – írja. Mármint a másokéra, nyilván. Föllapoztam a Koltai főszerkesztette, saját kiadásában négy évtizede megjelenő Színház című lap impresszumát: Támogatók címszó alatt éppen nyolc intézményt számoltam össze. Egy kivétellel nem ismerem a támogatás nagyságrendjét, ám a Nemzeti Kulturális Alaphoz kilenc éve magam is benyújtom a pályázatot. Azt hiszem, a Premier az egyetlen lap, amelyik még soha egyetlen fillért nem kapott a véleményvezér színidirektor javaslatai alapján ítélkező kuratóriumtól – savanyú is a szóló. Koltai lapja ez idő alatt durván háromszázmilliót kapott - csak az NKA-tól. Az idén konkrétan 30 milliót - ennyiért már én is feladnám a gyávaságom -, míg a többi színházi újságnak összesen sem jutott 12 millió.

„Az államot nem érdekli, hogy milyen nívójú szolgáltatásra nyújt támogatást” – a fentiek ellenére az önkritikus megjegyzés nem tőlem származik, hanem Koltaitól. (Alighanem kevesli a harmincmilliót.)

A kulcsszó a megfelelés – ezek ugyancsak Koltai szavai. Fel is sorolja, kiknek a megfelelni vágyás: „Szórakozni vágyó nézőknek” (miért baj?), „pénzosztó zsűrinek” (helyben vagyunk), „miniszternek” (ugyan már, ki látott színházban olyat?), „polgármesternek, hatalomban levő vagy hatalom várományos pártnak” (ha már fogytán a szemétdombon a kapirgálnivaló, a szélkakas státus is megteszi).

A Vígszínház nézőtere
 

Végezetül, amit a bátorsága mellett a legjobban kedvelek Koltaiban, az a következetessége. Gondolom, Eszenyi Enikő nem a mellőzöttsége miatt pályázta meg a Vígszínház igazgatói székét. Koltai ennek kapcsán, bátran hivatkozva mások véleményére, így ír: „…egy művészileg és társulatilag legyengült, rosszul teljesítő színházról van szó, s erősen kétséges, hogy az értékelés és verseny nélküli döntés, amely az új színházvezető koncepciójának közzététele híján inkább föltételezi a jelenlegi állapot tartósítását, az összehangolt távlati menekülési kísérletet, mint a megújulást, mást is szolgál-e a kedvezményezett személyek érdekén kívül.”

Eszenyi természetesen közzétette koncepciójának tömörített változatát Nyitott színház – hagyomány és továbbgondolás – címmel, Koltainak jogában állt volna elolvasni. Lehet, hogy megtette, és kevésnek találta. De amit leír, az így szimpla prejudikáció. Eszenyit is megilleti az ártatlanság vélelme. (És nem csak azért, mert a teljes magyar színésztársadalomban ő képes a legártatlanabb tekintetet produkálni.) Bár Koltait nem nagyon érdekli, sőt, a helyes szórend: nagyon nem érdekli mások véleménye, azért jó szívvel ajánlom figyelmébe az alábbi sorokat: „Eszenyi bizonyos értelemben idegen köztünk, éppen azáltal, hogy letagadott, szégyellt vagy leleplezett szerepjátszó énünkkel szembesít kellemetlen módon, amit nem nagyon szeretünk (…), egy harmonikus személyiségű európai értelmiségi (…), tán épp azért, mert sikeres, nem könnyű elfogadtatnia magát (…), Eszenyi vérprofi (…) tökéletesen kidolgozott, frenetikus figurát hozott (…) rendezései ugyancsak mestermunkák szakmai értelemben (…), őt többre tartom művészként is, emberként is, kivételes esztétikai érzék egyesül benne ritka szakmai etikával (…), ha rajtam múlna, színházat adnék neki.” Meglepő vagy sem, a fentieket is Koltai Tamás jegyezte, éspedig a Premier 2000. novemberi számában. Mi változott azóta? Eszenyi aligha. Tán még Koltai sem.

Hacsak nem a széljárás.

(Ezt az írást az Élet és Irodalomnak küldtem el, Kovács Zoltán főszerkesztő azonban nem óhajtotta közölni. Köszönöm a lehetőséget a terasz.hu-nak. K.T.)

Kapcsolódó linkek:
   • Cserhalmi György válasza Koltai Tamás írására a teraszon
   
[Kárpáti Tamás]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu